Iszlám befektetési alap jön Magyarországra

Vágólapra másolva!
Új befektetési alapok kerülnek a magyar piacra, köztük egy kimondottan az iszlám jognak megfelelő konstrukció. A luxemburgi Credit Suisse SICAV One befektetési alapja mellett hittudósokból álló tanácsadó testület is működik.
Vágólapra másolva!

Igazi érdekesség a magyarországi piacon az Equity Al-Buraq részalap, ez ugyanis a luxemburgi alapkezelő leírása szerint csak a saría (az ősi iszlám jog) szabályainak megfelelően működő társaságok részvényeibe fektethet, szerte a világon - számol be a Napi Gazdaság. Ennek értelmében nem vásárolhat olyan cégek papírjaiból, amelyek kamatot szednek, alkohollal, pornográfiával, esetleg disznóhússal üzletelnek. Annak érdekében, hogy befektetései bizonyosan megfeleljenek az előírásoknak, hittudósokból álló tanácsadó, felügyelő testület (Sharia Board) működik mellette.

Benchmarkja (irányadó indexe) a DJ Islamic Market World Index, az alap tíz legnagyobb befektetésének listáját is több mint 14 százalékos aránnyal az erre alapuló Easy ETF DJ Islamic nevű tőzsdén kereskedett alap vezette augusztus végén. Ezután főleg olajtársaságok (Exxon, BP), számítástechnikai cégek (Cisco, Canon) következnek, de felkerült a listára a Yamaha, a cseh Ceské Energy és a Roche is.

Az alapot egyébként tavasszal hozták létre, és szeptember 20-áig 7,66 százalékkal emelkedett az árfolyama dollárban, főként az utóbbi egy hónap emelkedésének köszönhetően. Vagyona közel hárommillió dollár.