Október 28-án kereskednek utoljára a BÁT-on

Vágólapra másolva!
A Budapesti Árutőzsde (BÁT) igazgatósága a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) való integráció kapcsán úgy határozott, hogy a BÁT-on az utolsó kereskedési nap 2005. október 28. lesz. Az árutőzsde igazgatósága egyhangúlag elfogadta az értéktőzsdével kötendő integrációs szerződés tervezetét.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság (BÉT) és a Budapesti Árutőzsde Részvénytársaság (BÁT) igazgatóságai a közgyűlési döntések alapján elfogadták az intézmények között létrejött integrációs szerződést. "Az integrációs folyamat a tervezettnek megfelelően zajlik és a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően a kereskedés a tervek szerint október végén elindulhat az integrált piacon" - derül ki a tőzsde honlapján közzétett közleményből.

A BÁT utolsó kereskedési napja 2005. október 28-a, péntek, míg a Budapesti Értéktőzsde áru szekciójában az első kereskedési nap november 2-a, kedd. Ezzel a lépéssel befejeződik a BÁT piacainak a Budapesti Értéktőzsdébe való integrálása.

A BÉT-en megnyíló új, áru szekcióban az előzőleg a BÉT-en kereskedési jogosultságot szerző BÁT szekciótagok zavartalanul folytathatják az árutőzsdei kereskedést. A BÁT-on az utolsó kereskedési nap végéig le nem zárt pozíciók automatikusan átvételre kerülnek - a gabonapiac tekintetében - a BÉT áru szekciójába, - a devizapiac tekintetében - a BÉT származékos szekciójába.

A közlemény szerint az integrációval a piacok működtetésének költsége jelentősen csökken. Az egységes devizapiac létrejöttével a piac koncentrálódik, nő a likviditás és mindez jótékony hatást gyakorol a piac átláthatóságára is. A gabona határidős és opciós piac a szakmai szereplők mellett elérhetővé válik a hazai és külföldi pénzügyi befektetők számára is.