Az érméken sokáig megmarad a Magyar Köztársaság

magyarországra cserélik a fémpénzek feliratát, pénzérme, forint
Vágólapra másolva!
A januártól gyártott forintérméken a Magyarország feliratnak kell szerepelnie a Magyar Köztársaság helyett. Az egyszeri kiadásként ötmillió forintot felemésztő lépés nyomán először az öt-, tíz- és húszforintosokon jelenhet meg az új felirat. A jegybank szerint a teljes érmeállomány lassan fog lecserélődni.  
Vágólapra másolva!

"Az ország hivatalos nevének megváltoztatása a már forgalomban lévő érméket nem érinti, azokat a jegybank nem vonja be, a Magyar Köztársaság feliratú érmék továbbra is törvényes fizetőeszközök maradnak. A feladat tehát nem jár a 2012-ig kibocsátott érmék bevonásával" - közölte kedden az [origo]-val a jegybank az után, hogy a Magyar Közlönyben megjelent jegybankelnöki rendelet szerint a januártól gyártott érméken a Magyarország feliratnak kell szerepelnie a Magyar Köztársaság helyett.

A lépésre azért van szükség, mert az ország hivatalos elnevezése új alaptörvény értelmében Magyar Köztársaságról Magyarországra változik január 1-jétől. (A kormány minden egyes törvényt egyenként módosít, átírja bennük a Magyar Köztársaság kifejezést. Az erről szóló javaslatot már benyújtotta a kormány a parlamentnek.)

Tízmillió darab készül jövőre az új érmékből

Kizárólag a 2012-től gyártandó érméken szerepel az új megnevezés, a bankjegyeken nincs országnév - csak a Magyar Nemzeti Bank felirat -, így azok eleve nem érintettek ebben. A jegybank tájékoztatásából kiderül, az érméket érintő országnévváltozásnak csak egyszeri költsége van, összesen nagyjából ötmillió forint tervezési, szerszámgyártási kiadást jelent. A jegybank szerint ez az összeg eltörpül az évente a forgalom bővülése, valamint forgalomból kieső érmék miatt szükséges utángyártás milliárdos nagyságrendű költségei mellett. (Az új érmék képeit itt tekintheti meg.)

Az MNB 2012-ben csak a három legkisebb címletből az öt-, a tíz- és a húszforintosokból tervez viszonylag alacsony volumenű, 10 millió darabos kibocsátást, így a lakosság elvben e címletekből találkozhat majd a forgalomban az új érmékkel. Az új érmék azonban csak lassan vehetik át az uralmat, mert ezekből a címletekből eleve sok érme van forgalomban.

Érmecímlet

ÖtforintosTízforintosHúszforintosÖtvenforintosSzázforintosKétszáz forintos

Bruttó gyártási költség darabonként

15 forint

32 forint

28 forint

37 forint

51 forint

40 forint

Utolsó gyártás éve

2010

2009

2009

2009

2008

2010

Bankjegycímlet

Ötszáz forintos

Ezerforintos

Kétezer forintos

Ötezer forintos

Tízezer forintos

Húszezer forintos

Bruttó gyártási költség darabonként

47 forint

55 forint

47 forint

47 forint

47 forint

50 forint

Utolsó gyártás éve

2010

2010

2010

2010

2009

2009



A forintérmék bruttó előállítási költsége 15-40 forint között szóródik, a bankjegyeké pedig közel 50 forint. A forintbankókat és forintérméket az MNB tulajdonában lévő cégek gyártják, az előbbieket a Pénzjegynyomda Zrt., utóbbiakat a Magyar Pénzverő Zrt. állítja elő. A bankjegyek gyártásához szükséges papír a bankjegyeket 1934 óta gyártó Pénzjegynyomda Zrt. tulajdonában álló Diósgyőri Papírgyárban készül, amely az ország legrégebbi, ma is működő papírgyára.