Még színház is működött a sivatagi kísértetvárosban

Humberstone salétrom kísértetváros
Játékok egy helyreállított boltban
Vágólapra másolva!
Ma már csak turisták keresik fel a valaha fontos települést, amely egész Dél-Amerikából vonzotta az embereket.
Vágólapra másolva!

Humberstone a chilei Atacama-sivatagban, Iquique városától 48 kilométerre keletre található. A település arról híres, hogy a szomszédos Santa Laurával együtt valaha itt működött a világ két legnagyobb salétromműve.

Az ipari termelés 1872-ben kezdődött, amikor a terület még Peru fennhatósága alá tartozott. Az 1883-as salétromháború után a Tarapacá-régió Chiléhez került.

A Humberstone-művek már 1889-ben Chile legnagyobb salétromművének számított,

és sokan költöztek oda a jobb élet reményében. Humberstone-nak még saját színháza is volt.

Volt, nincs

Az 1930-as évek elején összedőlt a salétrompiac, miután Németországban, Fritz Haber és Carl Bosch kifejlesztette az ammóniaszintézist. A salétromművek ugyan tovább működtek, de a bánya vonzáskörzetében élő több ezer ember közül egyre többen elveszítették a munkájukat. A veszteséges működtetés miatt végül

1960-ban bezárták a Santa Laura, majd a Humberstone salétrom művet is.

Forrás: AFP/Martin Bernetti

Napjainkban mindkét szellemváros kedvelt turistacélpont. 1970. január 16-án a salétromműveket Chile nemzeti emlékművévé nevezték ki, 2005. július 25. óta pedig szerepelnek az UNESCO világörökségi listáján is. Azt a pompát és kontrasztot tükrözik vissza, amelyben Chilének a 19. század végén és a 20. század elején része volt.

Forrás: AFP/Martin Bernetti
Az egykori salétrommű bejárata Forrás: AFP/Martin Bernetti
Forrás: AFP/Martin Bernetti
Turisták sétálnak a kísértetvárosban Forrás: AFP/Martin Bernetti
A színház épülete Forrás: AFP/Martin Bernetti
A színház belülről Forrás: AFP/Martin Bernetti
A színházterem Forrás: AFP/Martin Bernetti
Egy turista ül a régi osztályteremben Forrás: AFP/Martin Bernetti
Forrás: AFP/Martin Bernetti
Turista sétál el felújított korabeli ruhák mellett Forrás: AFP/Martin Bernetti
Forrás: AFP/Martin Bernetti
Forrás: AFP/Martin Bernetti
Forrás: AFP/Martin Bernetti