Legutóbb, szokásunktól eltérően, nyáron tettünk egy villámlátogatást Balatonfüreden. Akkor a rossz idő ellenére is tömegek korzóztak a sétányon. Most, ezen a napsütéses téli reggelen
csak egy-két ember sétálgatott a füredi kikötőben.
Madarak viszont annál többen voltak. Hattyúk totyogtak óvatosan a jégen, tőkés récék ücsörögtek a jég és a víz határán, mint akik nem tudják eldönteni, beleugorjanak-e a vízbe, vagy maradjanak inkább a jégen.
A kikötőnél már vastag jégpáncél alakult ki, a parttól húsz-harminc méterre azonban még hullámzott a víz. Az erre a napra ígért sarkvidéki hideg szerencsére még nem érkezett meg. Reméltem, hogy lesz pár kellemes, napsütéses órám, míg befut a viharos széllel kísért zimankó.
A jég földöntúli hangokat hallatott. Jókai gyönyörűen ír erről Az arany emberben: „Mikor a beállott Balaton jegére legelőször rásüt a nap, először valami csodálatos zengés támad a jégben:
mintha ezer meg ezernyi érchúrok pattognának le egy tündéri hárfáról;
emlékeztet az a Memnon-szobrok zengő sziklájára, csakhogy ez nem hagyja abba. A titkos zing-zöngés egyre hangosabb lesz, a tündérek ott a víz alatt már tele marokkal ragadnak hárfáik húrjaiba, éles pattanások kezdenek hangzani, mik folyvást emelkedő erővel a lövések hangjáig fokozódnak..."
„Gyerekkoromban szinte minden évben befagyott a tó. Emlékszem, a hatvanas években teherautókkal vitték az építőanyagot a jégen át Tihanyba, a Nagyszálló építéséhez" – mesélte Sasvári Ágnes, a Jókai Emlékház munkatársa. A 19. században is hasonlóan kemény telek voltak, nem véletlen, hogy Jókaiéknak hűtőszekrénye is volt a házban.
A part mentén ugyanis egykor jégvermek sokaságát alakították ki,
ahonnan a télen kivágott és feldarabolt jégtáblákat egészen nyárig árulni tudták. 1901 és 1902 telén Eötvös Loránd is itt, Füred és Tihany között a tó befagyott jegén próbálta ki és hitelesítette gravitációs ingáját.
Az emlékház hatalmas ablakain áradt be a napfény. Bentről épp a tóra lehetett látni. Kipróbáltam az ablaknál álló teleszkópot, amely Jókai távcsövének mintájára készült, de sajnos, akárhogy igyekeztem, nem találtam el a megfelelő élességet. Inkább szabad szemmel kémleltem a túlpartot. Ágnes szerint ugyanis innen is jól látszik, hogy a déli parton már beállt a jég.
Füreden legutóbb 2011-ben volt olyan vastag jég, hogy korcsolyázni lehetett rajta.
Ezen a részen sokkal mélyebb a víz, ráadásul hajózási útvonal is, ezért még mélyebbre kotorták a medret. Így aztán errefelé ritkábban alakul ki összefüggő jégtakaró" – magyarázta.
Jókaiék 1867-ben vásároltak telket Füreden, miután beleszerettek az akkor már népszerű fürdőhelybe. A tágas villa Róza asszony elképzelései szerint épült, és mai szemmel nézve is igen kellemes laknak tűnik. A 2010-ben felújított múzeumban megpróbálták rekonstruálni az eredeti állapotokat, a házat Jókaiék bútorainak és használati tárgyainak felhasználásával rendezték be. Itt született az író leghíresebb regénye, Az arany ember, amelynek sok füredi vonatkozása is van, ezért a múzeumban külön szobát szenteltek neki.
Az emlékház egyik festményén látszik, hogy a 19. században még elég szellősen álltak itt a villák. Közülük sok ma is áll, méghozzá szépen felújítva. A szomszédban van például Blaha Lujza klasszicista villája, az út túloldalán a gyönyörűen felújított Vaszary-villa tündököl, amelyet Vaszary Kolos esztergomi hercegprímás építtetett 1892-ben. Az épületben ma galéria és kávézó működik.
A Jókai-villa tőszomszédságában álló szép, svájci stílusú házikóban lakott Laborfalvi Róza testvére és annak férje, Huray István. Huray fürdőorvosként dolgozott a településen, ő javasolta Jókainak, hogy töltsön több időt az akkor már népszerű fürdőhelyen. Az írót ugyanis régóta hörghurut kínozta. Betegségére savós vizet írtak fel, a füredi savanyúvíz és a tihanyi apátság juhtenyészetéből származó savó keverékét, amely állítólag tényleg enyhítette Jókai panaszait.
Balatonfüred hírnevét a város szénsavas forrásai alapozták meg. A forrásokat a legenda szerint Sió, a Balaton tündére ajándékozta Helkának és Kelénnek, mert a hercegnő és a parasztfiú szerelme és önfeláldozása rendkívül meghatotta a tündért.
Az első gyógyfürdőt a 18. század elején nyitották meg.
Ma tizenegy forrás van a városban, az egyik legrégibb a Gyógy téren található Kossuth-forrás.
A források vizét elsősorban a Szívkórházban hasznosítják, a füredi víz ugyanis főleg szív- és érrendszeri betegségek gyógyítására alkalmas. Mai szemmel furcsának tűnhet, de a Balatonban sokáig nem fürödtek, inkább csak orvosi javallatra merészkedtek a vízbe. Hosszú ideig tartotta magát a nézet, hogy a tó vize gyógyhatású.
Füred legpezsgőbb időszakát a reformkor környékén élte, amikor sikk volt ide járni.
Az úri vendégsereg számára persze a fürdő- és ivókúrák mellett a társasági élet legalább olyan fontos volt. Kezdetben gyorskocsival lehetett ide eljutni Pestről, ami úgy 14 órát vett igénybe. A Déli Vaspálya megnyitása után, 1861-től már vonattal utazhattak a fürdővendégek Siófokig, onnan pedig gőzhajóval jutottak át az északi partra.
A reformkori városközpont szépen felújított korabeli épületei, a macskaköves utcák, a kellemes parkok igazán hangulatossá tették a várost. Az ember képzeletben tényleg visszarepülhet az időben, főleg egy januári hétköznapon, amikor nem kell turistahadakat kerülgetni az utcákon.
Az emléktáblákat olvasgatva érdekes információkra bukkan az ember. Például arra, hogy a szívkórházzal szemben álló copf stílusú épületben,
a Horváth-házban tartották az első Anna-bált,
amelyet Szentgyörgyi Horváth Fülöp János 1825. július 26-án lánya, Krisztina tiszteletére rendezett.
Hogy miért éppen Anna-bált tartottak Krisztina tiszteletére, érdekes kérdés. Az viszont tény, hogy a lány ezen a bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki 1849-ben az aradi vértanúk egyike volt.
Az Anna-bálok történetéről a közeli Városi Múzeumban tudtam meg többet, ahol a füredi társasági élet mellett
a korabeli fürdőéletről vagy a balatoni közlekedésről is sok érdekességet lehet olvasni.
Miközben a fülhallgatóval Huszka Jenő Anna-báli keringőjét hallgattam, azt is megtudhattam például, hogy Slachta Etelka soproni úrleány és Szekrényessy József pesti ügyvéd 1841-ben a füredi Anna-bálon ismerkedtek meg. Az ő fiuk, Kálmán volt az első, aki – 1880-ban – Balatonfüred és Siófok között átúszta a Balatont.
A múzeumban azoknak a híres embereknek is emléket állítottak, akik szívesen jártak nyaralni vagy gyógyulni Füredre. Köztük volt például Márai Sándor is, aki így írt a városról: „Nyájas táj, hívogató. Ezt mondja: ne siess. Pihenj. Hallod a fák zúgását? Valamit üzennek.
Az ember megáll, hallgatja a zúgást, és egyszerre megérti, hogy kár volt sietni."
Valahogy én is így voltam ezzel. Bár délutánra megérkezett a viharos szél, mégis szívesen maradtam volna még, hogy tovább élvezhessem Füred romantikus hangulatát és a téli Balaton léleknyugtató, különös szépségét.