Varga visszautasította az EU-bírálatot

Vágólapra másolva!
Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken visszautasította az EU-bírálatokat, melyek szerint lazul a költségvetés. A pénzügyminiszter szerint a több kiadás célja a gazdasági növekedés támogatása.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter elmondta, hogy jövőre, az EU-felkészülés folytatásának jegyében szoros lesz a költségvetés, de a gazdasági lassulásnak nem kell kiadáscsökkentést kikényszerítenie. Nem kell sietnünk. Az álmoskönyv szerint a választási kampány időszaka eleve sem jósol nagy esélyt a költségvetés áramvonalasítására - mondta a miniszter.

Az EU-bírálat nem indokolt, hiszen a kormány többletbevételeket költ el a gazdaság ösztönzésére és a világgazdasági lassulás ellensúlyozására. Ugyanazt tettük, mint egyes EU-országok - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A magyar miniszter szerint a gazdasági növekedés mintegy 4 százalékra lassulása idén és jövőre, továbbá az infláció gyors csökkenése bizonyára nem fogja megtizedelni a költségvetési bevételeket jövőre, mivel idén, a mintegy 9 százalékos infláció miatt, az alap magasabb - írta a hírügynökség. Varga Mihály azt mondta, hogy a kormány a jövő év közepétől várja a világgazdaság javulásának kezdetét, és ez csökkenteni fogja a költségvetésre nehezedő nyomást. Ha szükséges, az új kormány, legkorábban júniusban vagy júliusban, felülvizsgálhatja a költségvetést, de a mostani jelek szerint erre nem lesz szükség - idézte a Reuters.

Magyarország az idén a GDP 3,4 százalékának megfelelő deficitre számít a közszférában a maga pénzforgalmi alapú elszámolása szerint, és 3,2 százalékra jövőre. Varga Mihály szerint az EU-ban szokásos, költségvetésen kívüli tételeket is tartalmazó ESA-95 szabvány szerint számolva a hiány 4,3-4,4 százaléknak felel meg.

Természetesen el kell érnünk az EU-szabvány szerinti (3 százalékos) követelményt - idézte a pénzügyminisztert a hírügynökség, hozzátéve, hogy a minisztériumban már dolgoznak egy tervezeten, hogyan állítsák át a költségvetési elszámolást az EU-szabványra a csatlakozás idejétől. A miniszter elmondta azt is, hogy az EU megkövetelte környezetvédelmi fejlesztések és az egészségügy igen szükséges reformja hosszú távú nyomás a a költségvetés kiadási oldalán, de az erős gazdasági növekedés és a csatlakozás után megnyíló EU-alapok növelni fogják a költségvetés mozgásterét, ugyancsak hosszú távon - írta a Reuters.

A bérekre óvatosabban fognak költeni jövőre, mint az idén, amikor a reálbérek átlagosan több mint 6 százalékkal is emelkedhetnek. A jobbközép kormány nem fog versenybe bocsátkozni a szocialista párti ellenzékkel adócsökkentési ígéretekben - írta a Reuters a minisztert idézve, de hozzátette, hogy Varga Mihály mindazonáltal lehetőséget lát adócsökkentésre 2003-tól.

(MTI)

Korábban:

Kormányzati költekezés parlamenti döntés nélkül
(2001. azugusztus 11.)