Csütörtökre kész a Duna Plaza

Vágólapra másolva!
Csütörtökre befejeződik a Duna Plaza átépítésének első üteme; a 6 millió eurós, mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás során kicserélték az épület belső burkolatait, a légkondicionáló berendezést, az elektromos hálózatot és a korábbi jégpálya helyén egy négy emelet magas függőkertet alakítottak ki.
Vágólapra másolva!

A fejlesztés következő ütemében a meglévő 34 000 négyzetméteres Duna Plazát 15 000 négyzetméterrel bővítik. Az új szárny a mostani parkolóház helyén épül, az épület mögötti parkolót pedig megnagyobbítják. Az új szárnyban kap majd helyet a főváros első háromdimenziós filmszínháza, az IMAX-mozi. Az építési engedélyek beszerzésétől számított körülbelül egy éven belül nyílik meg a nagyközönség számára az új szárny, amelynek építése mintegy 25 millió euróba kerül.

A Duna Plaza tulajdonosa a Plaza Centers tervei szerint a következő két évben további 13 bevásárlóközpontot építenek fel, egyet Veszprémben, a többit pedig Lengyelországban, Csehországban és Görögországban. A beruházási program végeztével a társaság éves árbevétele eléri a 120 millió eurót, ami 70 millió euróval haladja meg a jelenlegit. A Plaza Centers eddig összesen mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon.

Megújul és kibővül a Duna Plaza/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20020320megujul.html