Megszavazták a banki különadót

Vágólapra másolva!
A kormány által benyújtott módosító javaslattal együtt megszavazta az Országgyűlés a bankadóról is rendelkező törvénycsomagot. Az előzetesen hazai szakemberek és nemzetközi szervezetek által is bírált adónemtől 200 milliárd forintos bevételt vár a kormányzat.
Vágólapra másolva!

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely egyebek mellett különadó befizetésére kötelezi a pénzügyi szektor cégeit.A képviselők közül 301-en igennel voksoltak, a 12 LMP-s nemmel, és volt egy tartózkodás is.

A kormánypárti frakciók mellett a Jobbik is megszavazta a javaslatot, a szocialisták nem nyomtak gombot. Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetvezetője az MTI-nek azt mondta, mindösszesen másfél percnyi mérlegelési idő állt rendelkezésre az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában a kormány által beadott 25 módosító indítvány mérlegelésére, ezért nem szavaztak.

A bankadót az idén két egyenlő részletben, szeptember 30-ig és december 10-ig kell megfizetni, és a 2010. évi adózás előtti eredmény terhére kell elszámolni. 2011-ben és 2012-ben is 200 milliárd lesz a különadó, melynek részletes feltételeit külön törvény határozza majd meg.

Orbán: Három év múltán is lehet bankadó

A bankadó három év múlva történő esetleges kivezetése nem jelenti azt, hogy Magyarországon nem lesz bankadó, a kormány a későbbiekben megfontolja az amerikai típusú bankadó bevezetésének lehetőségét - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a törvényjavaslat záróvitájában. Azt mondta, meg kell majd nézni, hogy milyen megoldások születnek addig Európában és az Egyesült Államokban.

A kormányfő Ertsey Katalin felszólalására reagált. Az LMP politikusa azt mondta, a magyarországi bankok az ügyfeleikre terhelhetik a megemelkedett költségeiket, és ezt meg is fogják tenni. Szerinte hároméves bankadó helyett átfogó, komoly szabályozást kellene alkotni, amely valódi felelősségre, köztehervállalásra kötelezi a pénzügyi szektort.

Fontos változások az utolsó pillanatban

A zárószavazás előtt a képviselők 300 igennel, 12 nem ellenében megszavazták Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon módosító javaslatát, amely egyebek mellett kivette a törvényjavaslatból a 2007. június 1-je után működési engedélyt kapott biztosítók adómentességét (Matolcsy indítványának hátteréről itt olvashat bővebben).

A Matolcsy-féle módosító más pontokon is változtatott. A biztosítók adókulcsa a legutóbb javasolt 5,8 százalék helyett 6,2 százalék lett. A takarékszövetkezetek kedvezménye megmaradt, de úgy, hogy a hitelintézetek esetében a korábbi általános 0,45 százalék helyett az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e feletti összegre 0,5 százalék lett az adó. A pénzügyi vállalkozások adókulcsa végül nem 6, hanem 6,5 százalék lett.

A bankadó mellett a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag bevezeti az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, biztosítja a szabad párlinkafőzés lehetőségét, korlátozza a közszférában kifizethető jövedelmeket, 98 százalékos adót ró ki a 2 millió forint feletti végkielégítésekre 2010 januárjáig visszamenőleg, július 1-jétől csökkenti a társasági adót, valamint megszünteti a devizaalapú jelzáloghitelezést.



Orbán Viktor június 8-án jelentette be a parlamentben - kormánya gazdasági akciótervének egyik pontjaként - a pénzügyi szektorra kivetendő különadó tervét. Már akkor jelezte, hogy a költségvetésnek a létező banki különadó 13 milliárdján felül 187 milliárd forint bevételre lesz szüksége a bankoktól, biztosítóktól és más cégektől.

Az adó kivetéséről szóló határozatot a kormány június 30-án megtartott ülésén hozta meg, arról is döntve, hogy a bankokra 120 milliárd esik a 200-ból, melyet a pénzintézeteknek mérlegfőösszegük után kell fizetniük, az adó mértéke 0,45 százalék. A biztosítók nettó díjbevétel, a pénzügyi szektor többi szereplője nettó árbevétel alapján fizet.

"Kőbe vésve"

Egyeztetés kezdődött a hazai nagybankok tulajdonosaival, de nem a 200 milliárdról: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter többször hangsúlyozta, hogy az "kőbe vésett" összeg. Közben többen bírálták a bankadót, vagy legalábbis figyelmeztettek a veszélyeire, így Farkas Ádám, a PSZÁF akkori (azóta lemondott) elnöke és Király Júlia, a jegybank alelnöke. Az MNB monetáris tanácsa szerint rontja az ország növekedési potenciálját és veszélyezteti a gazdaság stabilitását.

Kritizálta a magyar bankadó tervét az Európai Központi Bank monetáris tanácsának egyik tagja, Ewald Novotny is, szerinte az túl magas a GDP-hez viszonyítva. Az Európai Bankszövetség elnöke, Alessandro Profumo levelet írt Orbán Viktornak, arra intve, hogy az adó lassítani fogja a gazdasági növekedést. Matolcsy pár nap múlva azt mondta, a bajba jutott lakáshiteleseken segítő eszközkezelő társaság elindítása után céltartalék szabadulhat fel a bankoknál, ebből fizethetik a bankadó egy részét.

Matolcsy július 2-án félreérthetően nyilatkozott a Reutersnak - állítása szerint azt mondta, hogy a tárgyalások elhúzódnak, a sajtó úgy fordította mondandóját, hogy a bankok kivonultak az egyeztetésekről. A törvénytervezet mindenesetre aznap úgy érkezett meg az Országgyűléshez, hogy nem született megállapodás. Matolcsy nemsokára meg is erősítette, hogy a bankadó idei szabályairól már nem tud tárgyalni a kormány az érintettekkel.

"Nem teljesen igazságos"

Időközben megszólalt Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója is, azt mondta, a különadó "nem teljesen igazságos", mivel vannak ágazatok, amelyek a bankoknál nagyobb megtérüléssel dolgoznak, amellett lényegesen magasabb a mértéke, mint az Európában megszokott. Úgy vélte azonban, az adót "nem lehet áthárítani az emberekre".

Az elmúlt hét végén megállapodás nélkül utazott el Budapestről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, és az Európai Bizottság is elhalasztotta a magyar hitelfelülvizsgálat lezárását. A tárgyalás eredménytelenségének egyik oka a nemzetközi szervezetek és a kormány közötti nézetkülönbség volt a bankadó ügyében. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette, a kormány az IMF és az EU elképzeléseivel ellentétben is bevezeti a bankadót.

A bankadót érintő elfogadott módosító indítványok 183 milliárd forintra csökkentik a különadóból 2010-ben várható közvetlen bevételt - állapította meg a Költségvetési Tanács (KT) az Országgyűlésnek benyújtott értékelésében. A KT azonban a zárószavazás előtt benyújtott módosítókat már nem vizsgálta - ezek között van az is, amely visszavonná a "lex Járaiként" elhíresült kivételt (erről itt olvashat bővebben).