Most akkor Magyarország szép vagy csúnya?

2016.10.15. 21:11

Szeptember utolsó szombatja volt, tökéletes kirándulóidő. Lehet, hogy ez volt idén az utolsó biciklitúránk. Hatvan kilométeres kört tettünk szántódi starttal Tihanyon át Nagyvázsonyig és vissza. És miközben az ország egyik legszebb vidékén kerekeztünk, levendulás kávét, házi rétest és érett borszőlőt kóstolgattunk, újra és újra elmerengtünk azon, mikor lesz ebből virágzó kultúrtáj, ahol nem csak két hónapig tart a szezon. 

Gyerekkoromban Zamárdiban laktunk, szemben a kertmozival. Nagyapáméknak Füreden volt házuk, úgyhogy sátoros ünnepeken csak átkompoztunk a családi összejövetelre. Nem biciklivel, Zsigulival. A révállomáson burgonyaszirmot vettünk, és elrágcsáltuk, míg a kompra vártunk. A révépület olyan volt, mint egy óriási sirály. Fel akartam mászni a farktollán a tetejére, de pár méter után leparancsoltak róla. 

A szántódi rév váróterme hosszú évek óta üresen állForrás: Origo

Szeptember végi révedezés

Kevés ilyen szerethető épület maradt ránk a hatvanas évekből, mint a szántódi rév váróterme. 1962–63-ban épült, Dianóczky János tervezte.  Amit én sirálynak láttam, úgy hívják, hiperbolikus paraboloid. Egy argentin építész, Eduardo Catalano alkalmazta először ezt a formát háztetőként. Saját családi házának tervezett ilyen tetőszerkezetet az észak-karolinai Raleigh-ben, az 50-es években. Úgy látszik, Dianóczky – szocializmus ide vagy oda – lépést tartott a korral. 

A légies épület 1968-banForrás: Fortepan

Valahányszor erre járok, elképeszt az a nemtörődömség, ahogy a lehetőségeinket veszni hagyjuk. Nemrég mesélte valaki, hogy Amerikából idelátogató ismerőse így kiáltott fel a váci főtéren: egy ilyen térből bárhol a világon milliárdos profitot termelnének! Miért hagyjátok parlagon heverni?  Ezt kérdezem én is évtizedek óta: hogy lehet, hogy az ország egyik legszebb panorámáját nyújtó, építészetileg izgalmas épületébe 25 éve nem tudunk életet lehelni? 

Jön a kompunkForrás: Scheer Katalin

A légies sirály oldalához tapasztott bódésor tövében parkoltunk le az autóval. A parkolás ingyenes volt, mint ahogy a vécé is a bódésor végén. A kompra fejenként 600 forintért mehettünk fel, a biciklik darabjáért 300 forintot fizettünk. 

A tó csodásan kéklett ezen a késő szeptemberi vasárnapon. Biciklis már nem sok akadt, de a vitorlások csak úgy rajzottak a vízen.  A kompozást most is ünnepként éltem meg, ahogy gyerekkoromban. Úgy látszik, ez már mindig így marad. 

A Balaton szeptember végénForrás: Scheer Katalin

Harmóniát kutatva

Erre a napra egy kisebb Balaton-felvidéki kört terveztünk be. Az elképzelés az volt, hogy Tihanyból Aszófőn és Pécselyen át Tótvázsonyba, majd Nagyvázsonyba kerekezünk, aztán Vászolyon és Balatonudvarin keresztül jutunk vissza Tihanyba. És lőn. Kivételesen nem tértünk le a megtervezett útvonalról, még csak el sem tévedtünk. Az útvonaltervező által megadott 47,8 kilométer helyett a végén mégis 60-at mutatott a komputerünk. És ami azt illeti, a lábunkban is inkább hatvanat éreztünk.

Ezt az útvonalat jártuk be szeptember utolsó szombatjánForrás: terkepem.hu

Nem mondom, hogy nagyon könnyű a terep, de igazából csak az eleje és a vége durva. A révtől hosszú, meredek út visz fel az apátságig, de hát ekkor még tombol az emberben az adrenalin. Tihany központjából aztán kilométereken át csak gurulunk és gurulunk  a nyírfasorral (remélem, nem tévedek a fajt illetően) övezett látványos bicikliúton egészen Aszófőig. Na, ezen felkaptatni a nap végén, alkonyi sötétségben, hát az nem volt semmi. 

Ezen feltekerni (vagy inkább tolni a bringát) a nap végén, hát az nem volt semmiForrás: Scheer Katalin

Magyarország építészetileg – finoman szólva – rendezetlen. De hallottam már építész szájából azt a keresetlenül egyszerű megfogalmazást is, hogy csúnya. Ha áthajtunk egy-egy településen, leginkább a kopottság szembeötlő,  ahol pedig több a pénz, egymásra licitáló, szimplán ízléstelen vagy trendi magazinokból lekopizott csodapaloták születnek, fittyet hányva a térség hagyományaira (már ha van olyan) és az adottságaira. 

Tihanynak van saját arcaForrás: Scheer Katalin

A harmonikus országképhez arra lenne szükség, hogy egy-egy területnek meglegyen a maga jellegzetes burkolata, tetőcserepe, házszíne, nyílászárója, valami, ami arra utal, hogy figyelünk a környezetünkre és egymásra. Ez itt, Tihanyban és a Balaton-felvidéken nyomokban azért fellelhető. 

Ház a tihanyi domboldalonForrás: Scheer Katalin

Van valamiféle törekvés az egységességre: egyre több a szürke-fehér vakolat zöldre festett ajtókkal és spalettákkal, gyakori burkolóanyag a környéken bányászott vörös homokkő, a Zirc és Tapolca környékéről származó mészkő és persze a badacsonyi bazalt. 

Levendula és szőlő, országimázs

Tihany központját pár évvel ezelőtt felújították, ekkor alakították ki a kis főteret, amelyen most megálltunk nézelődni és kávézót keresni. De aztán megláttuk a rétesezőt, és nem tudtunk ellenállni. Jól tettük, a barackos-túrós és a mákos is isteni volt, gazdag, lágy, szolidan cukrozott töltelékkel és finomra sült tésztaburokkal. 

A Mádl Ferencről elnevezett főtérForrás: Scheer Katalin

Déli kávénkat végül a Levander coffee shop teraszán kortyoltuk el, levendulaillatba burkolózva. Még a kávénak is levendulaíze volt. Hogy a melange-ba levendulaméz került, azt láttam, de ezek szerint magát az őrleményt is ízesítik, mert a cappuccinóból is kiéreztük a lila virág aromáját. 

Itt minden levendulaForrás: Origo

A finom ízektől felélénkülve száguldottunk le a már emlegetett hosszú lejtőn Aszófőre, majd Pécsely felé vettük az irányt. Jobbra-balra rendezett szőlőültetvények tűntek fel, a legtöbbről már leszüretelték a gyümölcsöt. Egy helyen találtunk pár fürtöt, a férjem szerint cabernet volt vagy merlot, akármelyik is, ilyen sav-cukor harmóniával és ízgazdagsággal régen találkoztam. 

Pécselyen az egyik présháznál egy asszony 300 forintért négyféle szőlőt árult, vettünk egy dobozzal. Jó tanácsot is kaptunk tőle a szőlő mellé, azt javasolta, Nagyvázsony felé ne hajtsunk át Tótvázsonyon, hanem a falu elején, a fatelepnél vágjuk le az utat balra, azzal több kilométert megspórolunk. Sajnos nem hallgattunk rá. 

Mindenütt gondozott szőlőültetvényekForrás: Scheer Katalin

Pedig Tótvázsony – elnézést minden ottani patriótától – nem egy nagy vasziszdasz. Simán kihagyhattuk volna, és akkor megspóroljuk a sok kilométeres ádáz tekerést a kellemetlenül forgalmas autóúton Nagyvázsonyig. Mindegy, a reneszánsz zenével aláfestett, nyugis nézelődés a várban hamar feledtette velünk ezt a kis kellemetlenséget.

Odabenn, a több száz éves falak között reneszánsz zene fogadForrás: Origo

Középkori pszichothriller

A nagyvázsonyi várat a 15. század elején építtette Vezsenyi László. A század végére azonban a család férfiágon kihalt, azaz a várnak nem volt örököse, ezért Mátyás király a kor szupersztárjának, Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi egész életében egyetlen csatát sem veszített,  pedig folyton harcolt az ellenséggel. 

Arra sem volt ideje, hogy hosszabb időt töltsön a szépen felújított várban felesége, Magyar Benigna szoknyája mellett. 1494-ben aztán a hős hadvezér meghalt, és Benignának ettől kezdve kész pszichothriller lett az élete. 

Ez a szöglet akár egy toscanai udvarház is lehetneForrás: Scheer Katalin

Második férje leesett a lóról, és a nyakát törte, harmadik férje pedig egy asszonyverő macsó volt, akitől az úrnő csak úgy tudott megszabadulni, hogy megölette, és holttestét a várárokba dobatta. A gyilkosságra fény derült, de Kinizsi érdemeire való tekintettel az asszonyt nem ítélték halálra,  csupán száműzték egy felvidéki várba. 

Kinizsi Pál verhetetlen hadvezér voltForrás: Scheer Katalin

Hogy Nagyvázsonyból merre kell továbbindulni Vöröstó, Vászoly, illetve Balatonudvari felé, azt egyetlen tábla sem jelezte, úgyhogy némi tévelygés után a közeli benzinkúton kértünk segítséget. Kiderült, hogy a templomnál Zánka felé kell kanyarodni, amiben – ha a térképre nézünk – nem sok logikát fedezhetünk fel. 

Kilátás a várból NagyvázsonyraForrás: Scheer Katalin

Mániás-depressziós Balaton

Tudtuk, hogy Vöröstón egy hosszabb földútra kell rákanyarodnunk (egészen pontosan a templom előtt kell jobbra fordulni egy szűk kis utcán, amely kezdetben romantikus növényalagútnak tűnik), azt azonban nem sejtettük, hogy ennyire hosszú és ennyire zötyögős lesz.  Öt kilométeren át döcögtünk kisebb-nagyobb köveken és kátyúkon keresztül egy erdei úton, amelynek egyszerűen nem akart vége szakadni. 

Ezt az utat nem bicikliseknek találták kiForrás: Origo

De megúsztuk defekt és nyolcas nélkül, bónuszként pedig átgurulhattunk a csodás fekvésű Vászolyon. Ennek a kis, mindössze 220 lakosú falunak aztán van genius locija.  És úgy tűnik, lakói nagyon igyekeznek, hogy megőrizzék. Vészesen alkonyodott, úgyhogy nem időzhettünk sokat, pedig lett volna bőven nézni- és fotóznivaló. Ide mindenképpen vissza kell jönni. 

Vászolyi portaForrás: Scheer Katalin

Mire – nincs mit szépíteni – feltoltuk a tihanyi emelkedőn a bicikliket, teljesen ránk esteledett. Vaksötétben zúgtunk le a tihanyi révig, és persze épp az orrunk előtt húzott el a komp. Fél órát kellett várnunk a nyolcórai, utolsó járatra. „Holnaptól már csak hétig közlekedik”, figyelmeztetett bennünket a révkalauz. „Holnap sajnos már nem leszünk itt – feleltük –, valószínűleg ez az utolsó kompozásunk az idén.” 

Vászoly borospincéi, présházai és lakóépületei között sok a műemlékForrás: Scheer Katalin

Hűvös lett. Őszi dzsekibe burkolózva, korgó gyomorral üldögéltünk a padon. Egyetlen bódé volt csak nyitva, de pár üveg sörön és üdítőn kívül nem volt mit eladniuk. Hiába, a mi szépséges Balatonunk bipoláris zavarral küzd. Két hónapig pörög, tíz hónapig mély depresszióba süpped. Pedig odaát, a szántódi révnél várhatna minket az ország legmenőbb romkocsmája vagy legtrendibb fine dining étterme. Ahová még januárban is szívesen leugranának a pestiek. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK