Matolcsy: Az EU nem fogja büntetni Magyarországot

Vágólapra másolva!
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Unió nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt. A tárgyalások még nem értek véget, Varsó azért lobbizik, hogy a magánpénztáraknak átutalt járulékok miatt keletkezett deficitet ne kelljen elszámolni.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió nem fogja büntetni Magyarországot a nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Brüsszelben. Az EU pénzügyminiszterei megállapodtak arról, hogy a visszalépést hátrányos szankcióval sújtó jogszabályról csak a jövő év augusztusában vagy szeptemberében döntenek, visszamenőleges hatály nélkül. Magyarországon azonban már decemberben elfogadják a hárompilléres nyugdíjrendszer kétpilléressé alakítását, januárban pedig végrehajtják a változtatásokat.

Matolcsy György az uniós pénzügyminiszterek megbeszélése után elmondta: a magyar kormány sikeresen érvelt azzal, hogy nem lehet egy országot megbüntetni azért, mert visszatér egy olyan nyugdíjrendszerre - a kétpilléresre -, amelyről 18 EU-tag korábban sem mozdult el, és jelenleg is azt alkalmazza. Jelenleg Magyarország az egyetlen olyan tagállam, amely a hárompilléresről visszatér a kétpilléresre. Olyan megállapodás született, hogy a visszalépéshez fűződő hátrányokat csak a jövőre nézve fogják érvényesíteni, a hamarosan végrehajtandó magyar visszalépés esetére nem.

A pénzügyminiszterek találkozóján az is kiderült, hogy egyelőre nem dőlt el, hogy miképp kell elszámolni a magánnyugdíjpénztáraknak átutalt járulékok miatt keletkezett hiányt - vagyis azt a rendszert, ami egyelőre még Magyarországon is érvényben van. A Bloomberg hírügynökség szerint Lengyelország a fő képviselője azon államoknak, amelyek azért küzdenek, hogy a magánnyugdíjpénztárak jelenlétéből adódó hiányt ne kelljen beleszámítani az uniós deficitbe és államadósságba.

"Jelentős előrelépést tettünk, de nem elegendőt" - így foglalta össze a tárgyalások eredményét Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter, aki szerint a tagállamok részéről nagy fogadókészséget tapasztalt. A most Lengyelország által képviselt álláspontot korábban kilenc tagország vallotta magáénak, amelyek erről levelet is írtak augusztusban az Európai Bizottságnak és az EU elnökének, Herman Van Rompuynak. Az elszámolási szabályok megváltoztatásáért lobbizó tagállamok között ott volt Magyarország is.

A magyar kormány azóta azonban a nyugdíjrendszer jelentős átalakítását jelentette be, aminek következtében a kormány számításai szerint a jelenlegi magánpénztári tagok nagy többség jövőre át fog lépni az állami nyugdíjrendszerbe - amivel meg is szűnik a magánpénztáraknak utalt járulékokból adódó hiány problémája.