EKB: Ésszerű lenne portugál részről, ha az EU mentőalaphoz fordulnának

Vágólapra másolva!
Ésszerű döntés lenne, ha Portugália az Európai Unió mentőalapjától támogatást kérne, bár egy ilyen lépést vélhetően hátráltatnák a portugál belpolitikai viszonyok - mondta Ewald Nowotny, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja.
Vágólapra másolva!

Ewald Nowotny, Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke az osztrák közszolgálati televízió (ORF) vasárnapi műsorában úgy fogalmazott, hogy "tisztán közgazdasági szempontból nézve, valószínűleg ezt lehetne javasolni. De, amint látja, a gazdaságpolitikát politikai szempontok is vezérlik, és most Portugáliában mindez nagyon is a belpolitikáról szól."

A portugál miniszterelnök, José Socrates szerda este mondott le tisztségéről, miután a parlament elutasította a kormány újabb gazdasági megszorító csomagtervét. Az öt ellenzéki párt a jobboldaltól a szélsőbalig egyhangúlag elvetette az immár negyedik költségvetési kiigazítást, amelyre a deficit csökkentése miatt lett volna szükség.

A lépést követően, csütörtökön a Fitch Ratings hitelminősítő intézet agresszív mértékben, két fokozattal az elsőrendű befektetési osztályzati sáv alsó szélére minősítette vissza az ország hosszú távú adósosztályzatát. A legnagyobb európai hitelminősítő a korábbi "A plusz"-ról - a köztes "A" fokozat kihagyásával - "A mínusz"-ra rontotta a hosszú futamidejű portugál kül- és beladósság besorolását.

Arra az újságírói felvetésre, hogy az eurócsoport elnöke, Jean-Claude Juncker szerint Portugáliának akár 75 milliárd eurónyi támogatásra is szüksége lehet, Nowotny nem kívánt pontos számot mondani, de kijelentette: "ez nem teljesen megalapozatlan összeg".

Az EKB kormányzótanácsának tagja Görögországgal kapcsolatosan megemlítette: számos kockázat terheli a déli ország kilábalását és ezek a kockázatok meg is jelennek a piaci árazásban. "Ha Európa erőteljesebb növekedést mutatna, akkor - úgy gondolom - Görögországnak jó esélyei lennének, hogy egyedül másszon ki a válságból" - tette hozzá.

Nowotny kérdésre válaszolva elmondta: "úgy hisszük, hogy Görögországnak nem lesz szüksége adósságának átstrukturálására, de - mint tapasztalt közgazdász, el kell ismernem - megvan ennek is a kockázata."

A jegybankelnök szerint az euróövezet kilátásai nem változtak, bár vizsgálják a japán és közel-keleti események lehetséges hatásait. "Tovább akarunk haladni a normalizálódás útján: a kamatoknak vissza kell térniük a megszokott sávba és fokozatosan ki kell vonni a pénzügyi válság miatt bevezetett likviditásnövelő intézkedéseket" - tette hozzá.

Nowotny szerint az olajárra gyakorolt hatásuk miatt a közel-keleti zavargások nagyobb veszélyt jelentenek az euróövezetre, mint Japán. "Ami fontos, hogy ne legyen második körös inflációs hatás. Ezeket a fejleményeket élénk figyelemmel kísérjük" - tette hozzá.