Ne csak kortyolja, fürödjön is benne!

Gyógyulás borral, borfogyasztás, stég
Vágólapra másolva!
Hazánk legizgalmasabb medical spás kezeléseiből válogattunk, ahol a befutók között szerepel a Tokaji borban való pácolódás, és az egyetlen európai sódomb mellett épült gyógyvízben történő megmártózás. Ha mindez nem lenne elég, akkor kérjünk 42 fokos iszappakolást, gumilepedőbe csavarva. 
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP/PhotoAlto

Egy korábbi összeállításunkban néhány, saját termálkúttal és különleges kezelésekkel rendelkező nyugat-magyarországi szállodáról írtunk, most azonban tokaji, egri és debreceni célpontokat ajánlunk azoknak, akik a pihenés mellett regenerálódni, gyógyulni is vágynak, akár a legjobb borok társaságában.

Manapság már számos elvárás létezik egy tökéletes szállodával szemben. Feküdjön mesés környezetben, legyen elegáns az enteriőr, bőséges a reggeli, tartogasson rengeteg kikapcsolódási lehetőséget, de újabban már a medical- vagy az unikális wellness szolgáltatások is szerepelnek számos vendég igényei között.

Bor az itallapon és a kádban is
Az Andrássy Rezidencia Wine & Spa amellett, hogy mindezen elvárásoknak megfelel, még egy további igencsak szimpatikus vonással is bír, mégpedig a borközpontúsággal. Hogy mit jelent ez Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodájánál a gyakorlatban? Nem kevesebbet, mint azt, hogy a történelmi borvidék szívében üzemelő hotelben nem csak az itallapot, hanem a VinoSense Spa wellness részleget is uralja a jótékony nedű, és nem csak nevében. Úszómedence, pezsgőfürdő, barlangfürdő, száraz-, infra- és gőz szauna, sókamra, trópusi élményzuhany kabinok, masszázsok, arc-és testkezelések kényeztetik itt a vendégeket, akik akár egynapos Day Spa csomagot is kérhetnek. A közel 10 ezer forintos programban az egész napos fürdőzési lehetőség mellett, uzsonna, frissítő és szőlőmagolajos masszázs is szerepel.

Akinek pedig a szőlőmagos jelző szinte kínos, a borhotel spa részlegén, kérhet egy jóval autentikusabb VinoSense Signature Tokaji Borfürdő kezelést. Az alig húsz perces, kellemesen meleg fürdő során (közel 5 ezer forint) antioxidánsokban gazdag tokaji borban merülhetünk el, amely az ígéretek szerint visszaadja bőrünk simaságát és rugalmasságát, amellett pedig nagyszerűen előkészíti a bőrt és ellazítja az izmokat az azt követő testápoláshoz, illetve masszázshoz.

68 fokos hévíz építi a sódombot
Maga a község a Mátra és a Bükk hegység között fekvő Laskó-patak völgyében, Eger városától 6 kilométerre fekszik. Az egerszalóki gyógy- és wellnessfürdő igazi zarándokhellyé nőtte ki magát az utóbbi évtizedekben. Az Európa egyetlen sódombja mellett épült gyógyvizet ma már úgy is élvezhetjük, hogy mindeközben egy vele közvetlen összeköttetésben álló 4 csillagos szállodában, mégpedig a fenyőerdőkkel körülvett Saliris Resort Spa és Konferencia Hotel Egerszalókban szállunk meg. Az 1900 m2 vízfelülettel rendelkező gyógyfürdőben összesen 17 kül- és beltéri medence épült, vannak itt gyógyvizes ülőmedencék, barlang medence, pezsgőfürdő, élménymedencék, gyerekmedencék, Kneipp- és visszhangmedencék is.

Idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt alkalmas terep lehet a kikapcsolódásra, előbbiek számára pedig nem elhanyagolható módon a regenerálódásra, gyógyulásra is. Hogy a "gyógy"-jelző lényegére is kitérjünk, említsük meg a 426 méterről feltörő 65-68 oC-fokos hévízet, amely építi a mésztufa sódombot. A kalcium-magnézium hidrogénkarbonátos termálvizet 1992-ben gyógyvízzé minősítette az Egészségügyi Minisztérium, hihetetlen "termálkarriert" biztosítva ezzel a községnek. Ha mindez nem lenne még elég vonzó egy potenciális "gyógy- vagy wellness úti cél" kiválasztásánál, választhatunk a Saliris Resort szépítő kezelései közül akár egy sokat ígérő zöld algás tengeri fürdőt, netán egy stresszoldó-méregtelenítő nyirokmasszázst, ha éppen arra szorulnánk rá.

Mediterrán élményfürdő, dögönyöző és vízicsopper
Az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotelben szerencsére minden adott, ami egy szülő feltöltődéséhez, és ami egy fáradhatatlan gyerek energiáinak megcsapolásához szükséges. Amellett, hogy csodálatos közegben, az ország első természetvédelmi területén, a debreceni Nagyerdő szívében helyezkedik el, az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont része is. Termálfürdő, strand, fedett mediterrán élményfürdő, gyógyászati részleg, wellness-sziget, thai masszázscentrum, tulajdonképpen minden egy helyen van, nem beszélve a kicsiknek épült élményrészlegről. Ezekben hullámmedence, gyermek- és bébimedence, 12 csúszda, mászófal, sodrófolyósók, dögönyözők és vízicsopper is található, hogy csak a gyerekszemmel fontosabbakat említsük.

De lépjünk egyet, mégpedig a felnőtteknek szóló gyógykezelések irányába. Választékból Debrecenben sincs hiány. A húszperces gyógyiszapos pakolás, bár balneoterápiás eljárás, de gyakran önálló gyógymódként is használható. Ennek során a megfelelő hőmérsékletű (42°C) iszapot közvetlenül a bőre helyezik, majd egy textillepedővel, egy gumilepedővel, valamint egy takaróval hőszigetelést biztosítanak. A kezelés jól bevált gyógymód bőrgyógyászati betegségekre, nőgyógyászati betegségekre, végtagi törések utókezelése esetén, valamint ízületi zsugorodás megelőzésére és kezelésére.