Az EMFESZ piacára fájhat az MVM foga

Vágólapra másolva!
Az EMFESZ tevékenységét nem kisebbségi tulajdonosként, hanem helyette látná el az állami kézben lévő Magyar Villamos Művek - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Magyar Villamos Művek egyik leányvállalata gázkereskedelmi engedélyt igényelt a Magyar Energia Hivataltól - írja a Népszabadság.

Az elmúlt hetekben többször is felmerült, hogy az MVM esetleg részesedést szerez a tisztázatlan mérleggel rendelkező EMFESZ-ben, ám Hónig Péter, az energiaügyekben illetékes miniszter egyelőre csak annyit mondott, elképzelhető, hogy az állami vállalat beszáll a szóban forgó társaságba. Az is elképzelhető, hogy az MVM nem elsősorban tulajdonrészt szeretne az EMFESZ-ben, hanem szeretné megszerezné annak piacát.

Az MVM állítja, nem folytat ebben az ügyben tárgyalásokat, és a gázkereskedelmi engedély kiváltása ezzel nincs összefüggésben. Ugyanakkor az nehezen elképzelhető, hogy az MVM-t nem vonták volna be az EMFESZ-ről szóló kormányzati háttértárgyalásokba.

Góczi István, az EMFESZ ügyvezetője azt nyilaktozta: ha az cég épp elvesztené engedélyét, és az MVM venné át az ügyfeleket, az üdvözlendő lenne, mert a lépés várhatóan szabályosan zajlana le. Hozzátette: jövő júniusig megfelelő mennyiségú szerződésük van a fogyasztók ellátásához, igaz, a januárt követő időszakra nincs érvényes gázadásvételi szerződésük az E.ON-nal.