A Fidesz-kétharmad is emelte a BUX-ot

Vágólapra másolva!
Majdnem 2 százalékkal magasabban zárt a BUX, mint pénteken, a vezető részvények mind erősödtek. A jó nemzetközi hangulat mellett a Fidesz kétharmados választási győzelme állhat a háttérben.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 482,83 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 24 952,41 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 33,6 milliárd forint volt.

A Mol 205 forinttal, 1,03 százalékkal 20 100 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 3,83 százalékkal 7320 forintra nőtt, forgalmuk 25,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,63 százalékkal 805 forintra emelkedett, forgalma 3,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 705 forinttal, 1,63 százalékkal 43 905 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint elsősorban a kedvező nemzetközi piaci hangulat játszott szerepet az emelkedésben, de segítette a magyar részvénypiacot a parlamenti választás második fordulójának eredménye is.

Összehasonlításképp megemlítette, hogy a német DAX index csak egy százalékot emelkedett, és míg a nyugat-európai tőzsdeindexek új lokális csúcsokon vannak, addig a BUX és a BÉT legfontosabb részvényei csak közelítik ezt. Ennek alapján nem tartotta lehetetlennek a további erősödést.

A kereskedő úgy vélte, a piaci szereplők kedvezően fogadták a kétharmados parlamenti többség megszerzését, ennek birtokában ugyanis megléphetők azok a reformintézkedések, amelyek szükségesek a gazdaság talpra állításához.