A várakozásoknál is gyengébb gyógyszercégek

Vágólapra másolva!
A visszafogott várakozásoknál is gyengébb eredményekkel rukkolt elő az Egis, és a Richter. Az elmúlt negyedév teljesítményén mindkét társaságnál sokat rontott az erős forint, és a kormány megszorításai.
Vágólapra másolva!

A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyereség 48,8 százalékkal 7,19 milliárd forintra esett vissza az év első három hónapjában, míg az elemzők közel 8 milliárd forintot reméltek.

Az Egis konszolidált szinten 2,892 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 71,2 százalékkal alacsonyabb az előző üzleti év első féléves adatánál, és szinten jóval alacsonyabb annél mint amit az elemzők vártak.

Pozitív meglepetés hiányában inkább negatív árfolyamhatást vár a Richter esetében Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője. A szakértő azonban hozzáteszi, hogy a negatív tényezők már ismertek voltak a piac előtt, azaz már szinte teljesen beárazták azokat.

A Richter Nyrt. 41,087 milliárd forint árbevételt ért el, ami hat százalékkal kevesebb az előző év első negyedévénél - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti gyorsjelentésben kedden. A veszteség tehát jóval nagyobb mértékben esett vissza az árbevételnél aminek fő okai, hogy a pénzügyi soron 618 millió forint veszteség volt, szemben a bázisidőszak 3,769 milliárd forintos pénzügyi nyereségével. Ezen belül a forint erősödése miatt a társaság 2,128 milliárd forint átértékelési veszteséget könyvelt el.

Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 386 forint volt, szemben az előző év első három havi 753 forinttal.

Konszolidáltan a társaság árbevétele 3,4 százalékkal 51,017 milliárd forintra csökkent. A konszolidált adózott profit 8,386 milliárd forint volt, 43,9 százalékkal kevesebb a bázisnál.

Az Egis üzleti évének első félévét zárta január-márciusban. Az Egis-csoport árbevétele hat hónap alatt 3,7 százalékkal nőtt, így 56,843 milliárd forintot ért el. Az anyavállalat értékesítése 5,4 százalékkal 45,126 milliárd forintra bővült.

Az egy részvényre jutó eredmény a nem konszolidált adatok alapján 363 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 1200 forinttal. A konszolidált egy részvényre jutó eredmény 371 forint, szemben a bázisidőszak 1289 forintos eredményével.