Megszavazta a parlament a frankárfolyam-rögzítést

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló jogszabályt, amelyet csak a kormánypárti képviselők támogattak. A törvény rendelkezései különböző időpontokban lépnek hatályba. A rögzített árfolyam a svájci frank esetén 180 forint, euró esetén 250 forint, japán jen esetén pedig 200 forint.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvényt az Országgyűlés hétfőn. A jogszabályt 248 igen szavazattal, 60 ellenében, 40 tartózkodással fogadták el a képviselők, azt csak a kormánypárti frakciók támogatták.

A törvény a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kívánja kiszámíthatóbbá tenni azzal, hogy átmeneti időre rögzíti a devizakölcsönök törlesztési árfolyamát. Emellett bevezeti a kényszerértékesítési kvótát annak érdekében, hogy a lakáshitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok ne kerüljenek egy időben a piacra, így mérsékelhető legyen a hitelezőket és az adósokat egyaránt sújtó piaci áresés, és csökkenjen a lakások elvesztése miatt a szociális ellátórendszerre nehezedő teher. Hatályon kívül helyezi továbbá azt a rendelkezést, amely kizárja a jelzálog alapú devizahitelezést.

A devizahitelesek mentőcsomagjáról itt olvashat bővebben.

A törvény rendelkezik arról, hogy a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező természetes személyek 2011. december 31-ig írásban kezdeményezhetik hitelezőjüknél a törlesztési árfolyam 36 hónapig, de legfeljebb 2014. december 31-ig történő rögzítését. A rögzített árfolyam a svájci frank esetén 180 forint, euró esetén 250 forint, japán jen esetén pedig 200 forint.

Az árfolyamrögzítést a pénzügyi vállalkozásoknál is igényelni lehet. A programban mindenki részt vehet, akinek jelzáloghitele van, és megfelel a feltételeknek (például nincs 90 napi késedelemben), függetlenül attól, hogy lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt vett fel.
A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyamok közötti különbségre a devizakölcsönt nyújtó bank speciális célú, a felelős hitelezés szabályai alá nem eső forint jelzáloghitelt (gyűjtőszámlahitel) nyújt, aminek a fedezete ugyanaz a lakóingatlan, mint a devizahitel esetében.

A törvényjavaslat rendelkezései különböző időpontokban lépnek hatályba. Az árverési és kilakoltatási moratórium korlátozott körű meghosszabbításáról rendelkező szabályok, valamint a devizahitelezés lehetővé tételére vonatkozó - hatályon kívül helyező - rendelkezések június 30-án és július 1-jén, a törlesztőrészletek rögzítésére és a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó rendelkezések a javaslat kihirdetését követő 45. napon, a kényszerértékesítési kvótára vonatkozó szabályok pedig 2011. október 1-jén. Az Országgyűlés a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől.