Nem is gondoltuk, hogy ilyen kemény lesz

2017.01.28. 19:43

Alig vártuk, hogy végre részt vehessünk egy igazi havas, téli túrán. Január közepén aztán minden összejött. Volt friss hó, ragyogó napsütés, már csak azt kellett eldöntenünk, melyik terepet válasszuk. Végül a számunkra oly kedves dél-börzsönyi táj lett a nyerő, már csak azért is, mert így újra alkalmunk nyílt bejárni a Börzsöny kapuja teljesítménytúra útvonalát. Ezúttal hóban-fagyban.

Amikor először vettünk részt a Börzsöny kapuja elnevezésű túrán, amelyet egyébként tavaly rendeztek meg először, esőben, sárban, megáradt patakokon átevickélve tettük meg a 45 kilométeres távot. Most behavazott fákat és ösvényeket vártunk, és nem is csalódtunk.

Börzsöny kapuja túra

A Verőcei Ifjúsági Diák Sportegyesület Természetjáró Szakosztálya (VIDE) 2015-ben alakult meg, és máris profi túrákat szervez. A Börzsöny kapuja túra idén a Dél-Börzsöny kupa részévé vált, amelyet egy másik jól szervezett csapattal, a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesülettel (BTHE) közösen rendeznek. A kupa új állomásokkal bővült, amelyeket érdemes végigjárni.

A tavalyi Börzsöny kapuja a vízről szólt

Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

Amilyen szép, olyan nehéz benne haladni

Az már a verőcei rajtban is látszott, hogy ezen a napon nem lesz részünk dagonyában. Túratársam már a vonaton nagyon odavolt a hófödte tájért, én pedig nem akartam lelombozni, bár tudtam, hogy ennek a szépségnek bizony meglesz a böjtje. Erre persze ő is rájött az első kilométerek után, amikor a fényképezőgépét cipelve tolta a havat az Aranyoskút előtti emelkedőn.

Az idei pedig a hóról

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Felérve a Verőce feletti dombra, az ismerős kilátás egészen újszerűen hatott. A hó, a fények és a zajló Duna igazán pazar látványt nyújtott, amely nem csak minket késztetett többperces megállásra. A havas kaptató után a magyarkúti völgy felé vettük az irányt. Ez a szakasz nem volt megterhelő, mert lakott területen is mentünk, ahol eltakarították a havat.

Mindig szép a kilátás a Verőce feletti Aranyoskúttól

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Már a túra elején, a magyarkúti Irma-forrásnál kaptunk csokit a pontőröktől. Szükségünk is volt az energiára, mert innen a kék jelzést követve egy hosszú, alattomos emelkedőn kellett túrni a friss, csúszós havat  egészen a Nagy-Kő-hegy tetejéig. Ez a szintemelkedés normál körülmények között nem lett volna kihívás, de most a magassággal arányosan növekedett a hómennyiség.

Még fagyban is csörgedezik a magyarkúti Irma-forrás

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Sokszor jártunk már a Nagy-Kő-hegyi Lokó pihenőnél, de még nem láttuk a Magas-Börzsönyt úgy pompázni, ahogy most. Szürke hófelhők, kék ég, behavazott táj, igazi színkavalkád  alakult ki az előbújó nappal. Sajnos nem tudtuk átadni magunkat a szépségnek, mert máris kezdünk kicsúszni a szintidőből, pedig még csak a túra elején járunk.

Kilátás a Nagy-Kő-hegyi Lokó pihenőtől

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Későn indultunk, meg-megálltunk, és lassabban is haladtunk a hó miatt, szóval rá kellett kapcsolnunk, ha teljesíteni akartuk a távot. Szinte leszánkáztunk a hegyről, és új ritmusban folytattuk az utat, hogy még időben beérjünk a nógrádi ellenőrző pontba. Sikerült.

Bár a hó miatt a szervezők megnövelték a teljesítés szintidejét, a társam mégis úgy döntött, hogy kiszáll a túrából, még mielőtt az izzasztó hótaposástól még jobban megfázik, már egyébként is meg volt.

Nógrád határában

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Okos döntés volt a részéről, mert innen még 30 kilométert kellett megtenni a célig 30 centiméteres hóban, még ha nem is nagy szintemelkedésekkel, de havat törve és csúszkálva.  Ez még egészséges embernek is nyűgös feladat tud lenni,  hát még annak, akinek a torka is fáj. Mondjuk, nem sokkal járt jobban a nógrádi kiszállással sem, mert a hófúvás miatt késő vonatra csak három óra múlva ülhetett fel.

A kis „piroska” a reggeli órákban még járt, de aztán elakad a hófúvásoktól

Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

Még nem bontották el Ákos bácsi büféjét

Nógrádtól tehát egyedül folytattam az utat. Ekkor még tudtam növelni a tempót az előttem haladók nyomában lépkedve, és utol is értem pár túratársat. Ilyenkor általában felveszem az előttem haladó ritmusát, vagy a saját tempómban előzök. Ezúttal azonban a lábam elé bámulva lépkedtem nyomból nyomba, és alig vártam, hogy vége legyen a monoton menetelésnek.  Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a túrabotot bizony kár volt otthon hagyni.

A szép fekvésű településnél elváltak útjaink

Forrás: Turista Magazin/Mohai Kata

A túra a Béla-réttől a zöld jelzést követve ért be Királyrétre. Valamikor tavasszal jártam itt utoljára, amikor Ákos bácsi, Királyrét emblematikus figurája bezárta híres büféjét. Bár nekem, sokakkal ellentétben, nem volt szívügyem az Ákosvár büfé sorsa, de azért meglepett, hogy a bodega még mindig áll.

Tavaly ugyanis kisebb vihart kavart a turisták és az Ákos bácsi-fanok körében, hogy az erdészet területrendezésre hivatkozva bezárta a büfét.  Megújuló pihenőhelyet, korszerű büfét ígértek, amelynek ötletét én is támogatom, de ennek még nyoma sincs.

Királyréten még mindig áll az elhagyatott Ákosvár büfé

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Továbbra is a zöldet követve, ekkor már szikrázó napsütésben értem át a természetjárás másik kultikus bázisára, a Kisinóci turistaházhoz. Itt volt a túra hatodik ellenőrző pontja. Beiktattam egy kis pihenőt, míg a szervezők által kínált forró teát iszogattam. Rám fért a frissítés, mert a hidegben és a hótaposásban észre sem vettem, hogy kezdek kiszáradni. Pár perc múlva már újra úton voltam, nem akartam újratermelni a nehezen ledolgozott időveszteségemet.

A nagy múltú kisinóci turistaház napjainkban is a turistákat szolgálja

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Csak Kittenberger Kálmán hiányzott

Az útvonal felvitt a Kóspallag feletti kálváriára, majd le a faluba. Kész felüdülés volt számomra a település főútja, amelyről lekotorták a havat. Végre menet közben is körbe tudtam nézni,  és kezdődő hóvakságtól fáradó szemeimet is meg tudtam pihentetni a falu szürke aszfaltján. Ez persze csak a Kis-Hanta-patak völgyéig tartott, aztán folytatódott a hótaposás.

Kóspallag temploma

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A reggel óta folyamatosan változó időjárás délutánra észak felől szürke hófelhőket fújt a Börzsöny fölé. A piros jelzést követve már a Rózsakunyhónál jártam, amikor szállingózni kezdett a hó. A téli idill megelevenedni látszott a kis kunyhóval, a bogrács alatti tűzzel. Már csak Kittenberger Kálmán hiányzott vállán puskával, hogy végleg egy Fekete István-regényben érezzem magam.  A hangulat magával ragadott, legszívesebben bevetettem volna magamat a kunyhóba, hogy a meleg vaskályhája mellett a nagy vadász történeteit olvasgassam, miközben kint havazik.

A Rózsakunyhó volt a két jó barát, Fekete István és Kittenberger Kálmán kedvenc vadászmenedéke

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

A kis pihenő után várt még rám 10 kilométer és a Gál-hegy megmászása. Kivertem a fejemből az idilli képet, és csak a célba érkezésre koncentráltam. Sokszor jártam ezen a zöld jelzésű úton, amely levisz Kismarosra, és bevallom, sosem szerettem ezt a szakaszt, mint ahogy a Csattogó-völgyön keresztül vezető utat sem, amely Verőcére vezet.

Kilátás Kismaros felett a meredek és csalitos zöld útról

Forrás: Turista Magazin/Lánczi Péter

Ez a rész nem a szépségéről híres, ezért szaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb beérjek a célba. Végül a gyorsnak és könnyűnek hitt 45 kilométeres, 1112 méter szintemelkedéses túrát több mint tíz óra alatt sikerült teljesítenem. Rendesen elfáradtam.

A Börzsöny kapuja túra útvonala

Forrás: Turista Magazin/Bába Imre
Forrás: Turista Magazin

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK