Harminchatmilliárd forintra biztosítja magát a Paksi Atomerőmű

Vágólapra másolva!
Nukleáris kár felelősségbiztosításának jövő évi újrakötésére kér ajánlatokat a Paksi Atomerőmű. A felelősségbiztosítás jogszabályban meghatározott összege káreseményenként megközelítőleg 36 milliárd forint.
Vágólapra másolva!

A Paksi Atomerőmű Zrt. zártkörű, tárgyalásos közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni a jövő évi, nukleáris kárra kötendő felelősségbiztosítására, ezért időszakos tájékoztatót jelentetett meg az EU hivatalos lapjában, valamint a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában.

A biztosítási szerződés elvárt részleteit a kiválasztott biztosítóknak megküldendő közvetlen részvételi felhívás fogja tartalmazni, a most közzétett tájékoztató csak az egyes kockázatokhoz rendelt limiteket tartalmazza. A biztosítás 2012-re káreseményenként 100 millió, a kártérítéseknél pedig 125 millió SDR kártérítési limitet kell hogy tartalmazzon. (Az SDR a Nemzetközi Valutaalap pénzneme, melynek pénteki árfolyama 291 forint volt, azaz káreseményenként 36,375 milliárd forint a kártérítési összeg.) Ezeken túl az atomkár miatt érvényesített, megalapozott kárigények kamatai, illetve a bíróság által az atomkárral összefüggésben megállapított költségek limitje 50-50 millió forint.

Az atomerőműnek törvényi kötelezettsége évente új felelősségbiztosítást kötni, a biztosítási összeg maximumát is a jogszabály - az atomenergiáról szóló 1996. évi törvény - határozza meg.