Emelné a cigaretta adóját a kormány

Vágólapra másolva!
A dohánytermékek jövedéki adójának emelését is tartalmazza a kormánypárt adócsomagja. Egy doboz cigi árának adótartalma ezáltal 370 forint körül lesz jövőre, ha elfogadják a képviselők a csomagot.
Vágólapra másolva!

Emelkedik a cigaretta jövedéki adója. Ezer szál cigaretta után az eddigi 9350 forint helyett 9750 forint tételes adót kell fizetni, illetve a kiskereskedelmi ár 28,4 százalékát, de minimum ezer szálanként 18 080 forintot kell befizetni (ez eddig 17 330 forint volt). Ezt azt jelenti, hogy egy doboz átlagos cigaretta után körülbelül 370 forint lesz az adó.

A változás mértéke kisebb, mint a korábban beharangozott 10-15 százalékos emelés, aminek bevételét az egészségügyre fordították volna. A törvény indoklása szerint uniós jogharmonizációs kötelezettség miatt változtatják a cigaretta és más dohánytermékek adómértékét.

Egy tavalyi uniós döntés értelmében a dohánytermékek jövedéki adója folyamatosan emelkedni fog a következő 10 évben. 2018-ban már mai áron számolva több mint 800 forint lesz egy doboz cigaretta.

A jövedéki adótörvény módosításában motorfejlesztés címén adóvisszaigénylést tesz lehetővé a törvényjavaslat, amellyel a környezetkímélő üzemanyagok költségei csökkenthetők. Az iromány szerint egy adott időszak üzemanyagköltségeinek 25 százalékáig érvényesíthető az adókedvezmény.