Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta az Állami Számvevőszék elnökének Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt és alelnökének Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár polgármesterét. 
Vágólapra másolva!

A közgazdász végzettségű Domokos László 1991 óta tagja a Fidesznek, 1998 óta országgyűlési képviselő, három cikluson át a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke volt. A Fideszben fontosabb posztot az 1998 és 2002 közötti ciklusban töltött be, akkor a párt frakcióvezető-helyettese volt. 2006 óta a Békés megyei közgyűlés elnöke.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azzal indokolta jelölését, hogy Domokos "azon kevés parlamenti képviselők közé tartozik, aki az elmúlt években, évtizedekben parlamenti munkáját a költségvetési ügyeknek szentelte", aki valóban ismeri az ország büdzséjét.

Warvasovszky Tihamér 1998 óta Székesfehérvár polgármestere, 2001-től pedig három cikluson át az MSZP országgyűlési képviselője is volt, de többször szembefordult a párttal: 2009 áprilisában nem írta alá azt a nyilatkozatot, amelyet Bajnai Gordon még kormányfőjelöltként kért a képviselőktől, majd ő volt az egyetlen szocialista, aki nem szavazta meg a 2010-es költségvetést. 2010-re annyira megromlott viszonya a párttal, hogy bejelentette: nem indul az országgyűlési választásokon sem indult, és visszavonul a nagypolitikától .

December óta nem volt elnök

Az ÁSZ 2009 decembere óta elnök nélkül működik, akkor járt le Kovács Árpád 12 éves mandátuma. Az ÁSZ elnökét kétharmados többséggel a parlament választja, és ugyan akkor a két nagy párt egyetértett abban, hogy ismét Kovács Árpád kapjon megbízást, de több részletkérdésben nem tudtak megegyezni. A szocialisták ugyanis egyúttal két alelnököt is válaszottak volna, míg a Fidesz kivárt volna ezzel. (Erről szóló cikkünket itt olvashatja.) Alelnököket 2002 óta nem választott az ÁSZ élére a parlament.

A Jobbik szerint Domokos nem rendelkezik az ÁSZ vezetéséhez szükséges számviteli, jogi, és nyelvismeretekkel, továbbá tudományos háttérre és vezetői tapasztalata sem teszi alkalmassá a pozíció betöltésére. Az MSZP szerint pedig nem politikusokat, hanem szakembereket kellett volna jelölnie az Állami Számvevőszék élére a Fidesznek. Puch László a költségvetési bizottság szocialista tagja Warvasovszky jelöléséről azt válaszolta: az MSZP-vel nem egyeztettek, de logikus, hogyha a Fidesz két politikust jelöl, akkor egy a kormánypárthoz, egy pedig a legnagyobb ellenzéki párthoz közel álló személy.

Az Állami Számvevőszék eddigi elnökei:
1989. október 31-1996. július 1.: Dr. Hagelmayer István (lemondott)
1997. december 9-2009. december 9.: Dr. Kovács Árpád

Az Állami Számvevőszék eddigi alelnökei:
1989. november 23-2001. november 23.: Dr. Nyikos László
1989. október 31-2001. augusztus 17.: Sándor István



Az Állami Számvevőszék az ország legfőbb gazdasági ellenőre, az Országgyűlés és a közpénzek felhasználásának pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, és így az Alkotmánybíróság mellett a demokratikus működés egyik legfőbb őre. Elnökét és alelnökeit ugyan a parlament választja kétharmados többséggel 12 évre, de a számvevőszéki törvény több olyan kritériumot is meghatároz, amelyek az elnök függetlenségét garantálják, és a pártokhoz szorosan kötődő embereket próbálják távoltartani a poszttól.

Nem lehet az ÁSZ elnöke, alelnöke az, aki a választását megelőző négy évben tagja volt a kormánynak vagy egy párt országos szervezetében vezető tisztséget töltött be, de a kormány tagjainak rokonait sem lehet megválasztni az ÁSZ élére. Az ÁSZ elnöke és alelnöke a tisztségen kívül más kereső foglalkozást nem folytathat, nem lehet tagja az országgyűlésnek és nem tölthet be tisztséget olyan szervezetben, amely részesül az állami költségvetésből, így biztos, hogy Domokosnak a képviselő helyéről, Warvasovszkynak pedig a polgármesteri tisztségről is le kell mondania.