PC: Politikai katasztrófa a kormány számára, hogy az IMF-hez fordult

Vágólapra másolva!
Nagyon közel került az államcsődhöz Magyarország, így a kormány nem tehetett mást, mint saját korábbi kommunikációjának ellentmondva tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal - mondta Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, aki szerint politikailag ez egyértelműen katasztrofális hatásokkal jár majd.
Vágólapra másolva!

Az ország és a gazdaságpolitika szempontjából jó lépés a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki bejelentése egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de belpolitikailag "katasztrófa" a kormány számára - mondta az MTI-nek Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője.

Juhász szerint a lépés semennyire sincs összhangban a kormány korábbi kommunikációjával. Azt próbálják meg megmagyarázni, hogy az "eddig hirdetett szabadságharc" ellenére miért fogadható el ez a megállapodás az IMF-fel. De szerinte azt is látni kell, hogy gazdaságilag olyan kényszerhelyzet alakult ki, amelyben egyszerűen nem tehetett mást a kormány.

Szerinte az Orbán-kormányra eddig is jellemző volt, hogy a gazdaságpolitika terén "elmentek az utolsó pontig", feszegették a határokat, amikor lehetett, és amikor már olyan kényszer adódott, hogy muszáj volt korrekciót végrehajtani, akkor azt megtették. Ilyen volt például a tavasszal bejelentett Széll Kálmán-terv, mivel már nem lehetett tovább folytatni azt a fajta gazdaságpolitikát, amit addig csinált a kormány, hanem az ország finanszírozása érdekében be kellett jelenteni egy gazdaságpolitikai kiigazító csomagot. Ekkor látványosan javult az ország megítélése.

A politológus azt mondta: most ugyanez történik, "megint elmentek a falig, muszáj volt irányt váltaniuk", Magyarország nagyon közel került az államcsődhöz, és kénytelenek voltak meglépni ezt a döntést, amelynek bejelentése után rögtön látszik, hogy javult az ország megítélése, és a csőd kockázata is csökkent.

A továbbiakban fontos lesz persze politikai értelemben is, hogy mi a megállapodás pontos tartalma. Ha ugyanis a végrehajtandó intézkedések látványos ellentétben lesznek az eddig folytatott gazdaságpolitikával, akkor Matolcsy György pozíciója és a kormány jelenlegi értelmezése a megállapodásról aligha lesz tartható.