Ilyen magyarként az Alpokban dolgozni

2013.02.13. 12:15

Télen az Alpok hegyoldalai nemcsak síelőkkel telnek meg, hanem magyar munkaerővel is. Sokan nagyon kemény munkakörülmények után találtak rá a tutira, viszont ahol megragadnak, ott általában meg is becsülik őket. Ha valaki síparadicsomban akar dolgozni, elengedhetetlen valamennyi némettudás, és ajánlott legalább féléves vendéglátói gyakorlat is. A legfőbb motiváció, hogy a fizetés a magyarországinak a többszöröse; és bár szabadnap általában csak egy van, sokan azt sem bánják, ha nincs idejük síelni. Az Alpok síparadicsomaiban jelenleg kint dolgozó magyarokat kérdeztünk tapasztalataikról.

Orsolya január közepén jött el munkahelyéről, a Svájci-Alpokból. Szobalányként dolgozott francia nyelvterületen, egy ötcsillagos luxushotelben. A helyszín, Villars-sur-Ollon egy kisebb, családias hangulatú hegyi falu, kiválóan megközelíthető Bern és a Genfi-tó felől is. A síliftek 3000 méter magasra visznek, többek között egy gleccserpályára.

Azért hagyta ott a munkahelyét, mert rossznak találta a munkamorált, a hangulatot, és nem értett egyet a munkafolyamatok szervezésével, kiosztásával. "Miután emiatt egyre feszültebb voltam a munkában, de otthon is, úgy döntöttem, hogy nem maradok. Először természetesen felmondtam, majd a főnökömmel közösen megegyeztünk az utolsó munkanap dátumában" - vázolja fel utolsó munkanapjainak menetét.

Forrás: AFP/Jean-Pierre Clatot
A természet közelében az Alpokban (Illusztráció)

Korábban is dolgozott már az Alpokban, két éve a francia hegyek között csinált végig egy teljes szezont, ott is szobalányként, egy négycsillagos szállodában dolgozott. Tapasztalatai szerint a szezon általában december elejétől márciusig, április elejéig tart. "Azért döntöttem úgy, hogy szerencsét próbálok a hegyekben, mert egyrészt szerettem volna utazni, a természet közelében lenni, másrészt az évnek csak egy részében dolgozni, a másik felében ugyancsak világot látni, de nem feltétlenül a munka miatt" - sorolja első kiutazásának legfőbb motivációit. 

Az első alkalommal vett néhány snowboardleckét, és az idén már igen erős érv volt a síparadicsomi állás mellett, hogy a munka mellett tud majd sportolni is - ami persze csak részben sikerült. "A tapasztalatom az, hogy az ember mindig jóval kevesebb időt tud pihenéssel, sportolással tölteni, mint ahogy azt eleinte elképzeli" - mondja. Hiába van a sípálya szó szerint a lábuk alatt, Orsolya szerint a munkával töltött napok hosszúak, sokszor fizikailag és idegileg is nagyon kimerítőek, ezért a szabadnapokat az ember inkább tölti pihenéssel, "vagy rosszabb esetben mosással, vásárlással, takarítással".

Viszont ennek a fajta munkának is megvannak az előnyei: "Ha sikerül az embernek szállást és ellátást biztosító munkáltatóhoz kerülni, a szezonmunka nagy előnye, hogy a megkeresett pénz nagy részét félre tudja tenni." Na és persze a táj: "Nekem Franciaországban és Svájcban is tökéletesen megfelelt a környezet. Ezt talán nem kell magyarázni: hólepte hegycsúcsok, kicsi autóforgalom, friss levegő, gyönyörű, napos téli délutánok" - magyarázza Orsolya. Ám a természetes környezetnek is lehetnek hátrányai: "Az ember sok esetben a legkisebb várostól is többórányi autóútra él és dolgozik. Hosszú hétvégére nemigen van mód. Tehát fontos azt is számba venni, hogy sok alkalom nem nyílik majd a kimozdulásra."

Ráadásul a síparadicsomokban általánosságban minden drágább, mint a turisták által kevésbé látogatott helyeken. Az itteni munkavállalás nehézségi fokát mutatja az is, hogy a munkavállalók sokszor a hotelen belül, jobb esetben attól nem túl távoli közös lakáson, konyhán, fürdőszobán, néha akár közös hálószobán kell, hogy osztozzanak. "Ez bizonyos fokú érettséget, tapasztalatot és szervezést kíván a lakótársaktól. Az időbeosztások lényeges eltérése miatt a viszonylagos nyugalom fenntartása külön figyelmet igényel. A kollégák többsége sosem találkozott és dolgozott azelőtt egymással, ezért sok energiára van szükség ahhoz, hogy minél előbb egy szolidáris és jól működő csapatot, illetve életközösséget hozzanak létre."

Ötezer euró 3-4 hónap alatt

Szabolcs 2011 januárjában három okból ment ki Ausztriába dolgozni: "A kaland, a sí és a német nyelv tanulása végett. Aztán 2012-ben már csak a pénz miatt, plusz otthon nem volt munkám." Első alkalommal Salzburg mellett kapott munkát egy családi vállalkozásban működtetett hüttében és panzióban, 2000 méter magasan, ahol nem túl jó tapasztalatokra tett szert. "Mintha kutyák lettünk volna, úgy bántak velünk. Borzalmas volt, bármit csináltál, az nem volt se jó, se elég, se elég gyors." Az egyik magyar munkatársa fel is mondott, pont az ő érkezése előtt, mert nem bírta a munkát: "Nem sokon múlt, hogy én is lelépjek, de aztán valahogy végigcsináltam."

Forrás: AFP/Photononstop
Szinte minden osztrák síparadicsomban dolgoznak magyarok (Képünk illusztráció)

Innen Tirolba menekült, ahol mosogatóként kezdett, de egy hónap után már hol a bárban, hol mint felszolgáló dolgozott. Nagy meglepetésére a helyére, a mosogatópult mögé egy osztrák alkalmazott került. "Ez a hely összehasonlíthatatlan a salzburgival, mint ahogy Tirol is. Korrekt a főnökség, rosszat egyszerűen nem is tudok mondani róluk. Valószínűleg a két véglet a két hely. Vannak helyek, ahol semmibe vesznek, és vannak, ahol egyszerűen csak normálisak a munkáltatók" - magyarázza.

Az idén télen visszatért a tiroli faluba, hogy a síszezon alatt összegyűjtött pénzből be tudja indítani a saját vállalkozását Magyarországon. Jelenleg a pultban dolgozik, az előző szezonban lelépett kollégájával ismét egy munkahelyen, aki itt a konyhára került. Összesen heten vannak magyarok, "egyet már elküldtek, pedig ő volt a legszorgalmasabb, de ha egyszerűen nem bírják a fejed, akkor pápá. Túl sokat kérdezett, megunták."

Egyébként az egész faluban alig van olyan szolgáltatás, ahol ne dolgoznának magyarok, közülük Szabolcs szerint a legtöbben vidékiek, balatoniak. "A helyiek azt mondják, most a magyarok vannak sokan, de jönnek a lengyelek" - mondja, hozzátéve, hogy ez utóbbiban ő azért kételkedik. 

Összegzésképp leszögezi, hogy aki akar dolgozni, az tud, és akár 5-6000 eurót is tud keresni a 3-4 hónapig tartó síszezonban, bár "ez nem élet. De vannak, akik már húsz éve ezt csinálják, mint a cseh kolléga."

Kemény munka, de sível érkezik munkába az ember

András 2011 júniusában védte meg a diplomáját a Budapesti Gazdasági Főiskolán, Turizmus és vendéglátás szakon. Huszonhat éves friss diplomásként egy felsőfokú angol és egy közép-felsőfokú német nyelvtudással azt tűzte ki magának célul, hogy legalább 120-150 ezer forintot keressen havonta tisztán. Egészen decemberig próbálkozott ezzel a tervvel Magyarországon, amikor is úgy döntött, hogy talán érdemes lenne Ausztriában szerencsét próbálnia.

András korábban dolgozott Angliában, és a főiskola alatt hazai hotelekben és étteremben is, így már valamennyi tapasztalattal a birtokában kezdte el böngészni az álláskereső honlapokat. Talált egy felszolgálói munkahelyet Steiermark tartományban, a Schoarlhüttében. A munka előnye az volt, hogy minden reggel síelve ment dolgozni, és esténként a sötétben a hegyoldalon síelve ment haza. Munkahelyi síbérletével a szabadnapján is tudott csúszni egy keveset. Amúgy pedig a munka "kemény, nehéz volt, és a dialektus is teljesen más volt, mint Németországban, szóval elég sok problémám adódott. Sajnos két hónap után úgy esett, hogy haza kellett mennem, de így is több mint kétezer eurót kerestem" - összegzi első hüttés tapasztalatait.

Miután Budapesten ismét nem talált megfelelő munkát, hosszabb-rövidebb ideig tartó alkalmi munkák után 2012 decemberében visszatért Ausztriába, egy másik hüttébe. "Ha még csak egy szezonra is, akkor is az itt keresett pénzből majdnem meg lehet élni a következő szezonig" - ez volt legfőbb motivációja.

Forrás: AFP/DDP
Sokan síelve érik el munkahelyüket, és sível mennek haza a nap végén (Illusztráció)

Új munkahelyén szállást is kap egy "modern lakásban, és még az internet is be van kötve. Nem beszélve arról, hogy az ételért sem kell fizetnünk, és mindezek mellett a fizetés is kiemelkedő." Síelésre - bár ahogy említettük, tud síelni és snowboardozni is - itt már nincs nagyon lehetősége, egyrészt mert a munkahelye nem a hegyen van, másrészt mert egy héten hat napot dolgozik. "A munka sok és nehéz. Főleg a decemberi ünnepek alatt, de mostanra beleszoktam, már a talpam sem fáj, és a beosztást is megszoktam. A hely amúgy kifejezetten szép, a csapat is jó, a főnökség alapvetően rendes, persze vannak súrlódások, de ez mind a nyomás miatt van. Főleg amikor sok vendéget kell kiszolgálni, de mindezeket meg lehet szokni."

Az előző szezonnal ellentétben jelenlegi munkahelyén azt tapasztalja, hogy odafigyelnek rájuk. Ha látják bennünk az akarást, akkor megbecsülik, például bónusszal jutalmazzák őket. Akiben látják a fejődés lehetőségét, annak új feladatokat adnak, hogy ne csak robotszerű munkát végezzen az illető, hanem legyen egy kis rálátása arra is, hogy hogyan üzemel a ház. "Ez persze extra feladatokkal és tanulással jár, de ez mindkét fél számára előnyös hosszú távon" - magyarázza. Különösen az nehezíti meg a hétköznapjaikat, hogy nincs megállás, mindig tele vannak, ezért szerinte kifejezetten fontos, hogy kipihentek legyenek, mert mindegyik este nagyon pörgős.

A jelenlegi szezonban felszolgálóként dolgozik, amiben az a legkeményebb, hogy "nehéz megjegyezni, hogy miből és hogyan készülnek az ételek, ha egyszer sem próbáltam ki őket. És a nevük memorizálása sem egyszerű. Kicsit olyan, mint megtanulni kívülről egy verset egy olyan nyelven, ami amúgy sem megy igazán könnyen" - mondja.

A környezetében dolgozó legtöbb magyar egyedülálló, de a közvetlen közelében három családos ember is él, és van, ahol még a gyerekek is és a nagymama is kint vannak; lakást bérelnek, dolgoznak. "Én legalább 15 magyart ismerek ebben a kis osztrák faluban, és majdnem mindegyiküknek honvágya van. Van egy olyan család, amelyik 2006 óta van itt. 2009-ben hazamentek két évre, kifizették a hiteleiket, és mialatt csak normális színvonalon éltek, az itt megspórolt összes pénzük elment. 2011 óta újra itt vannak."

Szeretek itt lenni, és ha helybéli nem is leszek soha, megbecsülnek

Károly története 13 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy németországi munkahelyre keresett szakács kollégát. Galtürből - a Silvretta hegységben található 800 fős település, melyet egy lavina tett világszerte ismertté - jelentkezett egy srác, és amikor érte ment, teljesen lenyűgözték a hegyek, a táj szépsége. "Alföldi srác lévén akkor láttam először igazán hegyeket!" - emlékszik vissza.

Ez pedig olyan hatással volt rá, hogy elkezdte böngészni az osztrák munkaügyi  hivatal oldalát, és így találta meg első osztrák munkahelyét. "Három téli szezont dolgoztam végig egy galtüri szállodában, majd utána egy pár faluval lejjebb lévő szállodára váltottam. Itt dolgozom a mai napig." Lakóhelyétől tíz percre van Ischgl, ami a legfelkapottabb sítelepek egyike Ausztriában. "Immáron nyáron is itt vagyok, és a szezonok közötti időt is itt töltöm. Ilyenkor élem a helyiek nyugodt hétköznapjait. Ez lett időközben az otthonom, és ha az egészségem engedi, innen szeretnék nyugdíjba is menni. Szeretek itt lenni, és ha helybéli nem is leszek soha, de megbecsülnek, ismerik a nevem, és immáron saját jogú kulcsom és kártyám van a házhoz. Nem akarom túlértékelni, de ez itt, egy kis tiroli faluban elég nagy bizalmat és elfogadottságot jelent."

Miután szinte az egész életét külföldön töltötte, sosem volt kérdés számára, hogy hazamenjen-e dolgozni. "Voltak ugyan régebben erre irányuló próbálkozásaim, de rövid időn belül elkezdett zavarni a kollegák emberi hozzáállása a munkához, a ház tulajdonaihoz, a vendégekhez" - összegzi magyarországi tapasztalatait, hozzátéve, hogy ezek az ő személyes benyomásai, általánosítani semmiképp sem akar.

Forrás: AFP/Jean-Pierre Clatot
A jó síparadicsomi munkaerő keveset kérdez, de sokat mozog a keze (Képünk illusztráció)

Károly válaszaiból kitűnik, hogy hatott rá az osztrák munkamorál: "Én is segítek, ahol csak tudok. Jártamban-keltemben megfogok dolgokat, elrakodok, segítek - mintha a sajátom lenne, és magamnak csinálnám. Nem nézem az órát, a perceket, csak mindezt megcsinálom azért a sok-sok segítségért, melyet korábban és a mai napig is kapok. Úgy érzem, szeretik errefelé a magyarokat, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy szinte minden szállodának van magyar személyzete" - mondja.

Ezért szerinte mindenképp olyan embernek ajánlható a téli síparadicsomokban kínálkozó munka, "aki szeret dolgozni, szereti az embereket, és tényleg vendégül látja őket, nem pedig kizárólag pénzkeresésnek tekinti a külföldi munkát. Nagyon fontos: ha valaki kijön, hagyja otthon a kiskapukat kereső magatartást, segítsen önzetlenül másokon, és az emberség emberségre talál. Nem kell félni, mert mindig becsületesen kifizetnek, minden évben emelnek a béren, és megbecsülnek bennünket" - összegzi az elmúlt évek tapasztalatait.

És, hogy a hegyekben öltött hosszú évek alatt Károly a sípályák ördögévé vált-e? Nem kifejezetten: egy-két kollégája jár ugyan síelni a szabadnapjain, de Károly nem tart velük. "Ami engem illet, szégyen-gyalázat, de a mai napig nem tudok síelni. Az első munkahelyen nem engedték a balesetveszély miatt (a szállodák pont akkora személyzettel dolgoznak, amekkorára szükség van, és síelés közben gyakran történhet baleset, ami veszélyeztetheti a ház személyzeti működtetését). A mostani nagy ház, volna rá lehetőség, de engem nem vonz a síelés" - magyarázza Károly.