BNP Paribas: Leminősítéssel fenyegetnek a magyar nyugdíjlépések

Vágólapra másolva!
A BNP Paribas francia bankcsoport londoni szakértői szerint a magyar nyugdíjpénztári rendszerben tervezett változtatások növelik Magyarország leminősítésének kockázatát, mivel nem javítják a magyar költségvetés szerkezetét.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön több londoni gazdaságelemző cég is értékelte a szerdán bejelentett magyarországi nyugdíjlépéseket. Matolcsy György a szerdai kormányülés után közölte: ki nem lép át az állami rendszerbe, az nyugdíjbefizetéseinek jelentős részét elveszíti, vagyis a jövőben nem kap állami nyugdíjat. Az állami rendszerbe átlépők megtakarításait egyéni számlán vezetik majd, a megtakarítás pedig örökölhető lesz. Az egyik nagy francia bank szakértői úgy vélik, leminősítéshez vezethetnek a kormányzati lépések.

A Eurasia Group kockázatelemző cég csoport londoni szakértőinek véleménye szerint az Írországgal kapcsolatos aggodalmak a pénzügyi mentőcsomag ellenére továbbra is fennállnak, és a piacok figyelme most már ráirányult Spanyolországra, Portugáliára, sőt Belgiumra is. "A felfordulás közepette azonban egy másik negatív piaci-politikai sztori is alakulóban van, épp az euróövezet határain túl, Magyarországon" - tették hozzá a szakértők.

Aggályos fejleményeket emleget az Eurasia Group

"Egy sor olyan intézkedést jelentett be a kormány, amelyeknek kedvező hatásuk lesz a jövő évi államháztartási deficitadatokra. Ez azonban elterelte a figyelmet olyan, potenciálisan aggályos fejleményekről, mint például a költségvetés szerkezeti reformjának általános hiánya, a költségvetést felügyelő testület kizsigerelése, az alkotmánybírósággal kapcsolatos változtatások, a nyugdíjrendszer államosítása, vagy a folytatódó viaskodás a jegybank vezetőjével" - áll az Eurasia Group elemzésében.

A cég szerint mindez része a gazdaságpolitikai döntéshozói fennhatóság centralizációs folyamatának, amelynek "piaci szempontból negatív a felhangja". A nyugdíjpénztári intézkedéseket az EU vagy a magyar alkotmánybíróság késleltetheti, vagy részeiben módosíthatja, de ez bizonytalan - teszi hozzá az Eurasia értékelése.

Leminősítéstől félti Magyarországot a BNP

A BNP Paribas bankcsoport elemzői szerint korábban alkotmányossági alapon könnyedén megtámadhatók lettek volna a magán-nyugdíjpénztári intézkedések, az Alkotmánybíróság adó- és költségvetési illetékességének közelmúltbeli megnyirbálása azonban arra utal, hogy most már nem megtámadhatók. Ezért a bankcsoport elemzői úgy vélik, a kormány valószínűleg még túl is teljesíti azt a célját, hogy a magánnyugdíj-pénztári tagok 90 százaléka visszatérjen az állami rendszerbe.

Miután a magánnyugdíj-pénztári vagyonnak több mint a fele kormánykötvényben fekszik, a lépés az államadósság-ráta közvetlen csökkentését jelenti majd; a BNP Paribas azzal számol, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért adósság 73-74 százalékra mérséklődhet. A BNP kommentárja azt írja, ennek nyilvánvaló hátulütője, hogy hacsak a kormány nem emeli a nyugdíjkorhatárt, vagy nem sikerül növelnie a foglalkoztatást, az időskori kiadásokkal kapcsolatos hosszú távú, fedezetlen állami kötelezettségek meredeken növekedni fognak.

A BNP-elemzéséből az is kiderül, hogy tekintettel a rossz demográfiai folyamatokra, valamint a kiszámíthatatlan adópolitika által is előidézett gyenge beruházási kilátásokra, egy negatív forgatókönyv megvalósulásának kockázata elsöprően nagy. A BNP Paribas szerint a nyugdíjrendszer változtatásaiból eredő rövid távú előnyök, köztük az államadósság és az államháztartási hiány csökkenése illuzórikusnak fognak bizonyulni, ha a magyar gazdaság továbbra is gyenge marad. A BNP szakértői úgy vélik, a nyugdíjrendszerben javasolt változtatások növelik a magyar hitelminősítői osztályzatok rontásának kockázatát is, mivel Magyarország strukturális költségvetési helyzete nem fog javulni, sőt közép- és hosszú távon romolhat is.