Szijjártó: Mindenképpen csökkenteni kell a jegybankelnök fizetését

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy az MNB elnöke szerint az sértené a jegybank függetlenségét, a kormány mindenképpen határt szab a költségvetési szférában dolgozók fizetésének, a nemzeti bankot is beleértve - jelentette ki Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője kedd reggel az MTV reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter gyenge hivatkozási alapnak minősítette Simor András érvelését, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek jövedelméről az Orbán-kormány javaslatára 2001-ben döntött az Országgyűlés, mondván, hogy a 2001-es és a 2010-es magyarországi állapotok között zongorázni lehetne a különbséget.

"Normális és helyes döntés, hogy megszüntessük azt a mostani tarthatatlan állapotot, amikor az MNB elnöke többet keres az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnökénél" - mondta Szijjártó.

A kormány minden létező hazai és európai uniós szabályt betartva fogja évi 24 millió forintban maximalizálni a költségvetési szektorban dolgozók fizetését - tette hozzá Szijjártó.

A kormányszóvivő Simor András jegybankelnök hétfő délutáni kijelentéseire reagált. A monetáris tanács ugyanis hétfő délután a szokásos kamatdöntő ülését követően sajtótájékoztatót tartott, ahol Simor kijelentette, hogy a fizetéséhez nem, a függetlenséghez viszont ragaszkodik.

"A következő elnök 2013-ban lép hivatalba" - jelentett ki Simor, aki a jelek szerint továbbra sem szándékozik lemondani posztjáról, annak ellenére sem, hogy közte és az új kormány között már a választások óta éles vita zajlik, ami azóta több külföldi újságban is hangott kapott.