Cafeteria: ötödével kevesebb jut a dolgozóknak

Vágólapra másolva!
A PricewaterhouseCoopers szerint sok cég az ideivel megegyező cafeteriakeretet biztosít jövőre is. Mivel azonban a béren kívüli juttatásokat jövőre adókötelesek lesznek, kevesebb jut majd a dolgozóknak.
Vágólapra másolva!

A cégek mostanában állítják össze a jövő évi béren kívüli juttatások rendszerét, vagy döntenek annak megszüntetéséről. Magyarországon eddig a cafeteriát az adómentes jövedelmekkel azonosították, de a megváltozott szabályozási környezet, vagyis a bevezetett adó miatt a cégek kénytelenek átgondolni eddigi gyakorlatukat.

A legnagyobb dilemma, hogy a felmerülő adókötelezettséget a társaságok áthárítják-e a dolgozóra, vagy átvállalják a többletköltségeket. A PricewaterhouseCoopers tapasztalatai szerint a társaságok többsége várhatóan az idén rendelkezésre álló cafeteriakeretből gazdálkodik majd, vagyis a juttatás nettó értéke a dolgozók jelentős részénél ötödével csökken.

Nemcsak alacsonyabb összeggel kell számítania a munkavállalóknak, várhatóan más elemek közül válogathatnak jövőre, mint eddig. Az egyik legnépszerűbb juttatást, a hideg étkezési utalványt vélhetően nem osztogatják majd jövőre a cégek, mivel az adómentesség helyett jövőre 54 százalékos személyi jövedelemadó és 28,5 százalékos járulék is terheli. A meleg étkezési utalványok nem drágulnak ennyire, 25 százalékos terhet kell utána fizetni, viszont az idei 12 ezer forinttal szemben 18 ezer forintig járhat.

Juttatási formák adózása

Adómentes határ 2009

Kedvezményes* határ 2010-től

Üdülési csekk

71 500

minimálbér

Meleg étkezési utalvány

12 000/hó

18000/hó

Internet hozzájárulás

számla ellenében

számla ellenében

Hideg étkezési utalvány

6000/hó

-

Kultúra utalvány

71 500

-

Önkéntes egészségpénztári hozzájárulás

21 450

minimálbér 30 százaléka

Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás

35 750

minimálbér 50 százaléka

Iskolakezdési támogatás

21 450

minimálbér 30 százaléka

Csekély értékű ajándék

21 450

-




*25 százalékos adókulccsal adózó
Forrás: PricewaterhouseCoopers


Az egyetlen adómentes elem az internet utalvány, ezt vélhetően a legtöbb vállalkozás felkínálja majd a dolgozóinak. Emellett a kedvezményes, 25 százalékos körbe sorolt elemek lehetnek majd népszerűek a jogszabályban előírt értékhatárig. Ide tartozik a jövő évtől az iskolakezdési támogatás, az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás, a bérlet, az üdülési csekk és az iskolarendszerű képzés költsége. A PwC tapasztalatai az étkezési hozzájárulás után a legnépszerűbb juttatás az üdülési csekk és az ajándékutalvány. Utóbbi viszont a jövő évtől nem tartozik majd a kedvezményes körbe, így jövőre vélhetően nem osztogatják majd szívesen.