A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 406,49 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 26 430,35 ponton zárt pénteken.

Mikroköltségek mikrovállalatoknakSzemélyi kölcsön csak egy kattintásra!
A részvénypiac forgalma 30,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az európai tőzsdék mozgását követve emelkedett a magyar részvénypiac pénteken, és ezúttal a régiós tőzsdék között is jól teljesített - értékelte a napot Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője.
Az emelkedés motorja az OTP Bank volt, amelynek erősödését a bankszektor kedvező hangulata magyarázza - fejtette ki az elemző. Hozzátette: a jó hangulatot az a bejelentés váltotta ki, hogy az amerikai kormány megállapodott a pénzintézetekkel a jelzálogkamatok befagyasztásáról egyes adósok esetében.
A Mol árfolyamának enyhe csökkenését az elemző az elmúlt napok emelkedésének korrekciójaként értékelte.
A jövő hét eseményei közül Tapaszti Attila kiemelte az amerikai Fed keddi kamatdöntő ülését, amelytől a piaci elemzők többsége 25 bázispontos kamatcsökkentést vár, de egyesek 50 pontos vágást is elképzelhetőnek tartanak. Az amerikai kamatdöntés mellett számos brókerház hozza nyilvánosságra negyedéves jelentését, amelyek a jelzáloghitelek okozta esetleges veszteségek miatt szintén befolyással lehetnek a részvényárakra.
Az OTP Bank 360 forinttal, 4,21 százalékkal drágult, 8.910 forintot ért záráskor, forgalma 19,1 milliárd forint volt.
A Mol ára 150 forinttal, 0,58 százalékkal 25.500 forintra csökkent, az olajtársaság részvényeire 6 milliárd forint értékben születtek üzletek.
A Magyar Telekom 8 forinttal, 0,87 százalékkal 928 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalom mellett.
Richter papírok ára 480 forinttal, 1,24 százalékkal 39 180 forintra emelkedett, forgalmuk mintegy 2,3 milliárd forint volt.
Az Egis 490 forintos, 2,47 százalékos erősödéssel, 20 290 forinton zárt, forgalma 225 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 25,43 ponttal, 0,81 százalékkal emelkedett, 3150,84 ponton zárt.
(MTI)
A Jobbik eredményén is múlhat a csúcsot döntő forint sorsaA szerdán egyéves csúcsra erősödő forint árfolyamát a következő hetekben a nemzetközi hangulat határozhatja meg, ebben egyetértenek a szakértők, a választásokban rejlő ...
Zuschlag: Se jelenem, se jövőm
Ártatlanságát hangsúlyozta utolsó szó jogán mondott beszédében Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő.
Szétrúgták Ronaldót
Nivaldo szerint a Real-szélső színészkedett, pedig elég szép seb keletkezett a vádliján vasárnap.
Magyar kvóták miatt állt a tőzsde
A párizsi szén-dioxid-tőzsdén a ma- gyar környezetvédelmi minisztérium korábban eladott kvótái bukkantak fel.