Matolcsy: Minden egyes gyerek csökkenteni fogja az adóalapot

Vágólapra másolva!
Minden gyermek csökkenti az adóalapot, a Nemzeti Eszközkezelő Társaság rossz bankként funkcionál majd - tudta meg az [origo] Matolcsy Györgytől. Az egyelőre titok, hogy milyen adók szünnek meg.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az [origo]-nak azt nyilatkozta a családi adózással kapcsolatban, hogy minden egyes gyerek csökkenteni fogja az adóalapot.

A miniszter pontos értékeket nem mondott, de a szavaiból az derült ki, hogy minden egyes gyerek után egyre nagyobb kedvezmény jár majd, azaz a három gyerekes családok adója jóval alacsonyabb lesz, mint a gyermekteleneké.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta azt is, hogy már pontosan megvan, melyik tíz kis adót szüntetik meg. Ezeket kérdésünkre nem nevezte meg, annyit közölt, hogy erről nem sokára tájékoztatást adnak ki.

A devizahitelesek megsegítésére létrehozandó Nemzeti Eszközkezelő Társaságról valójában egy "rossz bank" lesz, vagyis az állam átvállalja a bedőlő hiteleket. Ez az intézkedés szerinte nem lesz hatással a költségvetésre, a fedezetét egy banki alap és az állami garanciavállalás fogja adni.

Kerényi János pedig azt mondta az [origo]-nak, hogy az állami cégek igazgatóságai számának csökkentése állami cégek összevonását jelenti, tehát például összevonnak majd több erdészeti részvénytársaságot.