Még egy ok, amiért érdemes Fejér megyébe utazni

Perkáta Győry-kastély
Perkáta, 2016. augusztus 9. A teljesen felújított perkátai Győry-kastély bejárata és az előtte lévő park 2016. augusztus 9-én. A klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt, majd az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Átadták hétfőn a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt. A nettó 380 millió forintos beruházáshoz 345 millió forint támogatást nyert uniós forrásból a Fejér megyei település.
Vágólapra másolva!

A Perkátán található klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével új funkcionális egységek jöttek létre.

A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték,

művelődési ház és könyvtár üzemelt benne.

A teljesen felújított perkátai Győry-kastély bejárata és az előtte lévő park Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A felújított kastélyban két állandó kiállítás van. Az egyik tárlat a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét mutatja be, a másik pedig egy 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyag, amely Európában is egyedülálló. Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között ugyanis testvérvárosi kapcsolat van.

Pekingi várostörténeti kiállítás Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
Forrás: MTI/Bodnár Boglárka