Az INA visszautasította a horvát tőzsdefelügyelet fenyegetését

INA-benzinkút a horvátországi A4-es autópálya Magyarország felé vezető oldalán, a Mol és az INA partneri viszonyban állnak
Vágólapra másolva!
A Mol résztulajdonában álló horvát INA energiavállalat visszautasította a horvát tőzsdefelügyelet múlt heti közleményét, amelyben törvénysértő befolyásolással vádolta meg a cég magyar elnökét, Áldott Zoltánt.
Vágólapra másolva!

Az INA horvát olajipar vállalat meglepődött a horvát tőzsdefelügyelet (Hanfa) múlt heti közleményén és csütörtökön elutasította az abban foglalt fenyegetést. Az INA hangsúlyozta: "visszautasítja, hogy burkoltan bűncselekménnyel és vétségekkel vádolják az INA vezetőjét".

"Az INA nem kérdőjelezte meg soha a Hanfa függetlenségét és tekintélyét, azonban fenntartja magának a jogot, hogy véleményt alkosson a Hanfa INA-val kapcsolatos tevékenységéről" - áll a közleményben.

Az ügy előzménye, hogy augusztus 11-én a Hanfa kemény hangon bírálta Áldott Zoltánt, a Mol résztulajdonában álló INA energiavállalat igazgatóságának elnökét. A Hanfa honlapján megjelent terjedelmes közleményben a felügyelet egyebek mellett elfogadhatatlannak, rosszindulatúnak és méltánytalannak nevezi Áldott Zoltánnak a Hanfa tevékenységét kritizáló, a múlt csütörtöki HVG-ben megjelent interjújában tett megjegyzéseit.

Áldott az INA, illetve rajta keresztül a Mol elleni támadásokról nyilatkozott a hetilapnak. Az INA részvényeinek kereskedését hónapokkal ezelőtt felfüggesztő, a cég ellen vizsgálatot indító Hanfáról a magyar vezető azt mondta, "nem méri egyenlő mércével a horvát tőzsdei vállalatokat", és "egyértelműen túllépte a hatáskörét", amikor azt feszegette, hogy az INA miért fektet be többet az egyik finomítóba, mint a másikba. Áldott "az ilyen szabályozói lépésekre" is vezette vissza, hogy az utóbbi két évben csökkent Horvátországban a befektetői aktivitás.

A Hanfa április végén függesztette fel az INA-papírok kereskedését a zágrábi tőzsdén, legutóbb július 30-án 45 nappal meghosszabbította a tilalmat. Májusban büntető eljárást kezdeményezett a horvát államügyészségnél a Mol, illetve a társaság "felelős személyei" ellen piaci manipuláció és csalás bűncselekményének gyanújával, a magyar olajcég INA-részvényekre tett vételi ajánlata miatt.

A Mol elleni horvátországi támadássorozat kronológiáját itt találja, a Mol elnök-vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot ért vesztegetési vádakról itt olvashat bővebben.