Magyar Közút: 256 kilométer út felújítva

Vágólapra másolva!
Az idén összesen 256 kilométer közutat adtak át eddig az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjának (ROP) keretében az idei évben - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az éves terv összesen 737 kilométer.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közút közleményében kiemeli: eddig a teljes feladat negyede készült el, azonban a többi útszakasz folyamatban lévő építési munkáinak legnagyobb része még az idei évben befejeződik. Ez összesen 120 útszakaszt érint 737 kilométer hosszan, amelyhez közel 35,4 milliárd forint forrást biztosít az Európai Unió.

Magyarország mellékút-hálózatának felújítására a jelenleg felhasználható összeg országosan eléri az 50 milliárd forintot, amelyből mintegy 1100 kilométernyi út újulhat meg.

A Magyar Közút közölte továbbá, hogy a a soron következő, 2009-2010-es akciótervi projektek előkészítése már elindult, míg a kivitelezések leghamarabb jövő tavasszal kezdődhetnek meg a régióktól a projektre elnyert támogatás függvényében.