Pipacstengerbe merültem az ország egyik legszebb vidékén

káli-medence, pipacs
Már csak egy hétig tart a virágzás
Vágólapra másolva!
A dolog úgy kezdődött, hogy a legnagyobb közösségi oldalon elém került egy fotó. Hullámzó pipacstenger, háttérben zöld hegyek és kék ég. Tudják, van az úgy, hogy az ember meglát egy képet, és azonnal indulna. Szerencsére a fotográfia készítője megadta a koordinátákat: a gyönyörű pipacstengert Veszprém megyében, Káptalantóti és Kékkút között kapta lencsevégre. Két nap múlva már úton is voltam, hogy a saját szememmel lássam a megelevenedett Monet-képet. Útközben pedig, mint általában, egyéb kalandok is vártak rám.
Vágólapra másolva!

Mivel a két település, Káptalantóti és Kékkút nincs messze egymástól, nem kellett nagy területre fókuszálnom. Az utazáshoz vonat és busz kombinációját választottam, amit nagyon jól tettem. Ha autóval megyek, soha nem tűnik fel például Magyarország legroskatagabb vasútállomása.

Irány a hatalmas, egybefüggő pipacstenger Forrás: Lantos Gábor

Megvárja a busz a szerelmes ifjút

Az első meglepetés akkor ért, amikor Székesfehérváron megláttam a Tapolca felé közlekedő személyvonatot. A kis piros motorvonat három kocsival döcögött végig a Balaton északi partján.

Bár a vakáció még nem kezdődött meg, a kocsik máris tele voltak

a Balatonra igyekvő gyerekekkel, örültem, hogy jutott szabad hely.

Másfél órával később, Balatonfüreden négy nyugdíjaskorú amerikai turista szállt fel a vagonba. Arcukról semmit nem tudtam leolvasni, ellenben hatalmas teleobjektívjeikkel bőszen lövöldöztek kifelé. Hogy pontosan mit akartak megörökíteni, fogalmam sincs. Zánka-Köveskálon viszont egyértelműen a lerobbant masinát fényképezték.

Az amerikai turisták a lerobbant vonatot nézegetik Forrás: Lantos Gábor

Ekkor kicsit ideges lettem, mert a révfülöpi állomáson húsz percem volt a busz csatlakozására, a vonat meg már amúgy is késésben volt. Hála az égnek az aranykezű és könyökig olajos vezér percek alatt életet lehelt a szerelvénybe, így mehettünk tovább.

Révfülöpön már ott állt a Volán-busz, amely Tapolcára menet érintette Kékkútot és Káptalantótit.

A járgányt Józsi bácsi vezette. Ezt onnan tudom, hogy a 11:50-es indulás előtt egy perccel érkező ifjú így köszöntötte a sofőrt:

– Aztán hogy van Józsi bácsi?
– Rosszul – jött a lakonikus felelet.
– Józsi bácsi! Telefonálnom kell. Megvárna? Fel kell hívnom egy lányt, életbevágó. A táskámat itt hagyom – így az ifjú, aki ezzel akarta bebiztosítani, hogy a busz ne menjen el nélküle.
– Ne hagyd itt a táskát. Ha sietsz, megvárlak.

Így aztán, míg hősünkre vártunk, megkérdeztem Józsi bácsit, tényleg van-e a megadott helyen pipacsmező.
– Van.
– Megáll ott a busz?
– Van egy megálló.

Akár egy Monet-festmény Forrás: Lantos Gábor

A frászt hozta rám a kövér fácán

Közben a telefonálás befejeződött, 11:52-kor elindultunk. A fiú csalódottan közölte Józsi bácsival, hogy ma este nem lesz randi. Ennek ellenére a busz szépen végigtekergett a Káli-medence egy részén. Kékkút után, az egyik kanyarból kibukkanva, tőlem jobbra

olyan volt a táj, mintha a mező közepére piros festéket öntöttek volna.

Messziről is valószínűtlenül szépnek hatott. A bácshegyi buszmegállónál érzékeny búcsút vettem Józsi bácsitól, majd a térdig érő fűben gyalog indultam a pipacstenger felé.

Pipacs, ég, bárányfelhők Forrás: Lantos Gábor

Pontosan ugyanazt a hibát követtem el, mint Ladó Gyula Lajos a Tüskevárban, amikor először indult el Matula bácsival a berekbe. Szandál és rövidnadrág. Nem volt jó kombó. A növények vágták a lábam rendesen, a bokám felett a vér is kibuggyant.

A következő lépésnél az öreg szandállal sípcsontig süllyedtem a sárban, mire

tőlem másfél méterre hatalmas rikoltással felszállt egy fácán.

Három percig a rám tört frászt próbáltam orvosolni, majd minden lépésre gondosan ügyelve mentem tovább. Mintegy húszpercnyi fűtaposás után jutottam be a pipacstenger kellős közepébe.

Térdig érő fűben gyalogoltam a cél felé Forrás: Lantos Gábor

Nem hozott halált a pipacsföld

Innentől kezdve a fényképezőgép vette át a főszerepet. A kék égen úszó habos felhők, a zöld dombok és hegyek remek keretet adtak a képeknek. A közelben döngicsélő darazsak ügyet sem vetettek rám (én annál jobban féltem tőlük), ember sem volt a közelben. Csak az országútról hallatszott ide a járművek zaja. Ahogy jobbra-balra forogtam,

egy magaslest vettem észre.

Nosza, rajta, legalább lesz egy képem felülnézetből.

Amikor odaértem, egy pillanatra elgondolkodtam, felmásszak-e rá, mivel a létrája igen roskatagnak tűnt. Végül a kíváncsiság győzött. Kár volt a paráért, mert mind a létra, mind a les simán kibírt. Én is kibírtam volna még pár órát a magasban üldögélve, szemlélődve, de ha az ember az errefelé nem túl gyakran járó Volán-buszokhoz van kötve, akkor magára vessen.

A magyar Provence, avagy Toscana Forrás: Lantos Gábor

Most jut eszembe, hogy ez az egész történet egy közönséges gyomról szól. A pipacs korábban a gabonák gyomnövénye volt, de

a vegyszeres irtás miatt manapság jóval kevesebb van belőle.

Éppen ezért csodálatos, hogy ezen a nagy területen ilyen gyönyörűen virágzik. Lehet, hogy az ország más pontjain vannak ennél nagyobb pipacstengerek is, de azt gondolom, hogy a Káli-medence szépségét, pipaccsal vagy anélkül, nehéz felülmúlni.

A magaslesről ilyennek látszik a pipacstenger Forrás: Lantos Gábor

Aztán ne feledkezzünk meg gyerekkorunk egyik kedvenc meséjéről, az Óz, a nagy varázsló-ról, amelyben külön fejezetet kapott a halált hozó pipacsföld.

Csak a Madárijesztő és a Bádogember tudott ébren maradni a piros virágok között,

Dorothy, a Gyáva Oroszlán és Totó is elaludt. A végén persze mindannyian megmenekültek.

Bevallom, ez a történet is csak utólag jutott eszembe, a milliónyi pipacs között töltött fél óra pedig nem ártott meg. De írt verset erről a gyomról Váci Mihály (Pipacsok a búzamezőben) és énekelt róla a Vad Fruttik.

Hegymagasi panoráma – szerelem első látásra

A buszmegállóhoz visszavezető úton alaposan megfigyeltem, hol tapostam össze a növényzetet, a saját nyomomat követve értem ki az útra. A bácshegyi megállóba pontosan érkezett meg Nagyvázsonyból az autóbusz. A következő cél a közeli Hegymagas települése volt, ahová negyven perccel később érkeztem meg, tapolcai átszállással.

A májusi kánikulában gyalog indultam el

a 215 méter magasan lévő templomhoz, amelyet az országos Kéktúra is érint.

A nem túl meredek emelkedőn húsz perc alatt felértem. A látvány önmagáért beszél. Előttem a Balaton nyugati medencéje, előtérben a szigligeti vár romjaival. Maga a kápolna és a mellette lévő Tarányi-pince háza szintén szemet gyönyörködtető.

Hegymagas felett áll a Lengyel-kápolna Forrás: Lantos Gábor

A kis templomot a Lengyeltótiból elszármazott Tóti-Lengyel család építtette 1760 körül. Nekem a legjobban a külső falakon lévő homokkőszobrok tetszettek. Meg úgy az egész.

A barokk stílusban épített présházra ráférne egy kis renoválás,

de így is romantikus és gyönyörű. A legutóbbi felújítás 1967-ben történt, ennek jövőre lesz ötven éve. Már csak azért is érdemes lenne foglalkozni vele, mert Magyarország egyik legszebb panorámájú helyén áll, amely mindenképpen megérdemli a figyelmet.

A barokk stílusú Tarányi-pince Forrás: Lantos Gábor

Raposkán van az ország legfurább megállója

Lefelé menet hatalmasat ittam az út mentén csörgedező Oroszlánfejes kút friss, jéghideg, lágy vizéből. A korábban öt forrás által táplált kútnak mára egy forrása maradt, de

a vizet nyugodtan lehet fogyasztani.

Hegymagas önkormányzata módfelett odafigyel erre, gyakran ellenőrzik a víz minőségét. Amikor már azt hittem, hogy az erre a napra rendelt öreg járgányokat nem lehet felülmúlni, megjelent egy olyan Ikarus busz, amely visszahozta a gyerekkoromat.

Csodálatos panoráma a Balatonnal és a szigligeti várral Forrás: Lantos Gábor

Az ablakokat takaró csíkos függöny, a hatalmas sebességváltó kar (küszködött is vele a sofőr rendesen), a jellegzetes gázolajszag mind-mind olyan volt, mintha a nyolcvanas években járnánk. Tapolcáig simán elértem, közben – akárcsak odafelé – Raposka templománál tolatgattunk egy sort. A megállót ugyanis úgy alakították ki, hogy a templom elé beforduló busz vagy hátramenetbe kapcsol, vagy sehogy sem jut ki onnan. Magamban el is neveztem Magyarország legkülönlegesebb megállójának.

Egy hétig tart még a pipacsvirágzás

Tapolcáról hazafelé már eseménytelen volt az út, egészen Balatonfőkajár-felsőig. Ott ugyanis

lencsevégre kaptam Magyarország legroskatagabb vasúti épületét.

(Állomásnak nem merném nevezni.) Az itt felszálló, több láda epret Budapestre cipelő férfival meg is beszéltem ennek az épületnek a sorsát.

Balatonfőkajár-felső roskatag vasútállomása Forrás: Lantos Gábor

A házat tavaly már felkapták az interneten, ennek ellenére nem történt vele semmi. Illetve annyi igen, hogy a falára piros festékkel kiírták: Európai falu 12. Hogy ez mit jelent, ne kérdezzék. Az epres férfi szerint nem kell csodálkozni ezen, mert Európa az Urálig tart. A piros motorvonat felső ablakát kilökve

mintha csak egy kabrióban robogtunk volna tovább

Székesfehérvár, majd egy újabb átszállás után Budapest felé. A csatlakozó vonat persze késett, de ez a nap nem a bosszankodásról szólt.

Már csak egy hétig tart a virágzás Forrás: Lantos Gábor

Elő-előtörő rosszkedvemet azonnal tovaűzte a fényképezőgépemben addigra már sokszor nézegetett képsorozat a gyönyörű pipacsföldről. Annyira belészerettem, hogy nemsokára visszamegyek. Mert ezt látni kell napkeltekor és napnyugtakor is. Ha pedig önök is kíváncsiak rá, a lenti térképen megtalálják. De siessenek, már csak egy hétig tart a virágzás. Utána erre a látványra várni kell egy egész évet.