A Mol drágult, az OTP Bank esett

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,81 pontos csökkenés után 26 479,66 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos mérséklődés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma 28,3 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz viszonyítva.

Farkas Róbert, a Raiffeisen Bank részvénykereskedési igazgatója szerint bár az OTP a várakozásokhoz képest jobb eredményt produkált a harmadik negyedévben, a versenytársakhoz képest lemaradó a növekedése, amit nem honorálnak a befektetők.

Úgy vélte, hogy a szerdán publikált 1 százalékos gazdasági növekedés miatt inkább pénzkivonásra lehet számítani a közel jövőben. Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető üzletkötője is inkább esésre számít, ám jelentősebb kivonást nem vár.

Farkas Róbert a Mollal kapcsolatban megjegyezte, hogy árfolyamát elsősorban a felvásárlási prémium alakulása befolyásolja.

Mindkét szakértő kiemelte, hogy a magyar piac annak ellenére esett, hogy az amerikai piacok erősödtek, a nemzetközi hangulat inkább pozitív. Véleményük szerint a magyar piac alakulására alapvető hatással volt a rossz gazdaság-növekedési adat volt.

A Mol-részvények ára 400 forinttal 1,55 százalékkal 26 195 forintra nőtt, forgalmuk 7,64 milliárd forintot tett ki.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 120 forinttal 1,33 százalékkal 8926 forintra esett vissza. A bank részvényeivel 16,20 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Magyar Telekom 930 forinton zárt. Ez 1 forintos 0,11 százalékos drágulásaz előző napi záró értékhez képest. A távközlési papírok forgalma 1,18 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 145 forinttal, 0,40 százalékkal 36 360 forintra nőtt. A részvényekkel 1,35 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 50 forinttal, 0,24 százalékkal 20 600 forintra emelkedett 255 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 34,57 ponttal, 1,04 százalékkal 3289,25 pontra csökkent.

[origo]/MTI