Matolcsy: Tucatnyi adót törölne el a Fidesz

Vágólapra másolva!
Megszünteténé a jelenlegi adófajták harmadát-negyedét a hamarosan hivatalba lépő Fidesz-kormány - közölte egy televíziós műsorban Matolcsy György leendő gazdasági miniszter. Azt is mondta, hogy a devizahitelesek ügyében lépni kell, Magyarországon senki sem veszítheti el az otthonát.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze a Fidesz - mondta Matolcsy György, az Orbán-kormány leendő nemzetgazdasági minisztere a TV2 Mokka című műsorában.

Matolcsy közölte, július 1-jén hároméves adócsökkentési program indul: az szja-hoz, a társasági adóhoz és a járulékokhoz is hozzá kell nyúlni. A munkaadói járulékot 5-10 ponttal kell csökkenteni a leendő miniszter szerint, de ennek hároméves elosztása attól függ, "mit talál" a Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság.

A cél elsősorban a növekedés beindítása, illetve az, hogy Magyarország a jelenlegi 151. helyről száz alá kerüljön az adóterhelések alapján felállított nemzetközi ranglistán - jelentette ki Matolcsy. Hozzátette, a szuperbruttósítást kivonják a rendszerből, mert ez rejtett adó. Arról nem tudott nyilatkozni, hogy ezt visszamenőleg teszik-e meg.

Matolcsy szerint az adónemek változtatásával párhuzamosan a bürokráciát is csökkentik, mert Magyarországon évente "2800 milliárd forintot visz el az adóbürokrácia". A bürokrácián - úgymond - 20 százalékot kellene "vágni" július 1-jétől egy éven keresztül.

A nemzetközi piacokon eluralkodó pesszimizmusról és az ezzel összefüggő forintgyengülésről azt mondta, a vihar miatt lépni kell a devizahitelesek ügyében. "Lehetővé fogjuk tenni, hogy állam részvételével forintalapúra lehessen cserélni a devizahiteleket. Magyarország nem lehet olyan hely, hogy bárki elveszítse otthonát. Ezt erkölcsi kérdésként kezelem" - mondta Matolcsy György.