Kgfb: Utolsó hetéhez érkezett az idei kampány

Vágólapra másolva!
Az idei kampány során 18 ezer forintra csökkent a kötelező biztosítások áltagos díja, míg a casco 35 ezer forinttal lett olcsóbb. Háromezer forintos díjkülönbségért már sokan megmozdulnak, 10 ezer forintos spórolásért pedig már alig akad olyan autós, aki ne váltana. A biztosítók várakozása szerint legtöbben idén is az utolsó hétre hagyják biztosításuk lecserélését.
Vágólapra másolva!

Ötezer forint körül van az a lélektani határ, melyért az autósok többsége már meggondolja a biztosítóváltást. Míg az 1-2 ezer forintos megtakarítás csak mintegy 10 százalékát készteti biztosítóváltásra az autósoknak, 5-6 ezer forintért már több mint a felük váltana. Tízezer forintos megtakarítás esetében pedig már szinte mindenki új biztosítóhoz szerződik - derül ki a Biztosítás.hu alkuszi portál felméréséből.

A biztosítók közül - akik idén ismét rekordösszegeket költöttek hirdetésre -, minden társaság megpróbált a lehető legtöbb ügyfelet szerezni a kilowatt alapú tarifák bevezetése kapcsán. Sokan azonban a 18 ezer forintra leeső átlagdíj miatt jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni jövőre. A biztosítók idei kárhányadait megmentő 15 százalékos üzemanyag fogyasztás csökkenés ugyanis, jövőre minden bizonnyal kis mértékű növekedésbe megy át és a kisebb díjak mellett növekvő kárhányadok már mindenhol veszteségessé teszik az üzletágakat.

Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezetője szerint ezzel vége a kötelező díjak évek óta tartó folyamatos csökkenésének, mivel egyszerűen nincs további díjcsökkentési lehetőségük a biztosítóknak. Az alkusz szerint, ezért jövőre - a minden bizonnyal emelkedő kötelező díjak helyett - az autósok az egyéb biztosításaik díjának csökkentése felé fordulhatnak.

Már az idei kampányban is tízezrek váltanak olcsóbb cascóra, ahol az átlagos megtakarítás mintegy háromszorosa a kötelező biztosításnál elérhetőnek. A közel 35 ezer forintos átlagos casco megtakarítás, együtt jár a 90 ezer forint körüli átlagdíj 50 ezer forintra csökkenésével. Ennyiért már olyanok is megfontolják a casco megkötését, akik korábban annak magas ára miatt nem kötöttek ilyen biztosítást.

Az idei kampányban az is kiderült, hogy azok, akik 2010 évközben vették járműveiket és ezért kötelezőjük évfordulója nem december 31-ére esik, szintén élnek a biztosítóváltás lehetőségével, sőt átlagos megtakarításuk még magasabb is, mint év végi évfordulós társaiké. A Biztosítás.hu szerint ennek az az oka, hogy az évközben kötött szerződések átlagdíja, a novemberi (vagy más néven kampány) kedvezmények évközi hiánya miatt mintegy 39 ezer forint volt, így azok, akik évközben vették autóikat, magasabb kötelező díjon kötötték szerződésüket, mint évfordulókor váltó társaik.

A Biztositás.hu az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. partnere.