Felmentünk az Alföld legmagasabb pontjára

2016.09.02. 15:47

„Mostantól hőkamerák figyelik minden lépésünket” – mondta Nagy Tibor tarpai gátőr, miután elindultunk Tarpáról a Tisza töltésén. Tíz perccel később már a magyar–ukrán határon, az ott elhelyezett árvízi emlékműnél álltam. Szürreális helye ez hazánknak, hiszen ha átlépném a zöld határt, azonnal megállítanának az ukrán határőrök, és minden bizonnyal Badalóba, az első kárpátaljai település rendőrségére vinnének a tiltott belépés miatt. Riport a beregi végekről, ahol az is nagy kérdés, hogy voltaképpen melyik az Alföld legmagasabb pontja?

„Olyan helyre viszem el, ahol nem nagyon járnak turisták” – ezzel fogadott Fehérgyarmaton Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője. Az engedélyeket már megszereztem, Tarpán felvesszük a gátőrt, Nagy Tibit, a többit meglátja.” Ennek az invitálásának nehéz lett volna ellenállni, úgyhogy hamarosan robogtunk is Tarpa felé. A falu határában a töltésen felnyitott sorompó jelezte, hogy valóban szabad az út számunkra.

Az agilis és a környék természeti viszonyairól mindent tudó Nagy Tibor a kocsi hátsó ülésére ült le, innentől fogva hármasban haladtunk a töltés tetején.

Három év alatt kétszer jött a mindent elsöprő ár

Tilki Attila egy távoli dombra mutatott. „Ott vannak a hőkamerák, amelyek ellátnak ide” – mondta. Miközben tőlem balra Kárpátalja és annak első települése, Badaló tűnt fel, jobbra a Tisza kanyargott. Túlpartján Szatmárcseke házainak tetejét láttam. Majd megérkeztünk oda, ahol a magyar–ukrán határ derékszögben kanyarodik, és ahol a két ország egy-egy emlékművet állított az 1998-as hatalmas tiszai árvíz emlékére. 1998-ban a magyar–ukrán országhatár közelében töltésszakadások következtek be.

Az 1998-as tiszai árvíz emlékműve Tarpa határábanForrás: Lantos Gábor

A mellékfolyók árhullámai végigsöpörtek a völgyekben, és hatalmas pusztítást okoztak. Az itt élő emberekre három év alatt kétszer szakadt rá a Tisza.

2001. március 6-át a helyiek soha nem felejtik el.

Délután fél kettőt mutattak az órák, amikor a gátszakadás bekövetkezett. „Amikor a folyó lelökte a gát koronáját, érezni lehetett a Tisza félelmetes erejét. A víz hatalmas morajjal ömleni kezdett kifelé. Pillanatok alatt nagyobbnál nagyobb területet vágott ki magának. Talpunk alatt mozgott már a gát, nem szakadt, csak mintha hullámzott volna, és nem tudtuk, mikor omlik össze alattunk. Az ott lévők arcára kiült a sápadtság, homlokukat a hideg veríték verte ki.

Félelmetes volt...”olvastam a tarpaiak visszaemlékezéseit. Tarpáról 1000-1200 ember a Nagy-hegyre menekült. A hétvégi házak biztos menedéket nyújtottak, a víz meg csak emelkedett. Sok tarpai még az állatait is felhajtotta.

A gátőrnek mindig mennie kell

Az azóta megerősített gátat látva ma már nehéz elképzelni ehhez hasonló jeleneteket. Ám ahogy az ördögök, úgy a gátőrök sem alszanak. Miközben a két ország határa mentén sétáltunk, Nagy Tibor szívet melengető lelkesedéssel beszélt a munkájáról. Amelynek legfontosabb része az állandó gyaloglás és az éles szemű megfigyelés. Itt – kis túlzással – a levél rezdülésének is jelentősége van.

Előttem a Tisza, a fák mögött a túloldalon SzatmárcsekeForrás: Origo

Egy gátőrnek a napi munkája során elképesztően sok dologra kell figyelnie. Ki gondolná például, hogy a vaddisznók állandó túrásaikkal nemcsak a kertekben, hanem a gáton is komoly károkat okozhatnak? A megfigyelőmunka az év 365 napján zajlik, akkor is, amikor hetekig nincs csapadék, így árvíztől sem kell tartani. A munka nyáron szép és romantikus, de télvíz idején igencsak embert próbáló. Itt nincs olyan, hogy rossz az idő. Mindig menni kell.

A töltésre kerékpárutat terveznek

Ahogy körbenéztem, mind a magyar, mind az ukrán oldalon egy-egy őrtornyot fedeztem fel. A hozzám közelebbi magyar torony üresnek tűnt, a távolabbi nagyobb őrhelyen mintha lettek volna megfigyelők.

Itt a fényképezéssel is óvatosan kell bánni, nem véletlenül figyelmeztettek erre kísérőim.

Odalent egy asszony a kerékpárját tolta, hátán kapa, hazafelé tartott Badalóra. Óvatosan lemásztam a töltésen. Az ukrán és a magyar határkő közé álltam, itt, a senki földsávján készítették el rólam ezt a fényképet.

A senki földjén, két ország között állvaForrás: Lantos Gábor

Visszafelé megtudtam, hogy ezt a gátat mindenképpen szeretnék bekapcsolni az egyre inkább fejlődő beregi turizmusba. Tetejére kerékpárutat terveznek. Ha megvalósul, ez lesz hazánk egyik legszebb tájegységén átvezető bicikliútja. Nagy Tibort a gát végében engedtük útjára, mi pedig továbbrobogtunk Barabás felé.

De hol van az Alföld legmagasabb pontja?

A beregi községben csatlakozott hozzánk Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegységének a vezetője. A szimpatikus fiatal biológus rögtön egy meglepő mondattal nyitotta az előttünk álló kirándulást: „most elviszem önt az Alföld legmagasabb pontjára, a Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Területre. Annak a magyarországi területen lévő csúcsa a 219,6 méter magas Bárci-tető.”

 Szöget ütött a fejembe mindez. Az általános iskolában azt tanultuk, hogy az Alföld legmagasabb pontja a 183 méter magas Hoportyó, amely a Nyírségben található. Mikor mindezt felvetettem a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberének, Habarics Béla mosolyogva válaszolt. „Valóban, a legtöbben úgy tudják, hogy a Hoportyó – amely nem hegy, csak egy homokbucka – az Alföld legmagasabb pontja. Csakhogy a Beregi-sík nevű kistáj akkor hova tartozik?”

A Kaszonyi-hegy elhagyott bányájának tavaForrás: Lantos Gábor

„Az Északi-középhegységhez nem, ebben talán megegyezhetünk. Akkor csak az Alföld marad, ugye?" – kérdezett vissza a szakember. „Ezt a vitát talán a nálunk sokkal okosabb földrajztudósok tudnák csak eldönteni. Mindenesetre, amikor kirándulókat viszek fel, mindig azt mondom, hogy az Alföld legmagasabb pontjára megyünk.”(Hazatérésem után nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem pár oldalt. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság oldalán is az állt, hogy a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet tájbeosztása az Alföld / Felső-Tisza-vidék / Bereg-Szatmári-sík.)

Erre fészkel egy hatalmas uhu

Szóval, akkor mégis az Alföld legmagasabb pontja felé döcögtünk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság autójával.

A Kaszonyi-hegy amúgy vulkanikus maradvány.

Az út keskeny és kanyargós volt, fertályóra is eltelt, amikor egy elhagyott bánya, a riolit kőfejtő mellett fékeztünk. A magasan leszakadó sziklafal alatt csillogó és kristálytiszta vizű bányató keletkezett. A látvány gyönyörű, a hozzá kapcsolódó történetek pedig érdekesek.

Egy elhagyott bánya a Kaszonyi-hegyenForrás: Lantos Gábor

Az út a hegy alján vezet, távolról megnézhetjük a már elhagyott Nagyköves-bányát. Az autót a közelben hagyva gyalog indultunk tovább. Hamarosan beléptünk a bányába, amely impozáns látványt nyújtott. Arról nem is beszélve, hogy a közelben egy óriásira nőtt uhu fészkel. Habarics Béla azon szerencsés emberek közé tartozik, akik találkoztak már vele. Mivel fokozottan védett uhuról van szó, a nemzeti park munkatársai a fészek pontos helyét nem osztják meg a kirándulókkal. Habarics olyan szeretettel beszélt a madárról, hogy az ember tényleg sajnálta, hogy nem láthatja. Persze, ha letáboroznánk itt, előbb-utóbb csak feltűnne, de erre most nem volt lehetőség. 

Nem jött a dajkapók, de a vipera sem

Negyedórás sétára indultunk a magyar–ukrán határ mellett. Habarics Béla közben dajkapókokról és keresztes viperákról mesélt. Ezenkívül szó esett még a hegy fokozottan védett ritka rovarfajairól. Az erdélyi tarszáról, erdélyi kurtaszárnyú szöcskéről, a piroslábú hegyisáskáról. Ezek a fajok izoláltan élnek itt, ezért lett a terület kiemelten védett természeti övezet. Magyarországon csak a Bereg-Szatmári síkon fordul elő az erdélyi futrinka, valamint a középhegységekre jellemző lapos kékfutrinka. A nagyfoltos boglárkalepke mediterrán jellegű alfajának egyetlen alföldi előfordulása szintén ezen a hegyen van. Majd jött a feketeleves.

A dajkapók és a vipera.

Ekkor örültem, hogy hosszú nadrágban érkeztem a kirándulásra. A dajkapók inkább a mérges, semmint a kedves pókok közé tartozik, a viperákról meg szó se essék, nem vagyok nagy barátságban a kígyókkal.

A mérges dajkapók egyik kedvenc élőhelye a Kaszonyi-hegyForrás: csodalatos állataink

A séta – természetesen – baj nélkül ért véget. A határkövek mellett kikukkantva a távolban a kosinói termálfürdő épületeinek körvonalai bukkantak elő. Népszerű hely lehet, rengeteg autó állt előtte. Visszafelé még utoljára megcsodáltam a beregi tájat, annak minden szépségét és érintetlenségét. Lassan nyakunkon az ősz, amikor a természet átalakulása és színeváltozása megkezdődik. Ez mindenütt csodálatos jelenség. A Beregben is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK