Csányi Authra cserélte Szászt

Vágólapra másolva!
Szász Károlyt Auth Henrik váltja az OTP Bank szerbiai leányvállalatának élén - mondta Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek kedden.
Vágólapra másolva!

Közölte: az Auth Henrik által irányított új menedzsment minden támogatást megkap az anyabanktól az OTP banka Srbija működési hatékonyságának javításához. Utalt arra a korábbi bejelentésre, hogy a bank elsősorban Szerbiában teszteli az esetleges értékesítési lehetőségeket, de nyomatékosította, hogy értékesítési kényszer nincs.

A volt vezérigazgató, Szász Károly elnöki tanácsadóként folytatja munkáját október 9-től az OTP Bankban, feladata a kereskedelmi banki divízió keretén belül a nemzetközi és a bankközi kapcsolatok menedzselése.

Auth Henrik korábbi feladatát - a Cégbíróság által 2008. június 23-án bejegyzett 50 milliós törzstőkéjű OTP Kereskedőház Kft. ügyvezetését - a bank tapasztalt szakembere, Tamási Andrea veszi át - közölte Pongrácz Antal.

Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a vállalati készletfinanszírozás speciális formájára szakosodott társaság részben a reálgazdasági folyamatokkal összefüggő hitelkereslet-visszaesés, részben a kevésbé jövedelmező vállalatfinanszírozás korábban elhatározott tervszerű visszafogása miatt mérsékelt üzleti aktivitással működik.

Pongrácz Antal szerint a személyi változások hatékonyan szolgálják a csoportszintű eredményelvárásokat, illetve a prudens gazdálkodást, amelyeknek a jelenlegi nemzetközi pénzpiaci helyzet hatásai közepette kiemelt jelentőségük van.