Elnyelheti a költségvetés a nyugdíjpénzek nagy részét

Vágólapra másolva!
A magánpénztárakból az állami rendszerbe visszalépők vagyona a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz kerül, ami az állampapírokon kívül értékesíti az eszközöket, és az azokból származó pénzt befizeti a költségvetésnek - az államadósság csökkentésére csak akkor lehet fordítani ezt a pénzt, ha az nem ellentétes az "államháztartás kiegyensúlyozásának" céljával.
Vágólapra másolva!

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártag természetes személyek portfolióját képező eszközöket az Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak kell átadni - derül ki a parlamentnek a nemzetgazdaségi miniszter által benyújtott törvénytervezetből, amiről december 13-án szavaz majd a parlament.

A tervezet szerint az alap eszközei nem vonhatók el, az alap kezelője az Állami Adósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK). Az alap legfőbb döntéshozó szerve az alap irányító testülete, ami öt tagból áll. A testület elnökét és egy tagját az államháztartásért felelős miniszter, további egy-egy tagját a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, valamint a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jelöli ki. A testület tagja továbbá a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője. Az elnök és a miniszterek által jelölt tag kijelölése határozatlan időre szól. Az elnök és a tagok tiszteletdíjra, költségtérítésre vagy más juttatásra nem jogosultak.

A testület az alap eszközeinek felhasználása körében az államháztartás helyzetének kiegyensúlyozása céljából dönt az eszközök értékesíthetőségéről, az értékesítés időbeli ütemezéséről, rendelkezik az alap pénzeszközeinek a költségvetésbe való befizetéséről, valamint a fenti cél megvalósulásának veszélyeztetése nélkül az államadósság csökkentésére történő fordításáról.

Az alap vagyonát képező eszközök értékesítéséből származó bevételt a Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnek és a központi költségvetésnek a költségvetéséről szóló törvényben meghatározott előirányzata javára kell befizetni vagy azt az államadósság csökkentésére kell fordítani. Az alapnak átadott, a magyar állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, azaz az állampapírokat az átadást követően be kell vonni, azok további forgalom tárgyai nem lehetnek. Az alap működését és gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter eddig azt mondta, hogy a vagyonból 530 milliárd forint 2011-ben, további 250 milliárd forint pedig 2012-ben a kiadások fedezetét szolgálja majd, de a többi pénz adósságcsökkentésre megy majd - a most benyújtott törvénytervezet szerint ennél akár többet is költhet majd az állam folyó kiadásokra, a döntés az alap vezetőinek kezében lesz.

Matolcsy szerdán közölte, hogy a kormány elfogadta az állami nyugdíjrendszerbe történő átlépés szabályairól szóló javaslatot (a szerdai bejelentésről itt olvashat részletesen). Akkor még nem volt egyértelmű, hogy ezt milyen jogi megoldással érné el a kormány, ezt pontosította csütörtökön Selmeczi Gabriella nyugdíjbiztos, aki közölte, hogy nyugdíjadó lesz a munkáltatói járulékból (az átnevezés jelentőségéről szóló cikkünket itt találja).

A nyugdíjtervek szerint aki a magánpénztári rendszerben marad, az a 24 százalékos munkaadói befizetés után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, vagyis nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti, és kiesik az állami szolidaritás rendszeréből.

A magánnyugdíjpénztárakról szóló cikkeinket ezen a linken találja meg.