A forinthiteleknél rosszabb a nem fizetők aránya, mint a devizahiteleknél

Vágólapra másolva!
A pénzügyi felügyelet friss adatai szerint a forinthitelesek körében nagyobb arányban vannak a kilncven napon túl nem fizető hitelek, mint a devizaalapú kölcsönöknél.
Vágólapra másolva!

Meglepő statisztikát publikált kedden a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Bár a forint utóbbi hónapokban végbement gyengülése elsősorban a devizahitelesek havi kiadásait jelentősen növelte, a háztartási hitelezés összességében nézve a forinthitelesek között is sokan vannak bajban.

A forinthiteleknél több a nem fizető

A banki hiteleket összesítő adatok szerint március végén a kilencven napon túl nem teljesítő lakossági hitelek aránya 7,3 százalék volt, június végére azonban 8,1 százalékra növekedett. Ez azt jelenti, hogy a félév végén a 7584 milliárd forintos állományból 615,8 milliárd forint összegű hitel adósai csúsztak ki a kilencven napból.

Érdekes, hogy a forintárfolyam alakulásától független, vagyis a devizahitelekkel ellentétben fix havi törlesztésű háztartási forinthitelek körében nagyobb a kilencven napon túl nem teljesítő hitelek aránya. A 2874 milliárdos állományon belül közel 270 milliárd forintos összegű hitelnél állt fent ekkora késedelem, ami 9,4 százalékos arányt jelentett június végén, szemben a márciusi 7,97 százalékkal. A devizahiteleknél valamivel jobb a helyzet, a 4709 milliárdos hiteállományból 346,5 milliárd került kilencven napon túl nem teljesítő kategóriába. Ez 7,3 százalékos aránynak felelt meg június végén, ami március végi 6,8 százalékhoz képest fél százalékpntos növekedést jelent.

A devizahiteleknél azonban az arányokat tekintve jóval több az úgynevezett átstrukturált hitel, a teljes devizahitelállomány több mint 5 százalékánál tárgyalták újra a bankok és az adósok az adott hitel feltételeit. Ez az arány a forinthitelek esetében 2 százalék alatt volt a június végén összesített adatok szerint.