Nyírbogdány is befogadná az Apollo Tyrest

Vágólapra másolva!
A Nyírbogdányi Ipari Park is bejelentkezett az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár beruházásának fogadására - erről Balogh Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere tájékoztatta pénteken az MTI-t. Korábban a Hajdú-Bihar megyei Polgár jelezte, hogy szívesen befogadná a gyárat.
Vágólapra másolva!

A 20,5 hektáros ipari park az önkormányzat tulajdonában van, s a képviselőtestület tagjai előzetes döntést hoztak a beruházás fogadásának ajánlattételéről, erről tájékoztatták a gazdasági minisztériumot - mondta az önkormányzati vezető.

Hétfőn hivatalos ülésen is megerősítik a határozatot, s valamennyi, az üggyel kapcsolatos dokumentumot az indiai cég rendelkezésére bocsátják. Balogh Tibor elmondta: a 2003-ban létrehozott ipari parkban minden termelői infrastruktúra rendelkezésre áll. A jelenlegi terület tovább is bővíthető, akár 50 hektáros nagyságúra.

Gazda László, az Észak-Alföldi regionális Fejlesztési Tanács elnöke, a nyírbogdányi térség MSZP-s országgyűlési képviselője a bejelentkezéssel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: ideális hely a szabolcsi település a gumiabroncsgyár létrehozásához. Véleményét azzal támasztotta alá, hogy a térségben több gumiipari vállalkozás található jelenleg is, amelyek, köztük a francia Michelin, éppen most alakítanak klasztert.

A működő gumigyárak szakember utánpótlása közép- és felsőfokú képzéssel biztosított a megyében, ahová Oroszországból szállítják az alapanyagot a termeléshez, s így a Apollo Tyres beruházásához adott minden befektetői körülmény.

Gazda László megemlítette azt is, hogy Nyírbogdány logisztikai szempontból szintén kiválóan alkalmas helyszín. Az ipari parkja a Budapest-Nyíregyháza-Záhony vasútvonal mellett található, s 40 kilométernyire fekszik a záhonyi határállomástól, amely az európai normál és az ázsiai széles nyomtávú vasúti pályák találkozási helye, átrakócentruma. A nyíregyházi településtől 6 kilométerre van az M3-as autópálya, ahová az új 403-as főút vezet, elkerülve minden lakott környékbeli települést.

Az indiai gumiipari társaság, az Apollo Tyres Ltd. csütörtökön jelentette be, hogy visszavonja a gyöngyösi, 200 millió eurós beruházás tervét, és új helyszínt keres a gumigyárnak Magyarországon vagy más európai országban.Az indiai cég egyebek mellett azzal indokolta a gyöngyösi beruházás lemondását, hogy a zöldmezős beruházással kapcsolatos adminisztratív eljárások váratlan késedelmet szenvedtek.

A 2008 januári bejelentés szerint a gyöngyösi az Apollo Tyres első tengeren túli zöldmezős beruházása lett volna. Az indiai cég a bejelentés óta megalapította magyarországi leányvállalatát, létrehozott egy információs irodát Gyöngyösön és megindította a tervezett beruházás engedélyezési eljárásait.