Balatoni szőlővel kezdődik az európai szüret

Szőlő, bor, olcsó bor, kannás bor, Kiskőrös, fagykár, Kiskunság, István Borház, import, olasz bor
Vágólapra másolva!
A szüretelésben idén egészen biztosan elsők vagyunk, Európában ugyanis a dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött meg a szőlő szüret. A hungarikumnak számító szőlőfajtából az országban egyedül ezen a borvidéken termelnek jelentősebb mennyiséget. A korai érésű illatos szőlő különlegessége, hogy az év első európai boraként már szeptember elején forgalomba kerül.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Korán érő szőlő, korán kerül borként piacra
A Csabagöngye szőlőfajta felvásárlásával egyedül a badacsonyi Varga Pincészet foglalkozik, és abból készít bort 2001 óta, évente átlagosan 200 ezer palackot. Hétfőn a Somogy megyei Ordacsehiben tartott szüretelésen Varga Bálint, a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője elmondta: a korai érésű illatos szőlő különlegessége, hogy az év első európai boraként már szeptember elején forgalomba kerül.

A magyar nemesítésű, kevesebb növényvédelmet igénylő szőlőfajtából készül az egész északi félteke első újbora - hangsúlyozta a borász. A bor azért is kerülhet a szüret után már néhány héttel az asztalra, mert kíméletes szőlőfeldolgozással, hideg erjesztés és szűrés után azonnal, érlelés nélkül palackozzák. Azt is hozzátette, hogy a friss szőlő ízét megőrző bornak leginkább a könnyű, gyümölcsös borokat kedvelők körében van stabil piaca.

Már kombájnnal takarítják be a termést
Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy korábban közel 24 hektáron termesztettek Csabagyöngyét, de folyamatosan megújítják az elöregedett ültetvényeket. Az új négyhektáros, három évvel ezelőtt telepített korszerű fém támrendszerű területről a korábbinál sokkal hatékonyabban, kombájn takarítja be a termést - mondta az elnök-vezérigazgató, bemutatva az említett területen folyó munkát.
Ezért míg a régebbi telepítésű ültetvényeken 60 mázsa szőlőt szüreteltek le hektáronként, addig az új telepítésűeken már az idén 80 mázsa terméssel számolnak, ami a következő években akár a 140 mázsát is elérheti számításaik szerint.