Lemond az OMV a Mol megszerzéséről

Vágólapra másolva!
A Mol-vezetőség kritizálásáról nem, a magyar olajcég megvásárlásáról azonban "ésszerűségi" okokból letett az OMV az Európai Unió versenyjogi vizsgálata után. A Mol-részvények ára a bejelentés nyomán zuhanni kezdett, de nagy kérdés, mihez kezd a saját pakettjével az OMV.
Vágólapra másolva!

Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán megjelent közleménye szerint "a Mol további hajszolása a stratégiai ésszerűség ellen való", ezért a cég visszavonja ajánlattételi szándékát. A közlemény emlékeztet, hogy tavaly szeptember 25-én az OMV kinyilvánította szándékát: bizonyos feltételek teljesülése esetén részvényenként 32 ezer forintért ajánlatot tenne a Mol részvényeseinek.

Azonban az Európai Bizottság jelezte, hogy nem fogadná el az OMV javasolta kötelezettségvállalásokat, és mivel más kötelezettségvállalások elfogadhatatlanok lennének az OMV számára, ezért az OMV úgy döntött, hogy visszavonja az összefonódási javaslatot, amelyet idén január 31-én terjesztett az Európai Bizottság elé. Az Európai Bizottság szerdán megerősítette, hogy a beadványt visszavonták.

Az Európai Bizottság azt írta június 16-ai állásfoglalásában, hogy ha az OMV felvásárolná a Molt, Ausztriában, Magyarországon és Szlovákiában korlátozottá válna a verseny a benzin, a dízelolaj, a fűtőolaj és a kerozin piacán, ami dráguláshoz vezetne. A dokumentumban foglaltak fölvetették annak lehetőségét, hogy az OMV-nek adott esetben el kellene adnia a schwechati, illetve az egyesülés révén a tulajdonába kerülő százhalombattai és pozsonyi finomító valamelyikétől, hogy az üzletet Brüsszel jóváhagyja. "A Mollal való, összefonódás további erőltetése az adott körülmények között ellentétes lenne a gazdasági és stratégiai ésszerűséggel az OMV számára" - áll a közleményben.

A pereket folytatják

Mint a Mol aktív részvényese, az OMV ezentúl is módokat keres annak biztosítására, hogy a legjobb vállalatvezetési elveket alkalmazzák a Molnál. Ezért a Mol vezetését érintő pereket az OMV továbbra is folytatja - fogalmaz a közlemény, amely arra is ígéretet tartalmaz, hogy az OMV jelenleg többféle lehetőséget tanulmányoz a Molban lévő, 20,2 százalékos részesedése értékének maximalizálására és a konszolidációs folyamatból való profitálásra.

Erről Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója azt mondta: "Nem irányoztuk elő, hogy azonnal eladjuk a részesedésünket, hanem kivárjuk, mi adódik a térségi konszolidációból" - idézte nyilatkozatát az APA hírügynökség. Elemzők szerint a vezérigazgató közvetlenül arra célzott, hogy a Mol jelenleg növelni akarja részesedését a horvát INA olajtársaságban, amely iránt az OMV is érdeklődik.

Ruttenstorfer az OMV közleménye szerint kijelentette, vállalata változatlanul hisz benne: hatékonyabb működést és a régió számára biztonságosabb energiaellátást biztosító, racionális lépés volna a Mollal kötött stratégiai szövetség. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a történtek nem veszélyeztetik az OMV 2010-re kitűzött stratégiai céljait.

Zuhan a Mol ára - kérdés, mihez kezd az OMV

Az Erste Befektetési Zrt. szerda délelőtti elemzése megállapítja, hogy a Mol és az OMV közötti harc véget ért, és lehetséges, hogy a Mol a közeljövőben megveszi az OMV-nél lévő részvényeinek legalább 10 százalékát - akár még szerdán. Bár a hírnek lehet negatív hatása a Mol-részvények árfolyamára, a hatás várhatóan limitált lesz - vélekednek az elemzők. Fél egykor a papír 18 300 forintot ért, ami 1100 forintos (több mint 5 és fél százalékos) csökkenés a keddi záró értékhez képest.

Az MTI által megkérdezett Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy vélekedett: a hajdani, 32 ezer forintos ajánlat már rég nincs beárazva, a kérdés az, hogy mit kezd a Mol a kontrollja alatt lévő mintegy 40 százalékos részvénycsomaggal, illetve az OMV a mintegy 20 százalékosával. Véleménye szerint az ehhez kapcsolódó spekuláció fogja meghatározni a szerdai kereskedést.

Illés László, a Quaestor Értékpapír Zrt. elemzője szerint a Mol részvényárfolyamának szerda délelőtti esésében áttételesen szerepet játszik az OMV bejelentése, aminek hatására például a Merrill Lynch szerdán alulteljesítő részvénynek minősítette a magyar cég papírját, 18 500 forintos egyéves célárfolyamon. A Raiffeisen ugyan szerdán vételre ajánlotta a papírt, de célárfolyam nélkül, és ezért, úgy tűnik, a piac pesszimistábban ítéli meg a helyzetet a banknál.

Negatívan érinti a Molt az elmúlt időszak olajárcsökkenése is: az elemző szerint eddig a magyar cég árfolyama azért nem csökkent, mert több befektető is spekulált az OMV-Mol egyesülés kapcsán indított brüsszeli vizsgálat eredményére, ezért tartva az árfolyamot. Most azonban, hogy meghiúsul az egyesülés, már vége a spekulációs időszaknak.

Illés László úgy vélte, az OMV egyelőre nem adja el a Mol-papírokat, hiszen a több mint 20 százalékos részesedésével nyomást gyakorolhat a Molra, ennek révén még akár a Balkánon is megvetheti a lábát. Az OMV ugyanis például meglebegtetheti a Mol előtt, hogy számára ellenséges befektetőnek, mondjuk egy orosz cégnek adja el a papírokat akkor, ha a magyar cég nem teszi lehetővé számára az INA-ban való részesedésszerzést.

A Mol jött ki jobban az adok-kapokból

A Mol tehát annak ellenére megmenekülni látszik a felvásárlástól, hogy a védelmére - szinte a teljes magyar politikai paletta támogatásával - megalkotott lex Mol több pontjában is ellentétes lehet az EU szabadpiaci irányelveivel és jogszabályaival. (Ez ügyben az OMV eljárást kezdeményezett a magyar állam ellen Brüsszelben.)

Az Országgyűlés által tavaly nyáron elfogadott törvény mellett a Mol igazgatósága sajátrészvény-vásárlásokkal, papírjainak baráti cégeknél való "parkoltatásával" is igyekezett megnehezíteni a Mol-részesedését júniusban 20 százalék fölé növelő OMV dolgát, valamint bruttó 85 milliárd forintra rúgó rekordosztalékkal próbált hatni a kisrészvényesekre.

Az OMV több, együttesen közel egymilliárd eurós ügylet keretében duplázta meg részesedését a magyar olajcégben. A csomag megszerzése során, illetve a nyilvános vételi ajánlatra vonatkozó szándék bejelentése miatt a magyar tőkepiaci felügyelet, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 25 millió forint bírságot szabott ki az OMV-re piacbefolyásolás miatt.

A két cégvezetőség között egyébként rendkíkívül rossz a viszony. Az OMV júliusban pert indított a Mol Nyrt. 2008. április 23-án megtartott közgyűlése valamennyi határozatának hatályon kívül helyezéséért, majd kisvártatva a Mol perelte be egy bécsi bíróságon az OMV-t rossz hír keltése és rágalmazás miatt (az osztrákok nyíltan indiszkrécióval vádolták meg a Molt az Európai Bizottság fent említett ellenvetési nyilatkozata kapcsán.)

A Financial Times néhány héttel ezelőtti elemzésében arra mutatott rá - a bizottsági vizsgálattól függetlenül -, hogy az éves óta dúló felvásárlási harc során a Molnak sikerült "összetákolnia" egy szövetségesi hálózatot, tőketársításra lépve a cseh CEZ-zel és az ománi OOC-val, részvénycserét készítve elő a horvát INA-val, míg az OMV kivárásra játszott. A londoni gazdasági napilap szerint a két stratégia közül egyértelműen a Mol-é bizonyult jobbnak.

Az OMV-részvényeknek jót tett a lépés

Az osztrák állami vagyonkezelő (ÖIAG) szerdán közleményben tudatta, hogy támogatja az OMV döntését, és továbbra is teljes bizalommal van az OMV vezetése és stratégiája iránt. Az ÖIAG-nak 31,5 százaléka van az OMV-ban. Az ÖIAG igazgatótanácsának egyik tagja, aki egyszersmind az OMV felügyelőbizottságának is tagja, szerdán szintén úgy vélte, hogy a Mol-ügylet eredeti elképzelése "kétségkívül helyes volt", majd hozzátette, hogy "ez a téma most korrekt módon le van zárva". Rainer Wieltsch nyilatkozatát a Dow Jones hírügynökség idézte.

Elemzők eddig a levegőben lebegő Mol-ajánlatot az OMV-részvény legnagyobb bizonytalansági tényezőjének tartották. A szándéklemondás és az OMV vártnál jobb, ugyancsak szerdán megjelent második negyedévi eredményei nyomán (lásd keretes írásunkat) az OMV részvénye szerda délelőtt 7,6 százalékkal 45,50 euróra drágult a bécsi értéktőzsdén.

A Mol üdvözli

A Mol tudomásul veszi az OMV döntését, miszerint eláll a Mollal kapcsolatos hipotetikus felvásárlási szándékától - közölte a magyar olajtársaság. A Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható közlemény szerint ez elismerése annak, a Mol részéről már több mint egy éve folyamatosan hangoztatott véleménynek, hogy az OMV minden racionális alapot nélkülöző terve a két gazdasági egység összevonására nagyon komoly versenyjogi aggályokat vet fel, természeténél fogva értékromboló és mindenfajta gazdasági és stratégiai ésszerűségnek híján van.

A közlemény hozzáteszi, hogy a Mol kitüntetett figyelemmel kezeli a részvényesek érdekeit, és vizsgálja az OMV kezében levő 20 százalékos részvénycsomag sorsával kapcsolatos lehetőségeket.