Az Orangeways nyerte a BKV midibusztenderét

Vágólapra másolva!
Nyolc budapesti buszjárat teljes körű szolgáltatását végzi majd a cég, a következő tíz hónap alatt fokozatosan negyven korszerű buszt állítanak forgalomba, derül ki az Orangeways pénteki közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az Orangeways nyerte meg a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét. A versenytársak közül a legkedvezőbb árat kínáló Orangeways a hamarosan megszülető közszolgáltatási szerződés értelmében 8 budapesti buszjárat teljes körű szolgáltatásaival járul hozzá Budapest közösségi közlekedésének korszerűsítéséhez, áll a cég pénteken kiadott közleményében.

"Nagy örömet jelent számunkra, hogy a budapestiek ezentúl nem csupán külföldi utazásaik alkalmával, hanem mindennapi városi közlekedésük során is találkozhatnak szolgáltatásainkkal - mondta Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója. - Biztosak vagyunk benne, hogy a több vidéki város tömegközlekedésének üzemeltetéséhez kapcsolódó tapasztalatunk, valamint az általunk kínált korszerű, új buszok meghatározó módon javítják majd az utasok komfortérzetét."

Az új alacsonypadlós, 8 méter hosszúságú, elsőajtós felszállási rendre is alkalmas midibuszok közül tizenöt közlekedik majd a Budai Vár területén, a 16-os, a 16A (a köznyelvben Várbusznak keresztelt) és a 116-os járat vonalain. A többi jármű a Gellérthegyen (27-es), a Rózsadombon (191-es), az Infoparkban (203-as), Óbudán (237-es), valamint Budafokon (251-es) váltja majd le fokozatosan a jelenleg üzemelő Ikarus 405-ös típusú járműveket. Az Orangeways által kínált flottában a negyven autóbusz szolgálja ki az érintett vonalakon közlekedő utasokat.

A működését 2007 novemberében megkezdő Orangeways elsősorban az egyedülálló, légitársaságokéhoz hasonló szolgáltatási struktúrájú nemzetközi autóbuszjáratairól ismert a hazai piacon. Első hazai komfortbusz szolgáltatóként prémium-szolgáltatásokat (utaskísérő, személyes multimédiás lehetőségek, ingyenes meleg ital és napi sajtó, stb.) kínál ügyfelei részére, amivel alternatívát kínál az Európán belüli távolsági közlekedésben.

A jelenleg 78 buszt üzemeltető társaság ugyanakkor már most aktív szerepet játszik a helyi és belföldi közlekedésben is. Itthon mind Volán-, mind önkormányzati megbízások révén növeli folyamatosan járatai számát, és gyűjti kedvező referenciáit (Baja, Dombóvár, Tamási). 2009-ben a cég közel 1,2 milliárd forintos árbevételének már több mint harmada belföldi szolgáltatásból származott.

Az Orangeways korábbi többségi tulajdonosa, Kedves Ferenc pénzügyi befektető szeptember elején vált meg a cégben lévő 90 százalékos részesedésétől. A vevő az ORW Hungaria Kft. nevű társaság, a kisebbségi tulajdonos, Kovács Miklós vezérigazgató - aki egyben a FTC (Ferencvárosi Torna Club) elnöke - megtartja saját 10 százalékos részvénycsomagját.