Zöld utat kapott a szerencsi szalmaerőmű

Vágólapra másolva!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság jogszabálysértés hiányában jogerősen elutasította a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a szerencsi szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárásával kapcsolatos kifogásait.
Vágólapra másolva!

Fülöp Sándor ombudsman újságíróknak elmondta: a bírósági ítéletet tudomásul veszi, és a szerencsi erőmű ügyében nem tervez további lépéseket. Hujber Ottó, a beruházó cég vezetője pedig azt közölte, hogy az építkezés előkészületei tartanak.

A BHD Hőerőmű Zrt. Szerencs határában egy 50 megawatt teljesítményű szalmatüzelésű hőerőmű építését tervezi, és bár a projekt megvalósítása ellen környezetvédők, borászok és civil szervezetek egyaránt tiltakoztak, a szükséges engedélyeket a beruházó megkapta.

Az erőmű a szerencsi ipari park 6,5 hektáros területén fekszik. Az erőműben megtermelendő áramot az Észak Magyarországi Elektromos Művek veszi át. A BDH szerint a szalmatüzelés azért jelent előnyös megoldást, mert megújuló energiaforrás, amely Magyarország területi adottságainak leginkább megfelel, a nap, szél és vízerőművekkel szemben.

A cég adatai szerint évi 4-4,5 millió tonna gabonaszalmát termelnek Magyarországon, amelyből 2,4-2,8 milliót lehet energiatermelésre használni. Mivel az állattartás visszaszorulóban van, így a gazdáknak jó lehetőség a szalma eladása az energiaipar számára.

A környezetvédelmi kérdésből is előnyösnek tartja a BDH az eljárást, mivel az égetés során keletkező hamut műtrágya formájában visszaadják a gazdáknak a következő évi termés utánpótlása céljából.