Sokkal csajozósabb, mint a síelés

síelés, telemark
Vágólapra másolva!
Elsőként azzal tűntek fel a sípályákon, hogy úgy néztek ki, mintha síelős farsangról jönnének, ahol száz évvel korábbi jelmezbe kellett öltözni. A mozgásukban is van valami szokatlan: a sarkuk nincs rögzítve, pedig nem sífutók, a térdek pedig gyakran a havat súrolják. A magyar telemark vezéralakjai közül hárommal beszélgettünk arról, miért kezd el valaki sok év után telemarkozni, miért könnyebb telemarkkal csajozni, mint sível, és mi az összefüggés a nem rögzített sarok és a szabad elme között.
Vágólapra másolva!

Ha speciális, sarokemelgetős, féltérdelős mozgásuk valamiért nem tűnne fel, más miatt azonnal kiszúrhatók a telemarkosok a síelők közül. Néha ugyanis olyan jelmezeket hordanak, mintha időgéppel érkeztek volna a pályára úgy 1890 tájáról. Ráadásul feltűnő öltözékük mellett az is szokatlan, hogy gyakran libasorban és/vagy kéz a kézben haladnak lefelé a pályán. "Ez utóbbi szinte már nem is síelés, hanem inkább tánc a hegyoldalban" - véli Sipos Balázs, az általunk megkérdezett három elhivatott telemarkos egyike, aki síversenyzői, majd hobbisíelői múlt után váltott át a telemarkra.

Forrás: Morti
Sokan a múlt század elejét idéző ruhában és technikával siklanak

A különös jelenség eredetét Norvégiában kell keresni. A modern telemarkstílus és -felszerelés alapja a múlt század elejére, egy Telemark nevű norvég tartományba nyúlik vissza. Itt találták fel ugyanis a telemarkot nagyjából az ezernyolcszázas évek közepén. A telemarktechnika jellegzetessége, hogy a síelő a kanyarokban fél térden állva, támaszhelyzetben kanyarodik. A léceket eközben a teljes ív során párhuzamosan tartja.

De vissza a korhű jelmezekhez: "A 80-as években történt technológiai megújulásig a stílus hagyományőrzésként maradt fent Észak-Amerikában és Európa több részén is. Ezért sokan még néha felöltik ezeket a múlt század elejét idéző ruhákat, bőrbakancsot, csatos léceket, hogy így tisztelegjenek síelő őseik előtt" - magyarázza Báthory László, szintén elhivatott telemarkos.

A legtöbb esetben azért a telemarkosok is jelenkori technikát használnak, ami elsősorban a kötésben különbözik a hagyományos sítől: a cipő sarka fel tud emelkedni a lécről, így lehetséges csúszás közben felvenni az úgynevezett telemarktartást, amikor az egyik térd szinte érinti a havat. A cipő is különbözik, mivel itt a lábfejnél meg lehet törni a cipőt, ami elengedhetetlen a mozdulat kivitelezéséhez. Sokan használnak egyedi építésű síket, de szinte bármilyen lécre fel lehet szerelni a kötést, "fontos hogy az ember el tudja dönteni, milyen terepen fogja használni a sít, és ahhoz válasszon lécet" - hangzik Sipos Balázs intelme.

Jó, ha már síelt korábban

A telemarkhoz legtöbbször a síelésen át vezet az út. Van, aki a sífutásból érkezik; nekik már ismert a szabad sarok fogalma, így ők elég gyorsan át tudnak állni a mozgásra. Hasonlóan jó esélyekkel indulnak a snowboardosok is, mert nekik olyan érzés, mintha folyamatosan úgynevezett frontkanyarokat húznának. Lehet ugyan egyből a telemarkkal is kezdeni a hósportokat, de Varga Zsolt (telemarkos körökben Rocker) azt javasolja, hogy aki korábban legfeljebb csak szánkózott, próbálja ki előbb a síelést vagy a snowboardozást, aztán jöhet a telemark. Így ugyanis könnyebb. Ha valakinek viszont kimagaslóan jó a mozgáskoordinációja, az egyből meg tud tanulni telemarkozni is - és meg is tudják rá tanítani a hazai oktatók.

Forrás: Varga Zsolt

De vajon miért kezd el telemarkozni valaki, aki amúgy egész jól síel? "Fiatal fiúknak azt szoktam mondani: Sokkal csajozósabb, mint a sí vagy a snowboard" - világít rá egy lényeges pontra Varga Zsolt. "A telemarknak sokkal dinamikusabb, látványosabb a mozgása, mint bármely más téli sporté. Én anno azért kezdtem el telemarkozni, mert a sí már nem tudott nekem újat mutatni, és ki akartam próbálni. Aztán annyira megtetszett az egész, hogy tíz évig nem is volt más a lábamon" - fedi fel a csajozáson túli motivációkat is. Báthory László pedig a sport lírai oldalát festi le: "A telemark egy dallamosabb, szabadabb, elegáns látványt nyújtó mozgásforma; ráadásul egyesíti a többi hósport előnyeit: lehet lesiklani, túrázni, ugrálni, parkokban bohóckodni, egyszóval mindenre alkalmas."

Magyarok versenyben

Az általunk megkérdezett három telemarkos szerint Magyarországon hobbiszinten 90-120 ember űzheti a sportot. Minden sportban, amit legalább ketten űznek, előbb-utóbb versenyezni kezdenek, és nincs ez másképp a telemarkban sem: évente rendeznek országos bajnokságot, amelyen 10-15 résztvevő indul, de tavaly már nemzetközi pályákon is siklottak magyarok. Nemzetközi szinten a FIS-világkupaversenyek számítanak a legrangosabbnak, ezen tavaly indultak először magyarok sprintszámban. "Értékelhető eredményt értünk el, bár én már a bemelegítésen összetörtem magam. A többiek egy pár embert maguk mögé utasítottak, ami nem rossz eredmény, és lesz is folytatása" - mondja hármuk közül Sipos Balázs. Másik két társa a mezőny második felében végzett, de a telemarkosok pozitív szemléletét mutatja, hogy sikerként könyvelik el, hogy így is más versenyzők elé tudtak kerülni - például megverték az angol válogatott néhány tagját. Mindezek mellett bizton kaphatják meg a legkisebb költségvetésű csapat címét, amely a legzsúfoltabb járművel érkezett a versenyre.


Közösségi szellem

De nem is a versenyeredmények a legfontosabbak a telemarkban, hanem a közösségi szellem - állítja egyhangúan mindhárom sportoló. "A közösségi élmény telemarkos körökben vetekszik a síelés élményével" - mondja Báthory László. "Mindenki segít mindenkinek tanulni, felszerelést szerezni, a fesztiválokon, versenyeken nagyon jó a hangulat, igazi család élmény. A hegyen, ha két telemarkos meglátja egymást, akkor vagy ismerik egymást, vagy megismerkednek. A legjobb talán mégis az, amikor az első nyomot te húzod a hegyen" - fűzi hozzá Sipos Balázs.

A legnagyobb telemarkesemények a fesztiválok és a felszereléstesztelések. A fesztiválokon sok ország telemarkosa összejön, három-négy napig együtt csúsznak, és különleges látvánnyá teszik a hegyoldalt. A legnagyobb európai fesztivál az olaszországi Livignóban van, ahol tíz napig több száz telemarkos örvendezik; de a téli szezonban szinte minden hétvége kínál valamilyen telemarkos elfoglaltságot.

A sarok és az elme kapcsolata

Már a kezdetekkor is fontos a jó állóképesség, főleg mivel a telemarktartás nem kíméli az izmokat, különösen a combon. "Azok tudnak égni rendesen, főleg addig, amíg az ember nem sajátítja el a mozgást, és tízszer annyi energiát használ fel, mint amennyi szükséges" - magyarázza Sipos Balázs. Szerinte a telemarknál a legfontosabb a térdvédő, amivel sok komoly sérülést el lehet kerülni, "mivel szinte végig a havon húzom az egyik térdet és soha sem lehet tudni, mi van a hó alatt".

Forrás: Varga Zsolt

És ha mindez nem lenne elég meggyőző, Báthory László szemléletes képet ad arról, mi a legjobb a telemarkban - még a csajozáson is túl: "A szabadságérzés. Az egyik angol telemarkszlogen: Free your heel, and your mind will follow!, azaz Ha a sarkad szabadon fityeg, az elméd magasan száll".

További infó: www.telemark.hu