Hatalmas állami támogatás a Daimlernek

Vágólapra másolva!
Akár negyvenmilliárd forint dotációt is kaphat a Mercedes kecskeméti gyárához, tíz évre elhúzva, többféle formában, ha valóban az Európai Unió által megengedett maximális befektetésarányos - regionális és ágazati besorolás szerinti - támogatási intenzitást adja a magyar állam - írja a Világgazdaság internetes oldala pénteken.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc kormányfő úgy fogalmazott a befektetésről tartott sajtóértekezletén: "Az adható legnagyobb támogatást kínáltuk a német cégnek." A Világgazdaság információi szerint nemcsak a magyarok, hanem az uniós versenytársak - a románok és a lengyelek - is elmentek a plafonig.

A maximális támogatási értéket az EU szabályozza: az adott régió fejlettségétől és az ágazattól függően lehet a beruházási érték egy meghatározott százaléka. Kecskemét az elmaradott térségnek számító - így a megengedett maximális támogathatóságú - Dél-Alföldön van, ugyanakkor az autóipari beruházások nem tartoznak a legkedvezményezettebb szektorok közé. Így összességében a beruházási érték mintegy 22-25 százalékát kínálhatta Kecskeméten a Mercedes személyautógyár-beruházásához az állam.

Ha a az egy új munkahelyre jutó szubvenció összegét vesszük összehasonlítási alapul, akkor a Mercedes 16 millió forintos támogatást kaphat. Ez elmarad ugyan az eddigi rekordnak számító, az Asahi Glassnak 2005-ben adott 18,4 milliótól, ám meghaladja a Hankooknak ugyanabban az évben nyújtott 10,5 millió forint/teremtett munkahely értéket.

Ráadásul az elmúlt esztendőkben egyre csökkent a magyarok által kínált támogatási intenzitás (a támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének a hányadosa, százalékos formában kifejezve); tavaly a legnagyobb ilyen összeg 2,53 millió forint/munkahely volt - tájékoztat a Világgazdaság.