Matolcsy: A munkanélküliek csak három hónapig kapnak járadékot

Matolcsy György, konvergencia, parlament
Vágólapra másolva!
Emelkedik a gyógyszercégek különadója, az állam átvállalja a MÁV adósságát - derült ki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen a Széll Kálmán Terv részleteit ismertette a nemzetgazdasági miniszter. A munkanélküli-járadék időtartama harmadára csökken, de az összege nő. 
Vágólapra másolva!

Az eddigi kilenc helyett csupán három hónapig kaphatnak munkanélküli-járadékot az állástalanok jövőre - jelentette be szerdán Matolcsy György gazdasági miniszter a strukturális reformokat tartalmazó, március elején bemutatott Széll Kálmán terv további részleteit ismertetve. A jogosultsági idő megharmadolását némiképp kompenzálja, hogy az ellátás összege ez idő alatt megemelkedik: eddig az első három hónapban a korábbi átlagkeresetének 60 százalékát, az azt követő 180 napban a minimálbér 60 százalékát kapta az, aki elvesztette az állását, a jövőben az első hónapban a keresetének 90, a második hónapban 80, a harmadikban 70 százalékát kapja meg a munkanélküli.

A dokumentumot a kormány április 15-én, két nap múlva küldi el Brüsszelnek, amivel az elsők között teljesíti kötelezettségét az érintett tagállamok közül. A konvergenciaprogram a Széll Kálmán-tervre alapul, az annak angol nyelvű változatában már jelzett kiigazító intézkedéseket vezetik át az Európai Bizottságnak címzett anyagban.

Megemelt gyógyszergyártói különadó és orvoslátogatói díj

A Széll Kálmán Tervben a munkanélkülieket megillető ellátás lerövidítése az egyike azon kevés elemnek, amely eddig nem volt ismert. A másik újdonság, hogy az orvoslátogatói díjat megduplázzák, ettől pedig tízmilliárdos pluszbevételt remél a kormány. A harmadik újdonság, hogy a gyógyszergyártókat terhelő 12 százalékos különadót 18 százalékra emelik. A nemzetgazdasági miniszter sokallta az úgynevezett innovatív gyógyszerek után kifizetett 240 milliárdos állami támogatást, de hogy pontosan mennyit akar ebből lecsípni a kormány, azt nem árulta el. Azt jelezte csupán, hogy 2013 végére 120 milliárd forinttal kell csökkenteni a most közel 340 milliárd forintos gyógyszerkasszát, amiből 100 milliárddal támogatják a generikus szereket.

Az állam átvállalja a MÁV 300 milliárd forintos adósságát, cserében viszont szerkezeti reformokat kell végrehajtani az állami vállalatnak, mert jövőre 45, egy évvel később és 2014-ben pedig 60-60 milliárd forinttal kevesebb költségvetési támogatást kap - közölte Matolcsy Görgy. Közölte azt is, hogy a felsőoktatásban a műszaki és természettudományos képzésben részt vevő hallgatók arányát a mai 5,2 százalékról 2014 végére 10 százalék fölé kell vinni, olyan szintre, amilyen a környező országokban jellemző.

A nyugdíjrendszerbe is belenyúl a kabinet. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasokat (ők közel 350 ezren vannak) felülvizsgálják. Ettől 100-150 ezer eddig rokkantnyugdíjasként élő ember munkaerőpiacra való visszaterelését várják: vagy a felfuttatandó közmunkaprogramokban vehetnének részt a rokkantak közül kikerülők, vagy részmunkaidős állást találhatnának maguknak. A fegyveres testületeknél dolgozókat megillető korengedményes nyugdíjazásnak véget kíván vetni a kormány, de ez nem visszamenőleges lesz, vagyis aki már nyugdíjazását kérte, attól nem vonják meg a nyugdíjjáradékot. Az intézkedéseket idén nyárig öntik törvényi formába, a tájékoztatón elhangzottak szerint azonban csak jövőre lép életbe a szigorítások nagy része.

A Széll Kálmán-terv és így a konvergenciaprogram is a foglalkoztatás növelésére fókuszál - mondta Matolcsy György. A programtól azt várják, hogy 2014 végéig 300 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma, ebből 100-150 ezer embert a közmunkaprogramok szívhatnak fel, 50 ezer ember a gazdaság fehéredése miatt kerül be a foglalkoztatottsági statisztikákba, a fennmaradó 100 ezer álláshelyet pedig a versenyszféra teremteni meg a kormány reményei szerint.

A konvergenciaprogramban kétfajta makropályát vázol fel a kormány, egy konzervatívat és egy merészebbet, előbbi 3-4, utábbi 4-6 százalékos gazdasági növekedést vetít előre a következő évekre. Bármelyik forgatókönyv valósul is meg, a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott intézkedéseken felül nem kell újabb költségvetési kiigazító lépéseket megtenni ahhoz, hogy a költségvetési hiány a konvergenciaprogramban ígért pályán csökkenjen (idén 2,94, jövőre 2,5, utána 2,2, majd 2014-ben 1,9 százalékos GDP-arányos deficitet vállal a kabinet) - hangsúlyozta Matolcsy.

Komplex pénzügyi-banki csomag készül

Nemcsak a Széll Kálám terv további részleteiről, illetve az ezen alapuló konvergenciaprogramról esett szó a tájékoztatón, hanem egy a bankszektorral kötendő komplex megállapodásról is. Mint Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő - megismételve a Nemzetgazdasági Minisztérium két héttel ezelőtti közleményében szereplő irányokat - jelezte, négy területen kell eredményeket elérnie a csomagnak. Kezelnie kell a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek ügyét, otthonteremtési programot kell útjára indítania, a kis- és középvállalkozások finanszírozását újra kell indítania és elő kell segítenie, hogy a lakosságnak legyenek hosszú távú megtakarításai.