Selmeczi: Nyugdíjadó lesz a munkáltatói járulékból

Selmeczi Gabriella a nyugdíjakról
Vágólapra másolva!
A munkáltatói járulékot nyugdíjadónak hívják majd, így ehhez kapcsolódóan az állam nem lesz köteles nyugdíjat fizetni - jelentette be Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott.
Vágólapra másolva!

Az új nyugdíjrendszerben a munkaadói járulék neve nyugdíjadó, így ezen összeg után nem jár automatikusan nyugdíjkifizetés - jelentette be csütörtökön Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjügyi megbízottja.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány elfogadta az állami nyugdíjrendszerbe történő átlépés szabályairól szóló törvényt, aminek értelmében aki nem lép át az állami rendszerbe, az nyugdíjbefizetéseinek jelentős részét elveszíti, vagyis a jövőben nem kap állami nyugdíjat (a szerdai bejelentésről itt olvashat részletesen).

Selmeczi szerint a nyugdíjmentőcsomagról szóló törvényeket pénteken nyújtják be a parlamentnek, elmondása szerint december 13-án szavaznak róla a képviselők. "Az új rendszerrel mindenki jól jár" - mondta a fideszes politikus, aki elmondta: a visszalépőknél az állam számlaegyenleget készít a vagyonról. "Ha nincsen reálhozam, akkor az állam kártalanít, ha van, akkor azt az összeget pénztártag adómentesen felveheti, illetve önkéntes pénztárba teheti" - mondta.

"Nem bocsátkozom jóslásokba a visszalépők számával kapcsolatban, de a 2011-es költségvetésben szereplő 530 milliárd forint teljesülni fog" - mondta Selmeczi az [origo] tudósítójának.

Az új szabályok szerint 2011. január 31-ig kel nyilatkozni arról, hogy ki melyik rendszerhez szeretne tartozni, aki nem nyilatkozik, az automatikusan átkerül az állami szisztémába (vagyis csak annak kell nyilatkozatot tennie, aki maradni szeretne a magánkasszánál). Selmeczi elmondta: az új szabályok csak a hatályba lépés utáni befizetésekre vonatkoznak, vagyis a már eddig befizetett járulékok után annak is jár majd állami nyugdíj, aki a magánpénztári rendszerben marad. "Aki magánpénztári tag marad a jövőbeli befizetések után járó állami jogosultságokról mond le" - mondta Selmeczi. A miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy házastárs, illetve a bejegyzett élettárs számára örökölhető az államnál vezetett egyéni számla is - de nem a vagyon, hanem csak a jog (hasonlóan az özvegyi nyugdíjhoz - a szerk.).

Selmeczi azt is elmondta, hogy a magánpénztárak működését is újraszabályozzák: az eddigi 4,5 százalék helyett legfeljebb 0,9 százalék lehet a működési költség, a vagyonkezelési díj maximuma pedig 0,8 százalékról 0,2 százalékra csökken.

A pénztárak szerint alkotmányos elveket sért

Nem valós lehetőség az állami rendszer és a magánnyugdíjpénztárak közötti választás a szerdán bejelentett szabályok alapján a magánkasszákat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöke szerint, aki azután nyilatkozott, hogy a nemzetgazdasági miniszter tájékoztatta a pénztárakat a kormányzati tervekről.

A pénztárszövetség újra megismételte, hogy véleménye szerint az intézkedések sértik az alkotmányos alapelveket, illetve a magántulajdonhoz való jogot, ezért minden jogoroslati lehetőséget ki fognak használni. "Szabad-e úgy a döntés, hogy pisztolyt tartnak az ember fejéhez?" - mondta Bába arra a kormányzati érvelésre reagálva, miszerint senkit nem kényszerítenek az állami rendszerbe való visszatérésére, a döntést mindenki szabadon hozhatja meg. Az elnök szerint akkor lenne valós a választás szabadsága, ha nem csak a munkavállaló által fizetett 10 százalék kerülne az önkéntes pénztárakhoz, hanem a munkaadó által fietett 24 százalékos rész is (erről itt olvashat részletesen).