Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
Támogassa 200 forinttal az árvízkárosultakat.Hívja a 1749-es számot, vagyküldje az "ARVIZ" szót sms-ben ugyanerre a számra
A Shell 56 millió fontos veszteségről számolt be hét platformjának lezárása után. A társaság felhívta a figyelmet: amennyiben az amerikai hatóságok által kihirdetett moratórium a tervezettnél tovább is érvényben marad, annak hatása a következő negyedéves eredményekben is megmutatkozik majd.
A Shell leállás által egyik leginkább érintett projektje a Perdido, amely a vállalat legmélyebben, 2500 méteren működő tengeri fúróállomása. A hat hónapra tervezett leállás miatt a társaságnak el kellett halasztania egy vagy két új kútjának beindítását, kitermelése pedig összességében napi 8 ezer hordóval csökkent.
Az angol-holland vállalat világszerte naponta 500 ezer hordó olajt hoz a felszínre mélytengeri fúrások révén. Ennek harmada származik a Mexikói-öbölből.
A BP minden valószínűség szerint nem lesz hajlandó kártérítést fizetni a a versenytársaknak. A héten rekordveszteséget jelentő társaság az amerikai kormány nyomásának ellenállva az olajfúrótornyok állást vesztett munkásainak sem fizetett kártérítést, de egy 100 millió dolláros kompenzációs alap létrehozására sikerült rákényszeríteni.
A Mexikói-öbölben történt katasztrófa kapcsán Peter Voser, a Shell vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nem ért egyet az amerikai részről szorgalmazott második, biztonsági kutak fúrásával. A megoldást nem a feltáró fúrás mellett végzett biztonsági fúrás jelenti, hanem a megelőzést szolgáló óvintézkedések fokozása.
Voser szerint az iparágnak tanulnia kell a Deepwater Horizon április 20-i katasztrófájából, ennek ellenére a mélytengeri fúrások minden bizonnyal folytatódnak.
A jelenlegi számok azonban nem a veszteségekről szólnak. A BBC szerint a (Royal Dutch) Shell második negyedéves profitja, illetve a világ legnagyobb olajtársasága az Exxon nyeresége is körülbelül a duplája lett az előző évihez képest.
A bankok kárára segítene a bajba jutott hiteleseken a FideszMár bejelentett intézkedések, a tavaly elfogadott banki kódex szigorított elemei és teljesen új felvetések is szerepelnek annak a csomagnak a tervezetében, amelyet a ...
KÉPZÉST KERES?OKJ-s képzések széles választékával várjuk Önt.
iPad 330 Ft-ért?Ez csak nálunk lehetséges! Nézd meg!
Előkerült a füstölgő pisztoly
Dokumentum bizonyítja, hogy az engedélyek kiadása megkezdődött a moszkvai ingatlan eladása.
Egyre többet ér a focisták szennyese
A sztárjátékosok szeretői nemcsak meggazdagodhatnak, de akár karriert is építhetnek a sztori eladásából.
Elveszítheti Obama a bizalmasát
Visszavonul Chicago polgármestere, a helyre már bejelentkezett Barack Obama botrányhős kabinetfőnöke.