Vágólapra másolva!
A hazai bankadó fenntartásával Magyarország kiírná magát a civilizált országok köréből - mondta az [origo]-nak adott interjújában Felcsuti Péter, aki az év végén, több mint húsz év után, távozik a Raiffeisen magyar leánybankjának vezérigazgatói posztjáról. Úgy véli, a bankoknak ma nagyvonalúbban kellene bánniuk az adósaikkal, mint a válság előtt, de a Fidesz nyolcpontos csomagja szerinte hosszú távon káros. Az IMF-hitelről való lemondást túl kockázatosnak tartja, devizaalapú hitelt pedig ő is vett volna fel annak idején, ha rászorult volna.
Vágólapra másolva!

Tudja már, mivel foglalja el magát januártól, bő húsz év bankvezérség után?
- Terveim természetesen vannak. Ami ezek közül intellektuális természetű, az jellemzően karitatív és civil ügy, esetleg némi tanítás. Tudható, hogy érdeklődöm a cigányság felzárkóztatását célzó programok iránt. A saját alapítványom roma diákok helyzetén igyekszik javítani, és ide tartozik a szegények bankjaként ismert Kiút Program, melynek elindításában személyesen és a hiteleket kihelyező bank vezetőjeként is részem volt. Emellett korábban szerepet vállaltam egy Tárki-kutatás elkészítésében, mely a magyar társadalom értékrendjét vizsgálta. Szeretnék foglalkozni ennek az utóéletével, mert a kutatás - nem túl hízelgő - eredményeiből adódnak bizonyos következtetések arra nézve, hogy mifélék lehetnek az okai az ország alulteljesítésének az utóbbi 15 évben.

Az utódja kívülről, külföldről érkezik, bár jól ismeri a magyar bank működését. Nincs a beosztottjai között senki, aki követhette volna a vezérigazgatói poszton?
- Szerintem lett volna, de ez természetesen a tulajdonos döntése volt, és távolról sem magyarázhatatlan. A bankszakma trendfordulót él meg most, ez a bank is korszakváltáshoz érkezett: egy új, a válság kialakította viszonyokhoz jobban igazodó üzleti modellt kell kidolgozni. A tulajdonos úgy gondolta, hogy ehhez egy más szemléletre is szükség van.

Ha jól emlékszem, ön egyszer sem mondta ki, de egybehangzó információk szerint azért mondott le tavaly ősszel a bankszövetség elnöki posztjáról, mert a szövetség egyes tagjai nem tartották elég keménynek az álláspontját a banki magatartási kódexről folytatott tárgyalások során...
- Nem arról volt szó, hogy az említettek a keménységet hiányolták volna, a vita, legalábbis részemről, inkább elvi természetű volt. Azt az álláspontot képviseltem, hogy a válság önvizsgálatra kell, hogy késztesse az egész bankszakmát is. Nem lehet úgy hozzáállni a helyzethez, hogy a bankok a betéteseik védelmére hivatkozva mindent megtesznek a pozícióik erősítése érdekében, és ezt a hiteloldalon álló ügyfeleik rovására teszik. Szerintem nem helyes, ha minden terhet, amit lehet, rátolunk ezekre az ügyfelekre, ennél méltányosabban, a rövid távú profitszempontokat kevésbé szem előtt tartva kell viselkedni. Úgy gondoltam, jó megoldás gesztusként egy kódexet kidolgozni, akár áldozatot is hozva. Ez hozzájárulhatott volna valamennyi bizalmi tőke felhalmozásához a hatóságokkal és a publikummal szemben is. A velem szemben állók véleménye lényegében az volt, hogy a lehető legkisebb engedménnyel kell ezt a dolgot megúszni. Ebben a vitában aztán alulmaradtam.

Most itt van az adósokat segíteni hivatott nyolcpontos csomag, amely sokkal tovább menne, mint a kódex. Ebben van olyan, amit elfogadhatónak tart?
- A kódex kidolgozásának idején az akkori kormányzat föltételezte, hogy a kereskedelmi bankok képesek saját maguk megegyezni bizonyos normákban. Ez egy speciális pillanat volt, majdhogynem bizalmi viszony alakult ki a kormányzattal. Az új kormány viszont úgy véli, hogy magának kell rendezni a problémákat, és ezt a kereskedelmi bankoknak el kell fogadniuk. Ebben a konstellációban én sem javasolnék a szektor számára önkorlátozást. A baj az, hogy a nyolc pont szakmailag erősen vitatható, némelyik egyenesen értelmezhetetlen. Szerintem ha a kormány szélesebb kontextusba helyezné a kérdést - piacgazdaság, jogbiztonság, szerződések betartása -, akkor látná, hogy a tervezett intézkedések esetében többe kerül a leves, mint a hús. A negatív következmények súlyosabbak lesznek, mint a remélt haszon. A középárfolyam erőltetése nonszensz, hiszen ilyen valójában nem is létezik: vételi és eladási árfolyam van. Az más kérdés, hogy lehet, hogy a kettő közötti különbség egyes bankok esetében túl nagy - ha így van, átláthatóbbá kell tenni a rendszert, hogy ne lehessen vele visszaélni. Hasonlóan, az előtörlesztési díjat egy valós költsége fedezésére szedi a bank, tehát megszüntetni indokolatlan - azt kellene megnézni, nem túl magas-e. Látszik, hogy sok minden politikai-kommunikációs célokat szolgál, nem a problémák megoldását.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"A piacgazdasági elvek és intézmények megrengetése nagyon káros"

Éppen ezért lehet, hogy az önkormányzati választások után puhulni fog a csomag.
- Érteni vélem a politikai szempontokat, de komoly piacgazdasági elvek és intézmények megrengetése egy olyan országban, ahol a kapitalizmus elfogadottsága amúgy is nagyon alacsony, igencsak kockázatos, sőt egyenes káros dolog. Például a kilakoltatási tilalom - amelyet egyébként még az előző kormány vezetett be - a bankrendszer egyik alappillérének számító jelzálog intézményének megkérdőjelezését jelenti.

Hétfőn került nyilvánosságra a Bank of England jelentése arról, hogy a nagy-britanniai bankok csak csekély mértékben érvényesítették kamataikban az alapkamat - és így a saját pénzszerzési költségeik - csökkenését. Ez Magyarországon is így történt, ugye?
- A magatartási kódex kötelezi a bankokat arra, hogy átadják ügyfeleiknek a költségeik csökkenését...

És ez nyilván azért került bele, mert korábban ez legalábbis nem volt magától értetődő gyakorlat...
- Így van, de nagyon nehéz megmondani, hogy mennyi a tényleges refinanszírozási költség, a válság miatt ugyanis bonyolultabb lett ez a kérdés. Ha a svájci alapkamat 0,25 százalék, abból még nem következik, hogy egy magyarországi kereskedelmi bank ennyiért jut frankbetétekhez, mert erre még rárakódik az országkockázat. A kódexben arra vállaltak a bankok kötelezettséget, hogy a PSZÁF számára átlátható módon meghatározzák azt a belső költségszámítási képletüket, amelyben benne van az összes befolyásoló tétel. Így a felügyelet nyomon tudja követni, hogy átadják-e a költségcsökkenést.

Az utóbbi időben nagyon sok a panasz a jórészt hitelezéssel foglalkozó, úgynevezett pénzügyi vállalkozásokra, a PSZÁF is többet megbüntetett. Úgy tudjuk, ezek többségét a Raiffeisen Bank refinanszírozza. Érez felelősséget emiatt?
- Ha valaki egy ilyen cégtől vesz fel hitelt, akkor a bank és a cég ügyfele között csak annyi kapcsolat van, hogy a cég biztosítékként átadja az ügyfél ingatlanján alapított jelzálogjogot a banknak. Üzleti értelemben nincs köztünk kapcsolat, nem is ismerjük a hitelt felvevő ügyfelet, sem adatait. Emellett tény, hogy ezek a pénzügyi szolgáltatók drágábban, rosszabb feltételekkel és gyengébb fizetőképességű ügyfélkörnek hiteleztek, mint a bankok, és az is igaz, hogy a Raiffeisen Bank az egyik legjelentősebb refinanszírozójuk. De ahogy egy általunk refinanszírozott lízingvállalat vagy áruházlánc tevékenységéért, a vásárlók panaszaiért nem lehet a finanszírozó bank a felelős, úgy ezekért az ügyfelekért sem gondolom, hogy felelősséggel tartoznánk. Megjegyzem, a PSZÁF tüzetesen vizsgálta a szerződéses kapcsolatainkat ezekkel a szolgáltatókkal, és nem talált bennük kivetnivalót.

Egyáltalán szükség van ezeknek a cégeknek a létezésére a hitelezés működéséhez?
- Egy piacgazdaságban arra van szükség, amire van kereslet. Ez az üzleti forma máshol is létezik, az Egyesült Államokban egy egész szektor épült rá.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Mindenkinek részt kell vállalnia a veszteségből"

- Tudható, hogy a leendő Nemzeti Eszközkezelőről nincsenek jó véleménnyel a bankok, elsősorban az adósmentés üzenete miatt. El tud képzelni olyan konstrukciót, amelyen a bankok nem buknak nagyobbat a vállalhatónál, az államnak sem kerül horribilis összegbe, és valóban sok emberen segít?
- Igen. Ennek az a feltétele, hogy mindhárom szereplőnek részt kell vállalnia a veszteségből. De keveset tudunk még a konkrét tervekről.

Az eszközkezelő akár jól is jöhet a bankoknak, nem? Megszabadíthatja őket a legrosszabb adósoktól.
- Minden a veszteség vállalásának arányain múlik. És azon, hogy az állam fenntartja-e a kilakoltatási tilalmat - mert ha igen, az lefelé fogja húzni az egész ingatlanpiac árszintjét.

De az is drasztikusan lefelé húzhatná, ha minden menne tovább a maga útján, és a jelenleg problémásnak minősülő százezer jelzáloghitelből akár csak pár tízezer bedőlne.
- Ebben az esetben lehet, hogy a bankok maguk hoznának létre eszközkezelőt, mintsem, hogy ráengedjék a piacra azt a rengeteg ingatlant.

Így tettek például Spanyolországban is.
- Pontosan.

Egy nem a bankszektorban dolgozó pénzügyi szakembertől hallottam azt, hogy a bankadó talán brutálisnak tűnik, de annyiban van alapja, hogy a régió némely bankjai egyáltalán nem jöttek ki rosszul a válságból. Igaz ez? A Raiffeisen, úgy tudom, legutóbb veszteséges volt.
- Inkább azt mondanám, hogy a múlt évben negatív nulla volt a Raiffeisen eredménye, és a különadó miatt az idén sem lesz könnyű a helyzet. Ettől függetlenül, az idézett állítás elég merész. Idehaza még az OTP jött ki a legjobban a válságból, de ez is azt jelentette, hogy csökkent a nyeresége. A bankadónak nem ez az ideológiai alapja - ha egyáltalán van ilyen. A magyar bankadónak semmi köze az adórendszerhez, már csak azért sem, mert nem a profit vagy a forgalom, netán a vagyon alapján vetik ki. Ez egy dézsma: az állam úgy dönt, hogy erővel elvesz pénzt bizonyos szereplőktől. Politikai vagy morális alapon egyébként sok országban indokolható a bankadó, hiszen a válságot ott részben a bankok okozták, és ezután az adófizetők pénzéből kellett őket megmenteni. Magyarországon viszont nem a bankok okozták a krízist, és egy fillér állami pénzt sem kaptak.

A legnagyobb gond, hogy amikor majd a különadót kivezetik, akkor hiányozni fog a büdzséből. Az alacsony GDP-növekedésre nem a bankadó a jó válasz, hanem a nagy elosztórendszerek átalakítása, hogy versenyképesebb legyen a gazdaság. Szerintem a kormány által megcélzott jövő évi 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés sem fog összejönni, és részben azért nem, mert nyilvánvaló, hogy a bankadó csökkenti a kereskedelmi bankok hitelezési kedvét.

Kármán András államtitkár épp szerdán nyilatkozta, hogy a bankadó "hitelezésre gyakorolt hatása nagyrészt a pénzügyi szektor viselkedésén múlik. Ha a bankok elhiszik, hogy a kormány nem kíván rájuk az EU-ban versenyhátrányt okozó adót középtávon kivetni, akkor nem kell tartanunk káros folyamatoktól." Függetlenül attól, hogy ez az ok-okozati viszony helytálló-e: ön elhiszi?
- Elhiszem, mert nem tudom elképzelni, hogy Magyarország tartósan kiírja magát a civilizált országok köréből. Ennek a diktátumként bevezetett sarcnak a fenntartása ugyanis ezt jelentené. De azt gondolni, hogy a bankok külföldi tulajdonosai a Kelet-Európára szánt tőkéjüket majd Magyarországra fogják összpontosítani, ahol a többi országénál alacsonyabb a növekedési potenciál, ráadásul van bankadó, naivitás. Az sem valószínű, hogy a pénzintézetek ne hárítanák át valamilyen formában a terhet - ha máshogy nem, a kockázatvállalási hajlandóságuk csökkentése révén, ami ismét csak a hitelezési kedv visszaeséséhez vezet.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Összességében ez így rendben volt"

Mit gondol, megéri az IMF mentőövének elengedése a pénzügyi függetlenségért cserébe?
- Nem, szerintem ez nagyon kockázatos. Arra a föltételezésre építeni, hogy a következő másfél évben nem lesz a világgazdaságban semmilyen újabb pánik, mely a kelet-európai kockázat növekedését eredményezi, vagy hogy ugyanerre a potenciális veszélyre gondolva egyik hitelminősítő sem fog minket leminősíteni már a közeljövőben a bóvli kategóriába, az IMF-támogatás hiánya miatt: hazárdjáték.

Ha rászorult volna, vett volna föl devizaalapú hitelt a válság előtt?
- Hosszú lejáratra igen. Azon információk alapján, amelyek akkor rendelkezésre álltak, én sem gondoltam volna, hogy egy ilyen - hetven-száz évente egyszer bekövetkező - válság kitörése küszöbön áll, és - mondjuk - a svájci frank árfolyama oda juthat, ahova jutott. Ezt nem lehetett bekalkulálni, csak néhány olyan jós látta előre, mint Nouriel Roubini, a konszenzus azonban messze nem ez volt.

Visszatekintve az elmúlt két évtizedre, mindenben jónak látja a Raiffeisen Bank által követett stratégiát?
- Mindenben természetesen nem, a válság rámutatott üzleti és szervezeti gyengeségekre. De vannak számok, amelyek önmagukért beszélnek. A Raiffeisen Bank (illetve elődje, a Unicbank) 1987-ben kétmilliárd forint alaptőkével indult, és most, a válság harmadik évében - melyet nulla körüli eredménnyel vészelünk át, prudens céltartalékolás mellett - nagyjából 180 milliárd forint a tőkéje. Ezen húsz-egynéhány év alatt a tőkeemelések és a kifizetett osztalék egyenlege nagyjából nulla volt, a tiszta vagyongyarapodás tehát durván 178 milliárd forint. A bank egykor nyolcvan munkatársából háromezer lett, a piaci részesedésünk tíz százalék körüli, az ismertség 90 százalékos. Néhány részletet biztos másképp csinálnék, de összességében ez így rendben volt.