Hvg.hu: Több mint 900 milliárd forintos lesz a reformcsomag

Vágólapra másolva!
A piaci várakozást is felülmúló, több mint 900 milliárd forintos lehet a kormány strukturálisreform-programja - értesült a HVG. A reformban érintett egyik legfontosabb terület a foglalkoztatáspolitika lesz, amelyben 2014-ig több mint 200 milliárd forintot spórolna a kormány, de a nyugdíjrendszeren és a gyógyszerkasszán is 100 milliárd fölötti megtakarítás várható. A Hírszerző szerint 15 évre szállíthatják a tankötelezettség felső határát, államosíthatják az általános iskolákat, miközben a kedvezményes nyugdíjba vonulást szigorítanák.
Vágólapra másolva!

A hvg.hu értesülése szerint 2014-re 900 milliárd forinttal javítja a költségvetés egyenlegét a strukturálisreform-program, amelyet kedden jelent be a kormány. 2012-ben összesen 550 milliárd forintra rúghat a csomag költségvetés-javító hatása, amely 2013-ra és 2014-re 900 milliárd fölé emelkedhet.

Az MTI szerint Orbán az adósság csökkentését nevezte meg célként a képviselők előtt: a ciklus végére szerinte a mostani 82 százalékról 65-re kell leszorítani a GDP-arányos államadósságot. Az ehhez szükséges költségvetésihiány-pálya folyamatosan csökkenő deficitet tartalmaz: 2011-re 2,9 százalékot, 2012-re 2,5 százalékot, 2013-ra 2,2 százalékot, míg 2014-re 1,9 százalékot jelölt meg a miniszterelnök.

Az [origo] korábbi értesülése szerint a reformprogram a foglalkoztatáspolitika megújítása köré épül majd, ezt alátámasztják a HVG által közölt számok. Az ágazati reform jövőre az összes megtakarítás harmadát, további két évben a negyedét tenné ki.

A nyugdíjrendszer átalakításának célja, hogy csak a befizetésekből lehessen nyugdíjat fizetni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök február elején, miután lezárult a nyugdíjpénztár-választás. Az NGM múlt csütörtökön kiadott elemzése szerint a rokkantnyugdíjrendszer időnként túl sokat ad, míg máshol hiányos a támogatás, ugyanakkor több százalékponttal emelné a GDP-t, ha a több mint 700 ezer rokkantnyugdíjas részt venne a munkaerőpiacon. A Hírszerző értesülése szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP frakcióinak azt mondta: "egy nyugdíjkorhatár van", ami arra utal, hogy a reform a korkedvezményes nyugdíjakat keményen érintheti, de ez nem érintené a nők 40 éves szolgálat utáni nyugdíjba vonulását.

A közösségi közlekedés kiadásainak csökkentésével 2014-re mintegy 60 milliárd forint takarítható meg (a tömegközlekedés reformjáról szóló anyagunkat itt olvashatja). A Hírszerző szerint alaposan átszabják a jelenlegi több tucat kedvezményfajtát, illetve a nagy közlekedési társaságokat (BKV, Volán-cégek, MÁV) egy holdingba kerülnek Nemzeti Közlekedési Holding néven.

A Hírszerző szerint az oktatást érintő reformok közt lehet a tanulmányi kötelezettség felső határának 15 évre szállítása, illetve az általános iskolák államosítása is. A felsőoktatásban a felvettek számának csökkentésével lehet spórolni, az MTI úgy tudja, a hallgatói létszámot tekintve minden évben az állam mondaná meg, mely területen hány férőhelyre van szükség, azaz "az állam rendelné meg a képzéseket" a felsőoktatásban. 2014-re az oktatás átalakításával mintegy 40 milliárd forintot spórolna a kormány.

A gyógyszerkasszán megspórólható összeget az első bejelentéseknél 100 milliárdos tételnek nevezte meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a jelenlegi ismeretek alapján azonban ez még nagyobb tétel lehet.

A reformprogram költségvetés-javító hatása, illetve azon belül a főbb ágazati reformok hatásai (2012-2014)

A reformok hatásai milliárd forintban2012 2013 2014
Egyenlegjavulás összesen:550902902
- foglalkoztatáspolitika195213213
- nyugdíjrendszer99129129
- közösségi közlekedés456060
- felsőoktatás123838
- gyógyszerkassza83120120
- egyéb116342342

Forrás: hvg.hu

A Morgan Stanley elemzése szerint a piac egy 600-800 milliárd forintos megszorító csomaggal lenne elégedett, körülbelül ekkora összegre van szükség ugyanis ahhoz, hogy a válságadók a visszalépők nyugdíjvagyonának kiesésével is fenntartható maradjon a magyar államháztartás.

A reformcsomag egyik eleme lenne az önkormányzatireform-program is, amely kihathat a költségvetésre, de a hatásszámítások nem állnak rendelkezésre. Az önkormányzati reform ugyanakkor kemény vitákat szült a kormányzó pártokban, és az [origo] értesülései szerint ez az oka annak, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mellett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is részt vesz a bejelentésen.